2009 október 6. | Szerző: kisiren |
Magvető hava, 06.
Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos.
A fák lombja csendesen hull…
Rá derengő napfény árad;
Ah, mi vonzó szép halál van
E mosolygó hervadásban!
Édes terhed, édes álom
Szinte érzem szempillámom;
Hogy lehajtsam, szinte vonja
Fejem a fák hulló lombja.
A fák lombja csendesen hull!…
Nem küzdéstül, fájdalomtul;
Itt a végharc ösmeretlen:
Lehet-e meghalni szebben…?!
/Tompa Mihály:
Őszi tájnak
részlet/
Új barátom
Ahogy a padon ülök,egy hirtelen fellobbanó szélben peregnek köröttem az aranysárga levelek, ezernyi változatban.Zizegve, muzsikálva hull a fejemre, vállamra, mindenemre, mintha be akarna takarni.
Még hallom jajgatásukat is, ahogy mamácskáért kiáltoznak, de hiába.Nincs menekvés számukra.
Aztán egy kecses, szép levelet az ölembe repít a szél, ő rám mosolyog, én vissza, és már látom, hogy barátok leszünk.Mesélni kezd…Mesél nekem boldog életéről, ott fenn a fa tetején, aminek most hirtelen vége lett…De bizakodik, reménykedik, hogy lesz még neki jó sorsa.
Én pedig megsajnálom, beviszem a többi szép , válogatott leveleimhez a termések alá, a kosárkába…Jó lesz neki itt, a többiekkel együtt.
vadvirág
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
…ő rám mosolyog, én vissza, és már látom, hogy barátok leszünk.Mesélni kezd…Mesél nekem boldog életéről…
Árvácska! Mosolygós, mesélős,
szép őszi napot kívánok!
– ”Akárhogy kérdezi az ember a mesét, az mindig válaszol…”-
Mert a mese, – maga az élet. Igen.
Árvácska! Kellemes , napos délutánt, finom teával fűszerezve!