Fagy kinn, fagy…

2011 február 3. | Szerző: kisiren

 Hárs Ernő: A tél betűi

A havas táj óriási irka,
varjakkal és fákkal teleírva.

A betűk a fák fekete rajza,
s a varjak, mint pontok, ülnek rajta.

Minden napnak más a kézvonása,
a betűket szélvihar cibálja.

Felrepülnek a pontok időnként,
hol széjjelebb sodródnak, hol összébb.

Majd a végén károgva leszállnak,
új értelmet adva az írásnak.

Sorait a tél ekképpen rója,
s fütyül rá, hogy van-e olvasója.

Reggelre                                                                                                        

lehullottak, szétfoszlottak a fákat, bokrokat takaró zúzmarafátylak, így szürkés-barnás-feketén fohászkodnak az ágak ismét az ég felé.Sokat enyhült az idő, de a nap, az még mindig elrejtőzött, nem mutatja magát. Pedig ,hogy hiányzik már! De…Valami változás biztosan készülődik a magasban, mert a rigókfiak napok óta kergetik egymást, valószínű, ők már készülődnek valamire.

Sok már ez a fekete-fehér, fagyos világ! Jó volna belecsempészni a szivárvány színeit is, hogy melegebb, hangulatosabb legyen.

vadvirág                                                                                                    

Csodálatos világ…

2011 január 30. | Szerző: kisiren

 

 

 Reményik Sándor – Jégvirág

Mint egy kísértet, hófehérbe’
Az ablakomon megjelen.
Egy ibolyának lelke tán,
De illattalan, színtelen.
Rám néz sóhajtalan panasszal:
Talán én téptem le tavasszal.

Talán egy harangvirág lelke,
De rajta jégből a lepel.
A haranglábat: karcsú szárát
Nyáron – talán én törtem el.
Isten szavát elnémítottam.
Most itt van, – s megszólal legottan!

Talán egy őszirózsa lelke,
De kísértetesebb fehér:
Ereiben megdermedett
A nyári nedv, az őszi vér.
Tekintetem reszketve méri:
Nem tudom, mit vétettem néki!

Holt virágokat ablakomra
Így fest a lelkiismeret,
S a halottakat mutogatva
Kérdezi rendre: Ismered?!
Ibolya, csengettyűke, rózsa!…
Tél van, éjfélt ütött az óra!

Bocsássatok meg, drága holtak,
Kezemtarolta bús mezők,
Inkább nem tépek több virágot,
O, csak adjatok pihenőt!
Ha majd a nyári réten járok,
Eszembe juttok: jégvirágok!

Míg tegnap a ragyogó, hideg napsütésben sütkérezhettünk, addig ma reggelre ismét zimankós arcát fordította felénk a tél.

Éjjel a nagy varázsló az  ablakokon lévő párát egy suhintással szépséges virágokká dermesztette, a tél virágait rajzolta oda. A legnagyobb művész sem tudna ilyet alkotni. Mind egyedi, különböző és káprázatosan szép.Életük azonban nagyon rövid.Ha jön egy enyhe  melegedés, máris semmivé lesznek, eltűnnek. Olyan csendben, sejtelmesen, ahogyan keletkeztek.

Mert a varázsló titokban cselekszik. Észre vétlenül.Csak a szépséges emléket hagyják maguk után e virágok.

vadvirág