2009 február 8. | Szerző: kisiren
Jön a tavasz, megy a tél…
Ma reggel egy kismadár szállt az ablakpárkányra,
bekukucskált és így szólt:
-Jó reggelt!
Hát megjöttél?
Legyen kellemes a vasárnapod!
Érezted az elmúlt napokban a szellők,
a napsugarak simogatását,
figyelted a felhők vonulását,
a patakok rohanó csobogását,
mely mind azt üzente:
Lassú léptekkel közeledik a várva-várt Tavasz!
írta: vadvirág
2009 február 1. | Szerző: kisiren
A tél virágai
Szép, verőfényes nappal, széles mosollyal köszöntött ránk ma
reggel február, bár igaz, hogy tegnap este még vékony, pihe hótakarót
terített a tájra, amit gyermeki örömmel csodáltunk,de az már a múlté,
hiszen délelőtt a nap melengető sugarai lassan mind megették a hópelyheket.
A nap csalogatta, biztatta a tél első virágait:.
– Ébredjetek, bújjatok elő, és nyitogassátok fehér ruháitok szirmait, hadd gyönyörködjenek bennetek az emberek!
A kis virágok szót fogadtak, hiszen régóta várakoznak már arra, hogy ők legyenek a tavasz közeledtének hírnökei, előbújva a sötét föld alól.
Most aztán illegetik, billegetik magukat, örömtáncot járva, bár sok testvérük még lassan öltözködik, veszi fel ünneplő ruháját, de hát van idejük bőven, hosszú még a tél vége.
Megjelenésükön eltűnődöm…Tulajdonképpen a kikelet első jelei…A télben egy pici tavaszt csempésztek, ami bennünket, embereket mindjárt jobb kedvre derít, mert reménykedhetünk abban, hogy valóban befejezéshez közeledik a hideg, jobb idők várnak majd ránk…
Csodálom ennek az apró kis élőlénynek az akaratát, szívósságát. Mennyi energia feszül benne, és milyen ösztönösen megérzi, ha üt a biológiai órája, mely azt súgja neki: – Ébresztő!
Az enyhe, védett tuja tövében már virítanak, míg a ház tövében még csak ébredeznek a hóvirágok.Most elmegyek, de mire majd hazajövök, remélem, hogy sok kis szoknyás, fehér virág köszönt majd csilingelve, boldogan…
írta: vadvirág
2009 február 1. | Szerző: kisiren
FEBRUÁR
Böjtelő hava- Télutó – Jégbontó hava
Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát – korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva –, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk…
Petőfi Sándor: A tél halála |
|
|
|
Megérzik a tavasz közeledtét az állatok is…
De jó így összebújni,
melengetni egymást…
Mamuska óvó,
védő mancsai között.
-Ne bújj el,
mert úgyis látlak!
Játssz velem egy kicsit!
-Majdnem sikerült felállnom,
kicsit még gyakorolnom kell!
De azért ügyes vagyok,
ugye?
Micsoda értelem,
éberség!
És milyen nyílt tekintet!
-Jaj,
de szégyellem magam,
kicsit rossz voltam,
de majd jó leszek ,
hiszen egy kis csintalankodás még megbocsájtható nekem,
ugye?
vadvirág
2009 február 8. | Szerző: kisiren
” Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk
mostoha, …”
/Pilinszky J. /
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X