Vadvirág mesél

2007 december 15. | Szerző: kisiren

-Figyellek,ahogy dolgozol.Látom rajtad, hogy kezdesz fáradni, mert egyre többet nézel az ablakon kifelé, mintha valahová messze szeretnél szállni.Jól látom?

-Igen, egyre jobban fáraszt ez a sok matek zh javítása.

-Nem akarsz kicsit pihenni? Ha jól láttam, még nem is teáztál, pedig egy finom, meleg tea, amit szoktál fogyasztani  biztosan jót tenne.Közben én mesélnék neked, akarod?

-Hát persze! Mindig élvezettel hallgatlak, és legalább gondolatban barangolhatunk egy kicsit a kedvenc rétemen. Mesélj csak, figyelek rád!

-Tudod, amikor megszülettem a messzi vadvirágos réten, az én örzőtündérem egy varázslatot csinált: a szívem felét elcserélte egy korábban született kisfiú szívének a felével, ezáltal minket lélektestvérekké varázsolt, ami azt jelentette, hogy mi egy lélek vagyunk, bennünket egymásnak teremtettek. Így aztán amikor én már nagy viráglány lettem, a fiúk hiába próbáltak körülöttem legyeskedni, nem érintettek meg.Tudtam, hogy az én páromat meg kell találnom, mert csak akkor lehetek igazán boldog.Meg is kérdeztem Virágmamától, hogy ugyan én ezt honnan fogom majd tudni, de ő csak bíztatott: -Ne félj, kicsikém, megtudod majd, mert akkorát dobban a szíved, hogy azt hiszed, kiugrik a helyéről örömödben.

Ebben az időben egy fiú is lelkesen kereste, kutatta párját. Szemrevaló legény volt, tettszett a lányoknak, körülzsongták, de ő ellenállt nekik, mert biztosan tudta, valaki vár reá. Felkerekedett hát, és elindult az ő mátkáját megkeresni.Már három napja vándorolt, amikor nagyon elfáradt.Lepihent egy patak partján, hogy aludjon egy keveset. Egyszer csak kellemes dallam ütötte meg a fülét, majd közeledő lépteket hallott. Felkelt hát, hogy megnézze, ki énekel ilyen kedvesen. Hát látja, hogy egy Kisvirág jött a patakhoz vízért. Megszólította a viráglányt, és abban a pillanatban, ahogy egymás szemébe néztek, akkorát dobbant a szívük, hogy talán még héthatáron túl is meghallották.

Nyomban tudták, hogy ők egymást keresik.Nagy volt a boldogságuk, hogy egymásra találtak. Többé el sem hagyták egymást.Eggyé lettek.

-Most hol van a te virágpárod?- tudakoltam tőle.

-Hát nem látod? Itt van mellettem, ezer ággal fonódunk egymásba. Bennünket már soha, senki szét nem tud választani. Ha már nem tetszünk neked, együtt fogsz bennünket kidobni -mondta Vadvirág, és a szeme kicsit fágyolos lett…

-No jól esett a tea? – szólalt meg kisidő múlva.

-Nagyon finom volt. Felüdített a tea is, és a történeted is.Már nincs kedvem tovább javítani…

Téli álom

2007 december 13. | Szerző: kisiren

 Sétálok a kertben, figyelem a decemberi világot. A télnek nyomát sem látom, csak a csend emlékeztet rá. Ráadásul a napokban megenyhült idő, és a sok eső hatására egészen tavaszias lett az időjárás.A fákon , bokrokon elkezdtek duzzadni a rügyek, ami egy erős lehűlés hatására könnyen megfagyhat.

Ilyenkor a fák, bokrok is téli álmot alszanak, de ők ezt állva teszik.Sehol egy teremtett lélek, csak az orgonabokron csemegézget egy pár sárgamellényes cinke,és egy apró ökörszem. Halkan csicserékelnek, megbeszélik a fontos dolgaikat.

Valahonnan vékony kis hangocskát hallok. Felfigyelek a beszélgetésre:

-Anyuska már reggel van,fel kell kelni? -kérdezi az álmos hang. -Pszt! csöndesen, ne ébreszd fel a testvérkéidet! Messze még az ébredés-feleli Orgonamama az Ágacskájának.- Aludj kicsikém tovább!- bíztatja. -De én olyan jó bizsergést érzek a testemben, mintha tavaszodna. -Becsapott az időjárás bennünket, nincs még itt a reggel, csak aludj tovább szépen! – kérleli Ágacskát Mamuskája.Ő szót fogad,megigazítja levegő-párnácskáját, paplankáját, majd anyja felé fordulva lehunyja szemét, és alszik tovább.

Látják ezt a kis madárkák , ők is csendesebben beszélgetnek egymással.Tovább töprengenek a feketesapkás kis cinegék…Keressenek-e még kiscipőt maguknak, vagy már nem lesz rá szükségük?- ez a nagy gondjuk…

 

Vadvirág meséi

2007 november 25. | Szerző: kisiren

Imádom a vasárnapi hangulatot,szeretem az otthon melegét,a semmittevést,a hosszúra nyúlt kávézást-békét,nyugalmat áraszt…

-Mesélhetek?-hallom Vadvirág kérdését.-Mesélj csak!-bíztatom,és már kezdi  is…  -Ott,ahol én éltem,a kerekerdő közepén lévő hatalmas vadvirágos réten,sok kedves állatbarátunk volt.Közéjük tartozott Misi Mókus is,aki az erdőszéli fa odújában lakott.Ez a kis szomszédunk nagyon vidám teremtés volt,ha észrevette,hogy valamiért szomorkodunk,máris mókázásba kezdett.Ilyenkor hatalmasakat bukfencezett a fa ágai között,deolyan ügyesen,hogy véletlenül se esett le.Aztán pillanatok alatt már a harmadik fáról nevetett felénk,vagy hírtelen leugrott,és a fa törzse mögül kukucskált ki.Nem győztük követni tekintetünkkel,olyan gyorsan mozgott.Ezeknél a bűvészmutatványoknál nagy segítségére volt hosszú farka-ezzel tudott ügyesen egyensúlyozni.Mindenki az erdő tornászbajnokának hívta-nem véletlenül.Jól érezte magát közöttünk.Mondogatta:-De szépek,finom illatosak vagytok kisvirágok,jó itt köztetek lenni…

Megfigyeltem,hogy ősszel a környezetét körbe jelöli,a földbe eldugja az összegyűjtött eleség nagy részét,amire majd a zord időben járhat.Ilyen enyhe időben még felkel,az odúban elrejtett diót,mogyorót fenyőmagot eszegeti,ha jól lakott,megigazítja kuckóját,visszafekszik,és tovább szunyókál.Sokat tornázott,ugra-bugrált egész évben,ráfér a pihenés…

Közben látom,hogy az orgonabokorra hét fekete sapkás kisvendég érkrzett,máris lakomáznak…-Milyen jó,hogy a természet  minden évszakban gondoskodik arról,hogy tudjunk minek örülni…

 

vadvirág

2007 november 23. | Szerző: kisiren

 Az a huncut “k”betű

Johannka szeptembertől iskolás,nagy dolog ez az ő életében.És mi mindent megtanult már azóta!A legfontosabb,hogy rájött az olvasás varázslatos ízére,a betűk szép formálására.Csak az a huncut “k”betű,az fogott ki egy kicsit rajta.

Az órát Vera néni,mint mindig,játékkal kezdte.-Na, gyerekek,”Mit visz a hajó k betűvel?”-Nekem rögtön eszembe jutott a kutya szó,mert kedvenc állatom,így én felszállhattam a hajóra,de a padtársam,Pisti nem tudott ilyen szót,ezért súgtam neki.hogy kakas.És persze Vivinek is súgtam,hogy kecske,mert hírtelen neki sem jutott eszébe.Ő a legjobb barátom,a szünetekben is állandóan együtt játszunk.

A játék után Vera néni bemutatta a táblán sokszor az új betű írását- jó nagyban,akkor egyszerűnek tűnt,de az írásakor az a félcsokor nem is volt olyan könnyű.-Nem baj gyerekek-mondta  tanító néni-majd meglátjátok,minél többet gyakoroljátok,annál könnyebb lesz alakítani.

Este magam mellé tettem Szilajt,a kedvenc lovamat, és elkezdtem gyakorolni…Ahogy írtam a betűket,egyre szebb lett a k betűm.Vera néni mindig azt mondja,hogy gyöngybetűket írjunk,és mint a gyöngyöt fűzzük a cérnára,úgy kapcsoljuk egymáshoz  a betűket is.

Apa odajött hozzám,megnézi az írásom,és azt mondta:-Hannika,de szépen írtál. -Én pedig tudom,hogy ez a varázskezemnek,varázsceruzámnak köszönhetem,-ahogy tanító néni szokta mondani…

vadvirág

2007 november 11. | Szerző: kisiren

  Ma is verőfényes nappal köszöntött bennünket az Ősz,szépséges arcát mutatva,mintha azt mondaná: -Nézzétek emberek,milyen szép vagyok!Elmúlásom után erre is emlékezzetek,ne csak az esős, borongós napokra…Meg a dallamokra ,amit fütyültem nektek az őszi szélben ,dúdoltam a levelek hullásakor…

Ebéd után az íróasztalnál ülve látom,hogy az ablakpárkányra repül két veréb.Ideszálltak sütkérezni,kihasználva a nap melegét,közben csevegnek egymással.Ahogy észrevesznek,közelebb jönnek az ablakhoz,mintha megkérdeznék: -Mit csinálsz a jó meleg kuckóban?-Mutatom nekik,hogy javítok…az ebéd utáni szieszta helyett…/Nagyon finom ebédet csináltam:almás,ananászos csirkét,nyakon öntve pici hegyaljai óborral,amitől felséges lett az íze…/Szóval így tűnődöm a verébről és az ebédről,amikor eszembe jut a következő emlék:

Az igazi barátok

Két éve történt.Nagyon aranyos osztályom volt, remek gyerekekkel,Sorsom nagy ajándékának tulajdonítottam.Öröm volt velük a munka,fáradtságot nem ismertem mellettük.Mindenkit külön-külön is nagyon kedveltem,de azért még így is voltak,akik észrevétlenül nagyon a szívem csücskébe lopództak.Ilyen volt Patrik is.Sötét, őzike,állandóan ragyogó szemével szinte simogatott,ahogy rám nézett,és minden nap keresett rá alkalmat,hogy apró dolgokkal kedveskedjen nekem.

Egyik nap nem jött iskolába.Hiányoltuk.Anyukája este telefonált,hogy beteg lett,vizsgálatokra kell mennie.Pár nap elteltével tudtuk meg,hogy betegsége komoly,hosszadalmas…

Társaival összedugtuk a fejünket,megállapodtunk,hogy a kórházi kezelés után minden nap meglátogatja majd valaki,és beszámolnak az iskolai eseményekről,a haladásról neki.Így is lett.Én is meglátogattam.Szomorúan láttam,hogy szeméből eltűnt a csillogás…-Milyen igaz-gondoltam-,hogy a gyermekek betegségét leginkább a szemükből lehet észre venni.

Közben mesélni kezdett arról,   hogy társain kívül minden nap meglátogatja két barátja:két veréb.Anyukája látva,hogy ez milyen örömöt jelent neki,odaszoktatta az ablakpárkányra őket.A két kis hűséges állat pedig csicsereg,mókázik,megnevetteti őt…Tudtam,hogy Patrik nagyon szereti az állatokat:Környezetismeret órán többször is bemutatta kedvenceit társainak.

Eljött a tavasz.Sokat javult az állapota,lassan el-eljöhetett iskolába is.Társai körülrajongták,ő pedig napról-napra erősebb lett.Jó volt látni,ahogy őzike szemébe visszatért a mosoly,a ragyogás.Újra a régi lett…

Ezt nagyban köszönheti barátainak is:az osztálytársaknak,és a két kis verébnek,mert szívükkel,lelkükkel gyógyítóhatással voltak rá…

Közben a két veréb megunta a kopogást,tovaszállt…

 

vadvirág

2007 november 8. | Szerző: kisiren

A hópehely története

A gyerekek nagyon megörültek az első hónak.Bár kicsit korai vendégként érkezett, de ők ezt egy csöppet sem bánták.

-No gyerekek,rajzoljátok le ezt a szép téli tájat,hiszen nem tudjuk,lesz-e folytatása-mondta a tanító néni.

A gyerekek nagy örömmel hozzáláttak.Szebbnél szebb munkák születtek.Csak egy kislány,Panka ült szomorúan.-Mi a baj Panka?Miért szomorkodsz?-kérdezte tőle tanító néni.-Mert nem tudok hópelyhet rajzolni,én még sosem láttam-felelte.-Nem baj,majd holnap folytatjuk,hátha akkor már sikerül-jött a válasz.

A sikertelen rajz miatt a kislány egész nap szomorkodott,az órákon nem tudott úgy figyelni,mint máskor,több hibát vétett.

Este anyukája megkérdezte tőle:-Mi bajod kislányom,fáj valamid?-Kicsit a fejem,meg fáradt is vagyok-felelte.Este ezért hamarabb lefeküdt,de nem tudott elaludni,csak forgolódott,nehezen jött álomtündér a szemére.Végre sikerült.Álmában a jótündér küldött neki egy hópelyhet.Az gyönyörűen csillogott-villogott,táncolt,még az iskolába is elkísérte.

Reggel testvérével,Petivel indultak el.-Legyetek jók,figyeljetek az órán!-bíztatta őket anyukájuk a búcsúzásnál.Ahogy mennek,Panka észreveszi,hogy röpülve,táncolva leszáll egy hópihe a piros kabátjára.-Nézd,Peti,de gyönyörű-kiáltja.De Peti ezt már meg se hallja,a barátokra figyel.Ő tovább csodálja…

-Az első órán befejezhetik a félbemaradt munkát..!-Panka lendületesen,jókedvvel dolgozik,a tanító néni is felfigyel erre,odamegy hozzá.-De szép a hópelyhed,mutasd meg a többieknek is!-kéri tőle.Ő pedig büszkén,boldogan már röpül is a padok között.Szárnyakat kapott.

A következő óra matematika.Minden feladata hibátlan.Olvasás órán is remekül dolgozik.Testnevelés órán most még a bukfenc is sikerül.Ezen a napon nagyon ügyes volt,délután büszkén megy haza.

Anya,anya!-rohan felé-Ma minden órán ügyes voltam,megdicsértek-újságolja.-Nem fáj a fejed,nem vagy fáradt?-érdeklődik anyukája.-Nem,nem,semmi bajom-válaszolja.

-De jó orvossága van a tanító néninek-tűnődik Panka anyukája…-Mindent meggyógyít…a dicséret.