Szél szórja szét a színes szavakat…

2011 december 17. | Szerző: kisiren

 Az öreg tálaló

…fiókjaiban keresett valamit.Régi, szép bútordarab. Súlyos, nehéz fából készült valamikor. A múlt nagy ismerője.Jó néha megsimogatni, mert olyan szelíd, barátságos, vonzó.

Kincseket rejt ez a fiók is, ahogy rátalál egy babára .Emlékek jutnak az eszébe. Egy kislányról, akinek sokáig szenvedélye volt a babázás. Régi, pirinyó, csöpp saját ruhái vannak rajta. A kinőtt ruháiba szerette öltöztetni.Abban tologatta a babakocsijában, felvette, babusgatta, énekelt neki, becézgette. Mint az igaziaknak.

Az a kislány már jó ideje anyuka. De én még mindig látom szőke foncsijait a kis katicabogarakkal.Ahogy altatja babáját…

                                                        ———

A másik fiókban egy újabb játék kerül a kezembe.Ez volt a “mikrofonja”.Mert a másik szenvedély a műsor felolvasása, “bemondása” volt.

Látom magam előtt, ahogy megérkezik az iskolából, majd felveszi a felnőttől örökölt, finom fehér kiskosztümöt, lábára magassarkú, fehér szandált húz, retikült vesz elő, összeszedi a műsorújságokat, és levonul, beül egy szobába, majd mondja, és mondja a napi műsorokat. Egymás után többször ismételve, megunhatatlanul. Készül az életre. Képzeletben egy tévé dobozban ül, ott.ismerteti a programot.

Úgy tűnt akkor, hogy komolyan. Aztán másképp döntött.Pedig de szépen , artikuláltan, érthetően,tisztán tud/ott beszélni.

A kislány most is ott ül, műsort olvas…Aztán jön a barátnő, mennek a szomszéd játszótérre, a többi gyerekhez, a focizó tesóékhoz.

vadvirág

Karácsony lépeget

2011 december 17. | Szerző: kisiren

 Szép tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Juhász Gyula

vadvirág

2011,Fenyők hava,17. napja

Zengő hangja messze száll a szélben

2011 december 13. | Szerző: kisiren

 Templomok

…tornyok, melyek mindig megállítanak.Elnézem a templomokat, ahogy /általában/ a domb tetejéről méltóságos tekintettel néznek szerteszét. Talán gyönyörködnek a tájban, vagy éppen az arra haladó embereket figyelik? Kitudja.

Gyerekkoromban mindig úgy tűnt, hogy a kisfaluból elindulva  bármelyik égtáj irányában, láthatatlan szemeivel figyelt, kísért bennünket. Hazafelé jövet ugyan így kíváncsi tekintetével már messziről kutatta, kik a jövevények. Messze zengő hangja is útitársunk volt az útjainkon.

Karcsú tornyában lakott a zengő dallamot játszó harang. Az mindig titokzatos helynek számított, mendemondák keringtek róla. Gyerekként többször néztem, ahogy a harangozó bácsi tornászik vele, ahogy le-fel húzza.Nem volt könnyű mutatvány, komoly erőpróbát jelentett számára e cselekvés.

Bárhol járok, általában az első utam a templomokhoz vezet, mert benne a művészet sok-sok ága egyszerre van jelen . Lehet bennük gyönyörködni.Valamennyi torony, templom egyedi. Más és más.De azért legszebbek az erdőszéli, fehér, kis kápolnák.Egyszerűek. Nem hivalkodóak. Talán ezért olyan magasztosak,szépek.

Egy eseményre válogatva , mind másról mesél.Hirdetik, hogy téglából, kőből milyen hatalmas épületeket lehet létrehozni. Így építgetik a betérő lelkét is. Apró kis téglákból, kövekből.

Ahogy állnak a helyükön , sokszor már évszázadok óta, mint az őrszemek, mennyi mindennek voltak szemtanúi, védelmezői, oltalmazói.Figyelnek tovább. Bennünket. Ezt a kusza, forrongó, nyugtalan világot.

Nehéz volt közülük válogatni. Mind kedves valamiért. Ahogy most rám tekintenek, végtelen békét, nyugalmat árasztanak.Egy, kettő valahogy mégis nagyon kedves számomra közülük.

Szinte hallom a zengő, érchangjukat, ahogy hívogatnak, üzennek, az idő múlására figyelmeztetnek.Örülnek vagy sírnak. És figyelnek, üzennek, hívogatnak…Ki tudja, meddig…

vadvirág

Szentkarácsony hava, 13. napja

A csönd halkan dalol

2011 december 10. | Szerző: kisiren

December bús szele

December

Szentkarácsony hava- Álom hava-  Télelő

Már jó ideje elment, nem hagyta hátra csak a lábnyomát, meg néhány emléket, de ezt szinte észre sem vettük.

Elvitte magával a fényt, a meleget, igaz, hogy a vége felé ő is sokat szipogott, prüszkölt, még köhögött is, de azért átéltünk vele sok szép napot. Jó érzéssel távozott, bár útközben a kishídon megállt, visszanézett, szeme párás volt, mint körülötte az este, majd végleg eltűnt a homályban.Így távozott November.

Reggelre becammogott a deres szakállú , öreg December. Szemével hunyorgott, aztán megrázta fehér, zúzmarás szakállát, de bizony hópihe egy se hullott belőle.Még Miklós napján se, pedig a gyerekek annyi szép versben, dalban fohászkodtak hozzá, hogy nagy hóban érkezzen hozzájuk. Ezt a kérést nem tudta az idén teljesíteni.

De jó volna ha volna                                                                   

ha hó hullna halomba

ha már fű sincs levél se

betakarna a tél mindent fehérbe                  

Várják  a kicsik, hogy az udvarokban megjelenjenek a fura alakok hóból, seprűvel a kézben, de még  az öreg csak pityergő köddel lepi meg őket.De mint a neve is mondja, ez még csak télelő, jön még fergeteges idő is ránk.

Jobb ilyenkor benn, a meleg szobában, ahol a tűz parazsának fénye megvilágítja az arcokat, melegével megtölti a szobát, duruzsoló dallama kedves zenét játszva szórakoztat.

Kinn, a korai sötétségben a csöndet egy mély harang  hangja töri meg, mely esti imára hívogat, és üzeni, hogy nemsokára megérkezik a várva várt ünnep, karácsony.

A távolban a bütykös vén hegyek,

mint elnehezült kezek,

meg-megrebbenve tartogatják

az alkonyi tüzet,

a párolgó tanyát,

völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.
József Attila


vadvirág
2011, Álom hava, 10. napja

2011 december 5. | Szerző: kisiren

 

Ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen karácsony!

Szilágyi Domokos