2009 október 6. | Szerző: kisiren
Magvető hava, 06.
Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos.
A fák lombja csendesen hull…
Rá derengő napfény árad;
Ah, mi vonzó szép halál van
E mosolygó hervadásban!
Édes terhed, édes álom
Szinte érzem szempillámom;
Hogy lehajtsam, szinte vonja
Fejem a fák hulló lombja.
A fák lombja csendesen hull!…
Nem küzdéstül, fájdalomtul;
Itt a végharc ösmeretlen:
Lehet-e meghalni szebben…?!
/Tompa Mihály:
Őszi tájnak
részlet/
Új barátom
Ahogy a padon ülök,egy hirtelen fellobbanó szélben peregnek köröttem az aranysárga levelek, ezernyi változatban.Zizegve, muzsikálva hull a fejemre, vállamra, mindenemre, mintha be akarna takarni.
Még hallom jajgatásukat is, ahogy mamácskáért kiáltoznak, de hiába.Nincs menekvés számukra.
Aztán egy kecses, szép levelet az ölembe repít a szél, ő rám mosolyog, én vissza, és már látom, hogy barátok leszünk.Mesélni kezd…Mesél nekem boldog életéről, ott fenn a fa tetején, aminek most hirtelen vége lett…De bizakodik, reménykedik, hogy lesz még neki jó sorsa.
Én pedig megsajnálom, beviszem a többi szép , válogatott leveleimhez a termések alá, a kosárkába…Jó lesz neki itt, a többiekkel együtt.
vadvirág
2009 október 4. | Szerző: kisiren
Vidám napot!
Börkerág:
-Micsoda érdekes könyvek! Ne zavarjatok!
Nem látjátok, hogy olvasok?!
ZALAI BORBÁLA:
Betűország kincsei
Sok újdonsült
Kisdiáknak
Kitárult egy új világ
Szeptemberben
Betűország
Megnyitotta kapuját.
Csodálatos
Ez az ország
Gazdagsága rengeteg;
Mert itt bizony
Minden betű
Drága kincset rejteget.
S aki egyszer
Megismeri
Mind a betűk titkait,
Magáénak
Tekintheti
Betűország kincsei
A.A. MILNE:
6 évesek lettünk
1 esztendős voltam
Épp, hogy elindultam
Aztán 2 lettem
Épp, hogy megszülettem
3 évet éltem
Én voltam? Nem értem
4 esztendős múltam
S nem volt semmi múltam
Évem száma 5 lett
Nem volt bennem ötlet
De most 6 éves vagyok
És okos vagyok nagyon
Így azt hiszem, ezt a
Kort már soha, soha
El nem hagyom.
/ Osváth Erzsébet /
vadvirág
2009. magvető hava 04.
2009 október 2. | Szerző: kisiren
Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,és van, aki majd játszik, és sose nő fel.
de van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, s a dal csak így lesz szép!
/Valahol Európában
dalszöveg-részlet/
Hangulat
Tegnap a zene világnapján szinte mindannyian találkoztunk a zene valamilyen formájával. Jó érzés volt hallani, látni, hogy az országban egyre több helyen tartották fontosnak a zenét kivinni a gyerekek, emberek közé.
Milyen jó érzés látni, ha a zenész önfeledten, örömből zenél alkalmi helyeken, alkalmi csoportoknak, és a hallgatók is örömmel fogadják azt, megvalósítva az igazi örömzenélést.
Reméljük legközelebb az óvodától kezdve az iskolákig (egyetemeket is beleértve), mindenütt felcsendül az önfeledt alkalmi muzsika hangja, és úgy, mint most is sokfelé, csalogatja, hívogatja az embereket ebben a rohanásban egy kis megállásra, hogy a zenét élvezve örömmel töltődjön lelkünk, és ha valaki kedvet kap, szívesen dúdolja a hallott dalokat, estleg uram bocsá, még táncra is perdülhetnek, mint egykoron, amikor a zene a mindennapi élet szerves rész volt.
Mert a zene az kell, szükségünk van rá, lelkünket simogatja, gyógyítja, felvidítja.
—————
Zenész és hangszere
A zenészek játékát hallgatva, figyelve, az jutott az eszembe, mennyire összeillik zenész és választott hangszere.
A hegedűs nádszál karcsú, mély érzésű, kicsit szomorkás tekintetű, látszik rajta komolysága.A brácsás kicsit teltebb, mint a hangszere, vidám, humoros ember lehet. A fuvolás karcsú, törékeny, mint a kígyó tekeredik zenéjére, muzsikál testének minden része. A billentyűs, mint hangszere, kicsit teltebb, kiegyensúlyozott, derűs, élvezi, ahogy játszik a zongorán.
Együtt, egymást kiegészítve, jó csapatot alkotnak, a hallgatóknak kellemes élményt nyújtanak.Köszönet érte.
írta: vadvirág
2009 október 1. | Szerző: kisiren
OKTÓBER,
október, szüretelős, színes, szép október
Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar réz-szín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.
/ Szergej Jeszenyin /
“A szelek megrázzák a fát,
és dől a fűbe le
a gyerekek elé a friss,
Őszi harmónia
Milyen kellemes ilyenkor elidőzni a természetben, nézelődni, figyelni annak minden kis rezdülését, változását.Szeretem ezt a kellemes nyárutós hangulatot, magamba szívni a szőlőtől, gyümölcsöktől mézédes illatokat, lefényképezni a szememmel az ősz csodálatos színeit, melyeket magamban majd a zord téli napokon előhívok, és szebb lesz tőle a szürke világ.
Ma reggelre a köd leheletfinom fátyolát már a közeli völgyekre, hegyekre kicsit ráterítette, de ez még csak előpróba volt, az igazi fátyoltakaró majd később jön, hiszen a felkelő nap még , ha lassabban, nehézkesebben is, de összeszedi erejét, hogy kellemes emlékeket hagyjon bennünk, tegye szebbé az őszeleji napokat, heteket.
A láthatatlan piktor is egyre szebb és szebb festékeket szór szét a tájra, ámulatba ejtve ezáltal bennünket. Nincs az az ügyes, tehetséges festő, mely utánozni tudná kezenyomát. Amerre jár, színesbe öltöztet mindent: fát, bokrot, füvet.Mi pedig ámulunk ezen az aranyló színkompozición, mert mindenütt ez lesz a meghatározó:aranysárgán ragyog a nap, aranyszínűek a természeti képek, aranylóak ezek az őszi napok, melyek hirdetik a természet örök változását, és körülöttünk ezt a csodálatos harmóniát.
Sétálás közben talpam alatt zizegnek, muzsikálnak a lehullott aranysárga, barna gesztenyelevelek, és koppanva potyog a földre a vadgesztenye, mely földet érve kipattan tüskés gubacsából, majd fürgén, ügyesen rám mosolyog, megszólít:
-Nézd milyen selymes barna színem van, simogass meg, vigyél haza, tegyél a kosárkádba a többi terméshez!- kérlel.
Én pedig nem tudok szépségének, kedvességének ellenállni, felveszem, megsimogatom, ő hozzálapul a tenyeremhez, visszasimogat, és őzbarna szemével hálásan, huncutul, angyali kedvességgel visszamosolyog…
” Kicsi Gesztenye, barna a szeme,
Úgy mosolyog rád,…”
írta: vadvirág
Juhász Gyula:
OKTÓBER
A fény arannyal öntözi még
A szõke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.
Az alkony lila fátyla alatt
Tarka tehenek hada halad,
Vígan elbõdül, hisz haza tart,
De ez már õszi csapat.
A kertben tarkán égõ színek,
Virágok, dúsan vérzõ szívek,
Rajtuk az este harmata ring,
De ez már õszi pompa mind.
Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!
vadvirág
2009 október 6. | Szerző: kisiren
Dióverések emléke
A kertben járva, szomorúan nézem az elpusztult diófát. Ilyenkor ősszel mindig kedvenc időtöltésem volt, hogy összeszedtem a lehullott diókat.Szerettem hallgatni a fa alá kiülve, ahogy kipp,kopp, itt is, ott is kopogva hullott le a sok dió a földre.A dióverés meg egy nagyon jó játék volt mindig, ahogy pergett ránk is a sok dió, játékra kelve velünk.A költő gyönyörű verssorai jutnak ilyenkor eszembe:
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.
Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.
Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.
Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.
Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.
Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.
Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.
Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.
/ Nagy László: Dióverés /
Így volt ez mindig, mióta az eszemet tudom.Pici gyerekként a nagyapám kertjében, majd szüreteléskor a szőlő végében lévő hatalmas, terebélyes fa alól, ami alatt oly sokat játszottunk, míg a felnőttek szüreteltek, közben diókat szedtünk, csemegéztünk.Ezeket a fákat nagyapám ültette, nagy becsben tartottuk őket.
A dió nekem mindig valami titkot rejtett.Ahogy a zöld burok ketté nyílt, és kikandikált belőle a termés, az számomra mindig az öröm forrása volt. No meg aztán, ahogy feltörtem, szétnyitottam, és megpillantottam az egymásba kapaszkodó négy testvért, az megint csak boldogságérzést váltott ki belőlem.
Aztán a kertünkben is szép nagyra nőtt a diófa, ontotta is bőkezűen a papírhéjú terméseket, ellátva bennünket egész évre a finom diós süteményekhez tölteléknek valóval.
Tavaly aztán megbolondult.Még a termés beérése előtt fonnyadtan lepotyogtatta azokat, majd gondolt egy még merészebbet, szép zöld ruháját sárgára cserélte, majd levetette. Kis idő múlva kirügyezett, teljesen megzavarodott. Még reménykedtem, hátha meggyógyul tavaszra, kihajt, de bizony nem ébredt fel. Így aztán szomorúan gondolok azokra az őszökre, amikor bújócskát játszottak velünk a diók, és az akkor még élő Picur volt a legügyesebb, ő találta, fedezte fel a legtöbb termést.Elmentek mindketten…
írta:vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X