2009 október 4. | Szerző: kisiren
Vidám napot!
Börkerág:
-Micsoda érdekes könyvek! Ne zavarjatok!
Nem látjátok, hogy olvasok?!
ZALAI BORBÁLA:
Betűország kincsei
Sok újdonsült
Kisdiáknak
Kitárult egy új világ
Szeptemberben
Betűország
Megnyitotta kapuját.
Csodálatos
Ez az ország
Gazdagsága rengeteg;
Mert itt bizony
Minden betű
Drága kincset rejteget.
S aki egyszer
Megismeri
Mind a betűk titkait,
Magáénak
Tekintheti
Betűország kincsei
A.A. MILNE:
6 évesek lettünk
1 esztendős voltam
Épp, hogy elindultam
Aztán 2 lettem
Épp, hogy megszülettem
3 évet éltem
Én voltam? Nem értem
4 esztendős múltam
S nem volt semmi múltam
Évem száma 5 lett
Nem volt bennem ötlet
De most 6 éves vagyok
És okos vagyok nagyon
Így azt hiszem, ezt a
Kort már soha, soha
El nem hagyom.
/ Osváth Erzsébet /
vadvirág
2009. magvető hava 04.
2009 szeptember 19. | Szerző: kisiren
Garai Gábor: Ősz elébe (1948)
Szétpattant ez a reggel,
kék buborék.
Hálózó víz-erekkel
oszlik az ég.
A láthatár gomolygó
ezüst ködök,
ökörnyálak selymébe
öltözködött.
Tollászkodik a fűben,
mint nagy madár,
s elszáll majd alkonyattal,
elszáll a nyár.
Jöhet még forró nappal,
éj, csillagok –
tavuk már jég, ha nyáron
nem ringatott.
Tarló érett szerelmünk
határa, mind
fölmagzottak felejtett
virágaink…
Most kell – hűs szél iramlik
Észak felől –
széles vizekre kelni
a tél elől.
Garai Gábor – Vadszőlő-virág
Délben a vadszőlő virága
elkezdett lassan hullani,
levelén halkan permeteztek
apró viaszos szirmai:
előbb csak egy-kettő gurult le
félszegen, szinte próbaképp
/bibéje utána mutatta
gömbölyű, fényes-zöld bögyét/,
de aztán, mintha hirtelenjött
indulattól borzongana,
megeredt a sűrűn lepergő
szirmok ezüstös zápora…
Ahogy megeredt, hírül adta,
hogy beteljesedett a nyár:
egy pillanat csak teljessége,
amíg legfőbb lángjában áll,
aztán kilobban- beleszédül
nyomban az őszbe kert s a rét:
s holnap az akác is elejti
lázbeteg, sárga levelét.
vadvirág
2009 augusztus 4. | Szerző: kisiren
Hull a csillag…
|
Illyés Gyula: Csillaghullás
|
|
Lehoczky János:
A VIZEK FOHÁSZA
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely, tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!
vadvirág
2009 május 3. | Szerző: kisiren
“Mama kérlek meséld el nekem…”
Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.
Ó ha cinke volnék,
útra kelnék, hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, búzára
visszaszállnék
anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen
fehér holdsütésban
elcsitulnék
jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék,
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.
József Attila
Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
dalos leánya volt anyám.
Tavaszi napfényért rajongott
s megsiratta a hulló lombot
késő szeptember alkonyán.
Meleg sugár, vonuló felhő
szívébe mind nyomot hagyott,
könnyeket csalt vagy dalt fakasztott –
/Áprily Lajos/
Devecseri Gábor : ANYÁK NAPJÁN, ÉDESANYÁM…
Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.
Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek szemedben…
Én ezért most, mondd, mit tettem?
Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk.
Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból:
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!
Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozok tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban az aranyhalak.
2009 április 3. | Szerző: kisiren
VÍG TAVASZ, VIRÁGHINTŐ…
ÁPRILIS
Szent György hava- Tavaszhó-Szelek hava
Itt a tavasz, tudod-e?
Leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszagú kikelet.
/ Gazdag Erzsi /
Tavaszi szél utat száraszt.
|
Minden állat társat választ. |
|
Hát én vajon kit válasszak?
|
|
|
|
Kányádi Sándor: Április hónapja
|
|
|
Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás
|
Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!
Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! –
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!
vadvirág
2009 október 7. | Szerző: kisiren
Beszél a fákkal a bús őszi szél
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket.
Dél s est között van az idő, nyujtózom
A pamlagon végig kényelmesen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
Egyik kezemben édes szendergőm
Szelídeden hullámzó kebele,
Másik kezemben imakönyvem: a
Szabadságháborúk története!
Minden betűje üstököscsillagként
Nyargal keresztül magas lelkemen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
Arany csal s ostor kerget tégedet
A zsarnokért megvíni, szolganép,
És a szabadság? egyet mosolyog,
S mind, aki híve, a harctérre lép,
S érette, mint a szép lyánytól virágot,
Sebet, halált oly jókedvvel veszen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentő leszen!…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
Vérpanoráma leng előttem el,
A jövendő kor jelenései,
Saját vérök tavába fúlnak bé
A szabadságnak ellenségei!…
Egy kis mennydörgés szívem dobogása,
S villámok futnak által fejemen,
S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
/Petőfi Sándor /
(Koltó, 1847. szeptember.)
Hűvös arany szél lobog,
Leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
Aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
Csapzott sárga zászlait
Eldobni még nem meri,
Hát, lengeti a tengeri.
Oldal ajánlása emailben
X