2009 június 9. | Szerző: kisiren

 

 
Tavaszutó, nyárelő,
meggyet érlelő,
mézillatú napsugár,
bújj elő!
/Kányádi Sándor/

 

                                   

 

 Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol –
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél –
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

/József Attila:Nyár/

           

” Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést.”

 

 

Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása.
/Csukás István/

Csengőszó, mely jelzi, hogy vége a tanórának, de lassan a tanévnek is.

A gyerekek tódulnak ki az iskola ajtaján. Olyan az egész, mint egy felbolydult méhkas.Mindenki csacsog, rohan, nem figyelnek már senkire, semmire, csak az ő fontos dolgaikra.

Már a CIÓ, ÁCIÓ, de pár nap múlva a VAKÁCIÓ szellemében, lázában élnek.Még a haverok mindent megbeszélnek, egyeztetnek a szünet előtt.

Elnézve őket, ahogyan zsongnak, látni, hogy lüktető ifjúságukkal csak a jövő érdekli őket.

Gondtalan ifjú évek. Érdemes jól kihasználni, hogy szép emlék legyen majd…

 

vadvirág