2009 november 8. | Szerző: kisiren |

Muzsika

 

Az ember, amíg fiatal, erős,
Úgy véli, hogy egész nagy zenekar
Van a szívében, kürtök és dobok,
Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák
És mind az élet örömét, a szépség,
A jóság és igazság himnuszát
Ujjongják viharozva és vidáman.

/Juhász Gyula/

 

 

 

        

 

Könnyhullató    november                                                                                     

A reggeli ébredés után kinézek az ablakon a tujákra, látom , hogy a sírdogáló november milliónyi könnycseppjéből fűzért font a fákra. Ott csillognak, mintha már karácsonyra tartanának főpróbát.Szabályosan, mértani pontossággal helyezkednek el egymástól az ágakon, pedig nem szorgos kezek fűzték fel őket.A mindent tudó Természet volt , akinek “keze ügyessége” utánozhatatlan.Csodálkozhatunk varázslatán.

Aztán jön egy kis szél, megfújja őket, legurulnak pillanatok alatt Földanya kötényébe, az pedig gyorsan eltünteti őket. Volt, nincs esőcsepp füzér, mint a mesében.

 

 

             

A gyertyácska fénye

A reggeli kávézás közben gyönyörködöm a gyertya fényében, élvezem kellemes vanília illatát.Milyen jó nézni ebben a prüszkölő novemberi időben ezt a picike lángot, ami fényt bocsájt környezetére, mely világít, melegít.Néha kicsit pislákol, majd a levegő mozgására jobbra-balra táncol, ismét fellobban , lángol, majd végleg elalszik.Milyen hasonló az élethez.

 

                                              

Még egy hete a temetőket is bevilágította, megtörve a sötétséget, egy napra világosságot vitt a sírkertekbe. Aztán kialudt a fény, a gyertyák csonkig égtek, újra csendes lett minden temető.Álmodik tovább…

írta:vadvirág

2009. őszutó hava, 8. napja