2009 szeptember 19. | Szerző: kisiren

                   

Garai Gábor: Ősz elébe (1948)

Szétpattant ez a reggel,
kék buborék.
Hálózó víz-erekkel
oszlik az ég.

A láthatár gomolygó
ezüst ködök,
ökörnyálak selymébe
öltözködött.

Tollászkodik a fűben,
mint nagy madár,
s elszáll majd alkonyattal,
elszáll a nyár.

Jöhet még forró nappal,
éj, csillagok –
tavuk már jég, ha nyáron
nem ringatott.

Tarló érett szerelmünk
határa, mind
fölmagzottak felejtett
virágaink…

Most kell – hűs szél iramlik
Észak felől –
széles vizekre kelni
a tél elől.

Garai Gábor – Vadszőlő-virág

Délben a vadszőlő virága
elkezdett lassan hullani,
levelén halkan permeteztek
apró viaszos szirmai:

előbb csak egy-kettő gurult le
félszegen, szinte próbaképp
/bibéje utána mutatta
gömbölyű, fényes-zöld bögyét/,

de aztán, mintha hirtelenjött
indulattól borzongana,
megeredt a sűrűn lepergő
szirmok ezüstös zápora…

Ahogy megeredt, hírül adta,
hogy beteljesedett a nyár:
egy pillanat csak teljessége,
amíg legfőbb lángjában áll,

aztán kilobban- beleszédül
nyomban az őszbe kert s a rét:
s holnap az akác is elejti
lázbeteg, sárga levelét.

 

 

vadvirág

2009 szeptember 17. | Szerző: kisiren

 

 

2009 szeptember 17. | Szerző: kisiren

 09.09.17.

              

 

2009 szeptember 11. | Szerző: kisiren

 Álmodj…

 

Garai Gábor: Álmodj

Álmodj egy szép világot
hol a tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér…
Álmodd, hogy a szeretet örökké él,
a szívedben derű, és senki nem fél..
Álmodd, hogy az álmaid
valóra váljanak,
és elkerül minden,
mi szívednek fájhat.

 

 

vadvirág

2009 szeptember 11. | Szerző: kisiren

 

MARIVERS
Mária,
dallamos, mint az ária.
Mara,
ködpára, zúzmara.
Ria?
Ria, Hungária.
Mary.[Méri]
Van, ki nem isméri?
Riska,
gurul mint a riksa.
Marcsuka,
Mint a csuka karcsuka.
Marcsa,
siklik, mint a harcsa.
Maruszja,
nincsen neki bajuszja.
Marcsi,
szereti a Karcsi.
Mari,
mosolygós és ari.
Mariska,
vállán lóg a tarisznya
Marika,
gazdag mint Amerika.
Mariann, [mérien]
megkérdeztem: mér ilyen?
Mirjam,
csak már szóra birjam.
Marica,
dorombol, mint a cica.
Marina,
sebes mint egy paripa.
Marióra,
Kimért mint a falióra.
Marietta.
vékony, mint egy pipetta.

<!–[endif]–> RÍMJÁTÉK
Ha szegény volna Keleten – pária,
Nem volna több, csak egyetlen szárija.
De közöttünk él – neve nem Sárika,
hanem cseng … valóságos ária:
Éltessen az Isten, Mária, Mária.
coda:
S hogy fel ne törjön a bennünk búvó hárpia
hűsítse ajkunkat egy jó pohár pia.
      egy jó pohár pia.

2009 szeptember 11. | Szerző: kisiren

 Kellemes ébredést!

Derűs,  szép napokat!

 

       

– Menjek vagy maradjak?

Még jó meleg van, nem bújuk el ,

csak összegyűjtöm ezeket a leveleket meleg téli takarónak-

így töpreng Sün Samu.

     

 Bár nem igaziak,

mégis milyen aranyos elefántcsalád.

Az emberi fantázia és kézügyessége határtalan…

vadvirág

09.09.11.

2009 szeptember 7. | Szerző: kisiren

 Az idő…

                   

 

Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.

/Petőfi Sándor/

 

                    

 

Sokáig kell élni ahhoz, hogy fiatal maradjon az ember.

/Picasso/

 

                     

SZEPTEMBER VÉGÉN

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Petőfi Sándor

(Koltó, 1847. szeptember.)

 

 

vadvirág

2009.09.07.

2009 szeptember 6. | Szerző: kisiren

 Termő ékes ág…

 

Weöres Sándor:

Anyámnak

 

Termõ ékes ág, te,
jó anya,
életemnek elsõ
asszonya,

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam elsõ
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.

Álmom öbleidbe újra
visszatér –
álmom öbleidbe újra
visszatér!

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,

szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint délutáni égen
vércse-szárny.

Elsõ szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,

a kamaszkor tõled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

Így tünõdtem: “Mért szült
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

/részlet /

 

2009 szeptember 6. | Szerző: kisiren

 

“A mesék világa, melyet én bejártam, színekben pompázó világ.”
Benedek Elek

“Jeles évfordulóra emlékezik 2009 szeptemberének utolsó napján a világ magyarsága. 150 éve, 1859. szeptember 30-án az Udvarhely megyei Kisbaconban született Benedek Elek. Bárhol a világon, ha magyar népmesét keresnek könyvtárban, könyvesboltban, elsők között az ő neve hangzik el, méltán! Immár a negyedik nemzedék szókincsének, beszédfordulatainak jelentős részét akaratlanul is az ő könyveiből merítette, tanulta s remélhetőleg adja tovább utódai számára.

Benedek Elek hallatlanul gazdag életművét csak kevesen ismerik. Egyetlen személyben újságíró, író, szerkesztő, kiadó, művelődés- és oktatáspolitikus, országgyűlési képviselő, mesegyűjtő, mesemondó volt. Többek között novellák, színdarabok és regények mellett a Magyar nép múltja és jelene 2, a Magyar mese- és mondavilág 5, a Nagy magyarok élete 12 kötetének szerzője, a Nemzeti Iskola, valamint a Néptanítók Lapjának szerkesztője. Továbbá (Pósa Lajossal), Az én Újságom, (Sebők Zsigmonddal) a Jó Pajtás, majd egyedül a Cimbora című gyermeklapokat szerkesztette. Ez utóbbit a legnehezebb időkben saját költségén adta ki. Mindent összevetve a magyar gyermekirodalom egyik megteremtőjét tisztelhetjük benne.”

“A kisbaconi Benedek Elek-emlékház

Az 1969-ben Benedek Elek születésének 110., halálának 40. évfordulója alkalmából felavatott emlékház 1896-ban épült. A 19. századi klasszicista udvarházak mintáját követő földszintes ház oszlopos tornácának timpanonjában a Mari név olvasható, amely Benedek Elek feleségének állít emléket.
Az emlékházat kezdetben az író lánya, Benedek Flóra vezette, napjainkban az emlékház vezetője Szabó István és felesége Szabó Réka, az író dédunokája.”

 

„A honfoglalás ezredik évfordulóján ásták a ház fundamentumát, 1898 tavaszán nagyapó s nannyó ott álldogáltak a verandán, várták a pesti fiút, a pesti menyasszonyt, az unokákat. (…) Mai bankóban az én házamat félmillióra értékelik, de hordanák össze a világnak minden kincsét: nesze, ez mind a tied, add ide a házadat, nem adnám. Ebbe a házba be van falazva a lelkem, a téglákat, amelyeknek minden darabja egy-egy könyv,  az én véremmel kevert mész ragasztja össze – nem, nem, ezt a házat csak elvenni lehet, megvenni nem.”
 „A ház előtt egy kis park: fenyőfacsoportok szerteszét mindenféle erdei fák, bokrok, itt-ott virágágyak. A fákat én ültettem, a virágokat Mária. Két-két fácska egymás mellett, széltében-hosszában arasznyi távolság, majd ha derékig nőnek élő sövény lesz belőlük. Aztán négy-öt lépésnyire egymástól megengedjük, hogy nagyra nőjön – nagyot, micsoda szép, micsoda sétaút lesz majd valamikor ez az út. (…) Nyár folyamán kétszer-háromszor kapáljuk, gyomláljuk s folyton öntözgetjük a gyermekfenyőket-  kétezren vannak két sorban – , és bíztatjuk: nőjetek, nőjetek.” Benedek Elek

                                    

 

“Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.”

 

vadvirág

2009 szeptember 6. | Szerző: kisiren

09.09.06.

Lassan elbúcsúznak…

Az elmúlt napok  estéjén séta közben arra lettem figyelmes, hogy az egyik ház eresze alól , a fecskelakásból, erős sustorgás hallatszik. Megálltam, és csendben hallgatóztam…

Egymás szavába vágva , halkan beszélgettek a fecskék nyelvén, egy egész család, lehettek vagy négyen . Elcsodálkoztam, hiszen már késő este volt, de ők csak  csiviteltek.

Vajon miről folyt a beszélgetés, talán a közeli indulás volt a témájuk? Bizonyára. A hangjuk elárulta, hogy nagy az izgalom náluk. Lázban vannak. Hiába, nagy út áll előttük. A természet pedig sürgeti őket a felkészülésre, a pontos indulásra.

Mi pedig izgulunk értük, hogy minden simán menjen, és érjenek célba. Tavasszal pedig újra találkozzunk...De addig még nagyon fognak hiányozni nekünk…

Ősz elején                                                  Petőfi Sándor

Szatmár, 1847. szeptember 1-7.

Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek…
Vándornépe ott halad.

Ott a messzeség homályin,
Ott az égnek magasán.
Látom még, mint kis felhőket,
Vagy már nem is látom őket?
Csak ugy képzelem talán.

Elröpűlnek, elröpűltek,
Tavasz s nyár vendégei,
És őket már nemsokára
A kertek s mezők virága
S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt
Majd borul, majd kiderül.
Ajka még mosolyg, s szemébe
Könny tolul… ennek sincs vége,
S ajkán ujra mosoly ül.

Bús mosolygás és vidám könny!
Csodálatos keverék.
Észrevétlen karon fogja
És egy más világba vonja
A merengés emberét.

Órahosszat elmerengek,
És ha egy elejtett tárgy
Vagy harang, amelly megkondul,
Fölriasztott álmaimbul
Elmém, nem tudom, hol járt?

 

Közben eszembe jut, hogy lassan nekem is újra pakolnom kell,mert úgy alakult,  hogy egyszerre indulok  a fecskékkel, igaz, nem olyan messzire, mint ők, de pár napra én is útra kelek…

vadvirág

 

 

 

 

 

 

 

 A természet örök naptárlapjain bizonyára fel van jegyezve, mikor kell indulni a fecskének, mikor a gólyának és mikor a többieknek. Eljön az idő: mennek.

/Fekete István /