2009 május 5. | Szerző: kisiren

 

Radnóti -év

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,

mint alma magházában a négerbarna mag,

és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,

mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.

De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred,

hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,

kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,

annak szép, könnyüléptû szivében megterem

az érett és tünõdõ kevésszavú alázat,

az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekérõl,

az már egy messzefénylõ szabad jövõ felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,

merengj el hát egy percre e gazdag életen;

szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,

a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,

az új falak tövében felhangzik majd szavam;

magamban élem át már mindazt, mi hátravan,

nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem

sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem:

ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.

Hol azelõtt az angyal állt a karddal, –

talán most senki sincs.

/Radnóti Miklós:Sem emlék, sem varázslat/

 

 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

/Radnóti Miklós: Nem tudhatom /

 

vadvirág

2009 február 14. | Szerző: kisiren

 E napra…

Két kedvenc….

TEDD A KEZED

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

József Attila

1928

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerûlt

ki imád tücsök-hegedût?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantu mezõvé a szikla-

csípõket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verõereket?

S dúl hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerûlt,

ki rettenti a keselyût!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

vadvirág

2007 december 30. | Szerző: kisiren

 Ballag már

Ballag már az esztendő,

vissza-visszanézve,

nyomában az öccse jő,

vígan fütyörészve…

 

Lépegetnek szótlanul

s mikor éjfél eljő,

férfiasan kezet fog

Múlttal a Jövendő.

/Kányádi Sándor/

  

 

                                               MINDENKINEK

                      ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

 

 

Az új évben kívánok mindannyiunknak egy csipetnyivel több békességet, türelmet,

nyugalmat, jóindulatot, több boldog pillanatot, ami simogatja lelkünket.

 

Újévi köszöntő

Esztendő, esztendő,

Édes új esztendő,

Szépből, jóból benned

Legyen elegendő!

 

               Benedek Elek

 

                                                          

vadvirág

2007 december 1. | Szerző: kisiren

 Tordon Ákos

Decemberi köszöntő

 

Csengő szánon jön a Tél,

jön, jön, nemsokára,

hat hófehér hímszarvas

lesz a paripája,

felhő lesz az országút,

kocsis a hóember,

amerre jár, hull a hó,

köszöntlek, December!

 

Mikulás és Karácsony

ajándékot hoznak,

gyermekszívnek mindenhol

örömet okoznak.

Telnek-múlnak a napok,

álmodik az erdő,

Szilveszterrel búcsúzik

a régi esztendő.

 

Tél szolgája Öreg Fagy

vele jön a szánon,

bundát veszek,hadd jöjjön,

így aztán nem bánom.

Szép Zúzmara asszonyság

is jön Jégvirággal,

ékszeresen,ragyogón,

tündérszép világgal…