Csodálatos világ…
2010 október 18. | Szerző: kisiren
Fjodor Tyutcsev: A szép őszi estében
A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye –
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.
/Szabó Lőrinc fordítása/
vadvirág
Csodálatos világ…
2010 szeptember 17. | Szerző: kisiren
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap,
és úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.
Kányádi Sándor
vadvirág
2008 december 20. | Szerző: kisiren
Pálfalvi Nándor: Karácsony
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.
2008 december 20. | Szerző: kisiren
Fésűs Éva: Karácsonykor
fényesek a felhők,
csillagokból
horgol a tél kendőt.
Ráteríti
hegyek tetejére,
fenyőágnak
jégrojtos a vége.
Karácsonykor
mindenki varázsol,
meglepetés
bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek
titkos rejtekéből,
édesapám
legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra
kalácsot is sütnek,
nincsen ennél
izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is
készítettem,
amíg készült
majdnem tündér lettem!
2008 szeptember 14. | Szerző: kisiren
“Őszi este az ajtóban
barna prücsök hegedül.
– Miért húzod kis muzsikus,
küszöbömön egyedül ?
– Közeledik a hideg tél,
azért jöttem én ide,
Kikeletig húzom néked,
ha szállást adsz télire.”
Faludy György
vadvirág
2008 március 7. | Szerző: kisiren
Tavasz, a várva várt
Ki csalogat napsugarat:
Távolba szállt madarakat ?
Ki festi az eget kékre, hóvirágot hófehérre?
Ki ad bársonyt a barkára?
Zöld ruhát a fázó fákra?
Tavasz ő a várva várt,
Végre, végre ránk talált,
Örülnek a gyerekek,
Vetnek cigánykereket.
/Osváth Erzsi /
vadvirág
2008 január 11. | Szerző: kisiren
Anya ujjai
Amikor még kisrügy voltam,
este anyához hajoltam,
s mondtam: Anya, ne varrj már ma,
fektess be a puha ágyba.
Mint a virág, nyílt tíz ujja,
suhant lágyan homlokomra:
volt eggyem: simogatás
kettem: borogatás,
hármam: szelídség,
négyem: játék,
ötöm: mese,
hatom: béke,
hetem: csibepuhaság,
nyolcam: almafavirág,
kilencem: bársony,
tízem: nyugodt álom.
/ Szabó István /
Vadvirág
2008 január 9. | Szerző: kisiren
A NÉPMESÉK
Fülem őrzi, de szívemben
élnek muzsikánál szebben,
gyermekkorom sok-sok álma
velük könnyen visszajár ma.
Kitől is hallottam őket?
Nagymamát, öreg szülőket,
messzeföldi bácsit, nénit
hallok még, ahogy mesélik.
Mint nagy ismerős berekben,
kószáltak a képzeletben
patakon túl, hegyek ormán,
jó tündér és rossz boszorkány.
Mennyi könyvet, mennyi képet
hordott még elém az élet,
mennyi tájat s mozit láttam,
hol jártam és hol nem jártam.
De a mese most is pártol,
fejem felkapom akárhol,
mint valami varázsszóra
a “volt egy – hol nem volt” -ra.
/ Lászlóffy Aladár /
2008 január 8. | Szerző: kisiren
“Csikorog a csizma sarka,
szikrát szór a jég alatta.
Cinegemadár,
hova lett a nyár? “
Téli séta az erdőben
Tél úr mindent beborított csillogó, fehér, puha hóval.Kell a meleg takaró a vetésnek, jól betakaróznak, meg ne fagyjanak a hidegben.
Szép ez a havas táj a szobából kitekintve, de még kellemesebb ilyenkor az erdőben sétálni, figyelni a téli természetet.
Békés, nyugodt a táj,sehol senki.Csend van. Valami mégis zenél. Ahogy a milliómnyi hópihe hull, nagyon kellemes, halk zenét játszik. Nézem ezeket a táncoló pelyheket. Mind más és más,valamennyi csodálatos, művészi, ugyanakkor egyben egyedi is. A formatervező sem alkothatna szebbet.Elvarázsolnak szépségükkel.
Figyelve ezt az alvó, mozdulatlan tájat, egyszer csak ropogás veri fel a csendet. Nem messze letörött egy faág a hó súlya alatt, az csinálta ezt a robajt.Majd újra a csend zenél.
Valami neszre leszek figyelmes.Rókamama kullog hazafelé, az orrát lógatva, látszik rajta, hogy éhes.Egy százéves varjúasszonyság szólal meg a fa tetején:
-Kár, kár! Hoppon maradtál! – Ravaszdi mérgesen ránéz, és sziszegve szól vissza: -Károgó vénasszony!- és tovább sompolyog korgó gyomorral. Csak a lába nyoma marad utána.
Nézem a fehér havat, olyan , mint a füzet lapja. Tiszta, fehér. Aztán más nyomokat is felfedezek.Olvasok belőlük : vaddisznó, őz, szarvas, nyúl, madár lábnyomai.Üzenetet hagytak maguk után: itt jártam…
Eltűnődöm…Mennyi arca van a természetnek, és az egyik szebb, mint a másik…
Elmesélte : Vadvirág
A szép szavak szerelmese
2010 november 4. | Szerző: kisiren
Este, este…
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük – csitt – e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Kosztolányi Dezső
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X