2008 augusztus 18. | Szerző: kisiren
A szív rejtelmei
Az elmúlt napokban hallottam a következő történetet:
Van egy kisfiú, aki súlyos szívbetegséggel született. Betegsége súlyosbodott, ezért meg kellett műteni, másként meghalt volna.
Okos, értelmes gyerek, akivel már jól ellehet beszélgetni, így a doktor is próbálta őt felkészíteni a műtétre. Gyakran felkereste kórtermében, ilyenkor beszélt neki a szív felépítéséről, működéséről, igyekezett lelkileg is felkészíteni a nagy eseményre.
A kisfiú élvezte a beszélgetést, jó partner volt, szinte összebarátkoztak.Megértett mindent, majd a műtét előtti beszélgetéskor így szólt az orvoshoz:
– Doktor bácsi, tudom, hogy meg akarsz gyógyítani,de én mégis arra kérlek, vigyázz az én szívemre, és annak lakójára, mert abban mélyen bennelakik Jézus.
Az orvos elcsodálkozott, és a műtét alatt, és azután is gyakran eszébe jutottak ezek a szavak.
A műtét sikerült. Az orvos szemmel tartotta a kisfiú gyógyulását, ha tehette, bement hozzá, elbeszélgettek.
Mielőtt hazaengedte volna, elköszöntek egymástól. A gyerek így búcsúzott:
-Köszönöm Doktor bácsi, hogy betartottad ígéretedet, és nagyon vigyáztál a szívemre, a benne lakó Jézusra.
A doktor elmosolyodott, megsimogatta betege fejét, majd így szólt: – Most már az enyémben is ott lakik Jézus…
Eltűnődtem…Mindannyian kitárjuk szívünk ajtaját. Aztán a látogatók közül vannak, akik gyorsan távoznak, de sokan elkísérnek bennünket az életutunkon. Egyeseket jól elrejtünk, mert szeretnénk, ha sokáig időzne, másoknak örülünk, ha elmegy…Aztán van amikor becsukjuk az ajtót, és a kulcsra nagyon vigyázunk…Csupa rejtélyes dolgok…Mert ” A szív egy nagy titok…”
vadvirág
2008 július 15. | Szerző: kisiren
Az élet apró morzsái
1.Hallgatom az egyik ker.adó reggeli műsorát, melyben az anyatejről beszélgetnek, érdekes dolgokat boncolgatva.
Eszembe jutnak ilyenkor az átélt események. Én azok közé tartoztam, akiknek nem volt gondjuk az anyatejjel kapcsolatban, mindhárom szülés után volt bőséggel, de nem annyi, hogy felesleges is lett volna a világ talán legfontosabb, legfinomabb táplálékából.
Így utólag eltöprengtem azon is, hogy mi lett volna akkor, ha az orvosi előrejelzés beigazolódik, és mindhárom estben ikreket szülök, amit mindig megállapítottak, de egyszer sem következett be? Hát lett volna melegem, az biztos.
Az első, második terhességem idején még nem volt ultrahang, röntgen tilos volt, így minden egyéb vizsgálat ikreket jósolt.Az első szüléskor végig két szívhangot hallottak nálam, és ikrek szülésére voltam felkészítve.
Igaz, hogy volt egy nagyon aranyos orvos, aki gyakran bejött hozzám a szülőszobába, és ő mindig azzal nyugtatott: “-Kicsi lány/mindig így hívott/, nem lesz itt csak egy baba.”- És igaza lett…Áldott, jó orvos volt, ritka példány, és mint lenni szokott, elköltöztek a Dunántúlra,majd fiatalon agyvérzést kapott. Nagy kár érte,sok kisbaba világra jöttében segíthetett volna.
2.Délelőttöm főzéssel ment el.Sörös bundában patiszont sütöttem.Kicsit babrás a patiszon sütése, de finomsága mindent kárpótol.
Most egy vödör sárgabarack kacsingat még felém, valamit ki kell találnom vele, mert a szél leverte, így gyorsan fel kell dolgoznom. Azt hiszem, valami pudingos dolgot készítek belőle. Szeretem ilyenkor a próbálkozásokat, hátha bejön, és kellemes lesz.Elrontani úgy sem lehet…
vadvirág
2008 március 22. | Szerző: kisiren
Kikeltek az első kisgerlék
Az ablakból kitekintve, az udvaron járva-kelve egész télen át gyönyörködhettem kedves kis barátainkban, a madarakban.
Nem csak szépségük, ügyességük ejt ámulataba, hanem az is, ahogyan szelik, uralják a levegőt.
Az udvaron lévő fenyőfa tetejére rálátok a szoba ablakából, és március elején látom, hogy a gerléék már költik a tojásokat. Aztán 15-én reggel a fa alatt észreveszem a tojáshéjakat. Hát megtörtént a nagy esmény ! Kikeltek a fiókák ! Megszaporodtunk.
Minden évben ők kezdik a sort. Jó korán keltenek, így tavaly négyszer sikerült nekik fiókákat felnevelni.
Tegnap a nagy szélben gerlemama széttárta szárnyait, azzal védte az apróságokat a hideg, és a szél ellen, ma ugyanezt teszi az eső miatt.
Gerlepapa ha nem ennivalót gyűjt, akkor a szomszéd fáról őrzi őket. Ha itt az etetés ideje, felváltva hozzák a kicsikéknek a finom falatokat: különféle magvakat, de szívesen csipegetnek a házőrző maradék ételéből is.
Becsapta őket is ez a ravasz, bohókás tavasz, úgy gondolták, hogy már jó idő jön, de csalódtak velünk együtt. Őket azonban ez nem nagyon zavarja, mert a szülői ösztön azt sugja nekik, hogy kitartás, kell a hely a következő fészekaljnak, így hát éppen itt volt az ideje a tavaszi szaporodást elkezdeni.Igazi, élő húsvéti ajándékot kaptunk tőlük…
vadvirág
2008 március 12. | Szerző: kisiren
Életmorzsák…
Ma végre napsütésre ébredtem, aztán a közeli nagyvárosba mentem hivatalos ügyeket intézni. Ott aztán csepergő, ködös, szomorú idő várt, borús hangulattal.
Első utam egy bankba vezetett, ahol nagyon sokan várakoztak, sorszám szerint haladva. A szerencse egy szimpatikus, kedves, fiatal emberhez szólított, aki, mint mondta csak besegít a kollégáinak, és pillanatok alatt, jókedvvel, mosolygva intézte el dolgomat, közben még kellemesen beszélgetett, csevegett velem., Kedvessége, jóindulata azt üzente számomra, hogy így is lehet ügyeket intézni…
Aztán egy irodába mentem, ahol egy fiatal hölgy szintén nagyon udvariasan, figyelmesen intézte dolgaimat, majd távozáskor a köszönés után, mosolyogva további minden jót, szépet kívánt, felajánlva segítségét máskor is. Ez a viselkedés is nagyon tetszett…
Hazafelé én vezettem, és úgy tapasztaltam, mintha sokkal türelmesebbek lettünk volna egymáshoz az úton, így még az eső sem volt olyan zavaró, mint más napokon.
Később a vacsoránál azt vettem észre, hogy a húsos palacsinta is teleszájjal mosolyog rám, úgy kínálja magát, nem is tudtam neki ellenállni.Bűnbánatként lementem kicsit kocogni, megérte, mert a fenyőfán a rigó olyan trillázással fogadott,hogy örömömben duplán teljesítettem.Mondta is, amikor bejöttem, hogy “Ne menj még, fütyülök inkább neked!”,de sajnos egyéb dolog is várt még rám.
Ahogy pötyögök a gépen, elgondolkozom. Milyen igaz, hogy a mosoly megszépíti azt, aki adja, és boldogabbá teszi azt, aki kapja.Nekem a mai napomat szebbé tette a kapott mosoly, a kedves szó…Gazdagabb lett a lelkem tőle…
vadvirág
2008 március 6. | Szerző: kisiren
Érdekes állatok…
Kormoránok
Forró nyár volt azon az éven is, így a Duna vize jócskán leapadt, nehéz volt rajta közlekedni.
A sétahajó a Dunakanyar szépséges tájain haladt, amikor mi utasok, a következő jelenetre lettünk figyelmesek.
A hajó előtt egy fekete kormorán bukkant fel a vízből, majd rögtön utána távolabb a párja. Megnézték egymást, jelzést adtak egymásnak, majd percnyi pontossággal egyszerre ismét lebuktak.Kisidő elteltével újra kidugta fejét a vízből az egyik, majd azon nyomban követte társa is. Kecsesen bólintottak egymásnak, majd ismét lebuktak halászni. Mozgásuk olyan volt, mint a nagyon csinos, helyes szinkroúszó lányoké, akiknek ritmikus, azonos mozgásában órákig lehet gyönyörködni.
Milyen radar jelzésük lehet ezeknek az állatoknak, hogy másodpercre és miliméterre tudták az időt a helyet, hogy mikor és hol bukkanjanak elő? – ámultam el rajta.
A Dunakanyar szépsége mindig lenyűgözött, többször voltam itt hajdani drága főnökömmel, és persze másokkal együtt iskolai kirándulásokon a gyerekekkel, amit mindig nagyon élveztünk, mégis , ha mostanában olvasok, vagy látok valamit e tájról,nekem ezek a leleményes halászok, a kárókatonák jönnek elő az emlékeim közül…
vadvirág
2008 február 19. | Szerző: kisiren
Juli és a békák
Juli szereti az állatokat, és mint mindenki másnak, neki is vannak kedvencei, de vannak olyanok, amelyektől nagyon irtózik. Hogy miért? Gyermekkori történet.
Pedig jól tudja, hogy a Földünkön minden élőlény egy egységes egészet alkot, ahol mindannyian a természet részei vagyunk, minden állatnak meg van a maga szépsége, haszna, de hiába győzködi önmagát, nem segít ez sem rajta…
A minap is rémálma volt. Amikor felébredt, örömmel nyugtázta, hogy ez nem valóság, kicsit megkönnyebbült, de újra eszébe jutott egy régebbi történet…
Még kinn laktak azon a szépséges helyen.Volt egy éjjeliőr bácsi, aki korábban juhász volt, sok-sok élettapasztalattal, bölcsességgel rendelkezett, aki Juli kisfiát szívesen tanítgatta erre-arra,ő pedig örült ennek, mert a gyereket nagyon érdekelte a természet, különösen az állatok.
Egyik délután boldogan szaladt haza a gyerek, mutatva, hogy mennyi állatot gyűjtöttek a tóból, és szeretné üvegekbe tenni, hogy velünk éljenek.Egyenként bemutatva őket, hogy milyen aranyosak,szépek.Julit a hideg rázta a békáktól, de csak dicsérte ő is azokat , no meg a kisfiát, hogy milyen ügyes, közben pedig már azon törte a fejét, hogyan lehetne megszabadulni ezektől a kétéltűektől.Mindennel próbálkozott, de a gyerek állatszeretete meggyőzte, így kerültek az állatok üvegekben a verandára.
Amikor a kisfia nem vette észre, letakarta az üveg száját, hogy ne tudjanak a békák kimászni.Volt az üvegben béka(leveli, varangyos),foltos szalamandra, hal, csiga, és még ki tudja, mi minden. Aztán kora reggel kiraktak belőle, de napközben újabb vendégek érkeztek helyettük.
Egyik nap délután Juli arra lett figyelmes, hogy a csendet békák kuruttyolása töri meg, mintha bosszúból ezt brekegnék:
Béka vagyok, leveli,
ki a legyet szereti.
És szól a békanóta már nemcsak a tóról, hanem a lakásban is: a filodendron hatalmas leveleiről, más virágokról, de még a fotel karjáról is.
Így aztán Juli gyorsan kihasználta az alkalmat, rábeszélte kisfiát, hogy jobb lesz nekik a keltetőházban, ott úgyis több légy van,vigyék át az üvegeket oda. Ő pedig fellélegzett, de nemsokáig, mert kisfia újabb vendégekkel lepte meg…
vadvirág
2008 február 3. | Szerző: kisiren
“… Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár…
…Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!”
/ Szabó Lőrinc: Nyitnikék
részlet /
Reggeli csicsergés
Madárcsicsergéstől hangos reggelre ébredtünk, ami jelzi, hogy Tél úr ugyan még dacolt velünk az elmúlt napokban, amikor sűrű ködfátyolt borított ránk, majd mérgében nagyot fújt, és szétrepesztette az égi dunnát, minek következtében fehér, puha hópihével ismét beborította a tájat, mondván: – Lám, lám! Még én uralkodom a természet fölött. Élvezzétek a varázslatos, fehérség szépségét! Ne siettessétek elmenetelemet!
Igaza van. Sokszor sötét és zord a Tél, de tud gyönyörűséges is lenni. Fogjuk még őt gyakran emlegetni. Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy ereje egyre fogy, és az erősödő Tavasz kopogtat az ajtaján, át kell adni a helyét hamarosan.
Érzik ezt a madarak is. Ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy a gerlék boldogan udvarolnak egymásnak, a rigók pedig önfeledten trilláznak.
A legaranyosabbak azonban a cinegék. A bokorra és fára felkötött szalonnadarabkán lakmároznak. Csodálom őket. Hatan vannak, két kék-, és négy széncinege.Egyszerre egy csemegézik a szalonnán, a többi sorban áll, várja, hogy rákerüljön a sor. Közben tekintetük folyton cikázik, nem leselkedik- e rájuk egy – egy vadászó macska, vagy nem köröz-e felettük éhes héja. Bámulatos mutatványokat csinálnak, olyanok, mint a légtornászok.
A kékcinkék apróbbak, kecsesebbek, színes tollazatuk pompásabb, mint a széncinegéké. De azért azok is aranyosak. Megreggeliztek a szalonnán, majd tovaröppennek. Hiába. Ők a levegő urai…
vadvirág
Karácsonyi történet
2007 december 19. | Szerző: kisiren
Angyalka járt közöttünk…
Jutka és Jocó testvérek, ott laknak a faluszéli házikóban nagymamájukkal.Szüleik évekkel ezelőtt munkanélküliek lettek, majd elmentek a fővárosba, itthagyva a gyerekeket a nagymamára, ők pedig azóta élik a hajléktalanok életét,nem törődve szülői kötelességükkel.
A nagymama idős, beteges asszony, kevéske nyugdíjából és némi segélyből nevelgeti az unokákat.Eddig is nehéz volt az életük, de a tél még több gondot jelent számukra.Tüzelőjük fogytán, de ennivalóra is egyre kevesebb pénz jut.Pedig a nagyi beoszt minden fillért, de a semmit már ő sem tudja…
Így aztán karácsony közeledtével a gyerekek még gondolni sem mernek ajándékra, csendesen, szerényen meghúzzák magukat, várva valamiféle csodára.
A napokban fogalmazást írtak Jutkáék az ünneppel kapcsolatban, a címe “Karácsonyi kívánság” volt. A kislány sokáig töprengett, mit is írjon, hiszen vágya, álma volna neki, de tudja, hogy azok most teljesíthetetlenek.Így aztán a legfontosabbat kívánja, azt, hogy nagymamája legyen egészséges, tudja őket felnevelni, legyen tüzelőjük, amivel meleget varázsolhatnak piciny otthonukba.Utolsó kívánsága, hogy szüleik jöjjenek vissza hozzájuk, és legyen úgy minden, mint régen volt.
A tanító néni olvassa a fogalmazást, elszorul a szíve. – Milyen értelmes, okos kislány ez a Jutka. Mennyire más sorsot érdemelne! -gondolja magában, és már azon töpreng, hogyan lehetne segíteni rajtuk.
Majd megérkezik a várva várt ünnep.Reggel nagyanyó kilép az ajtón, és csodát lát. -Gyertek csak gyerekeim !- kiáltja -Angyalka járt nálunk! –
A gyerekek nézik az ajtó elé tett ajándékokat: egy szaloncukorral díszített karácsonyfát, egy zsák tüzelőt,és sok-sok csomagban használt ruha, cipő, játék, könyv, ennivaló.
– Ezt mind mi kaptuk, a miénk? -kérdi a kis Jocó csodálkozva nagyitól.A mamára néz, aki fátyolos tekintetét elfordítja, ne lássák pergő könnyeit unokái. -Sírsz nagyi? -kérdi tőle Jocó. -Igen. A boldogságtól – feleli. Majd pillanatokon belül befűt , és a kellemes meleg átjárja a hideg, zord falakat, de leginkább átjárja az ottlakók szívét, lelkét…
Az iskolai szünet után a gyerekek nem győzik mesélni a tanító néninek, mi mindent kaptak ajándékba. Jutka is mesél, mesél boldogan.A tanító néni hallgatja, majd halkan megjegyzi. – Milyen jó, hogy közöttünk is élnek még jóságos angyalok…
Hangulatkeresés
2007 december 17. | Szerző: kisiren
Hetek óta ki sem mozdultam a közvetlen környezetemből-ennek objektív akadálya volt-, ma végre aztán kicsit elmentünk megnézni, milyen az idei nagyvárosi karácsonyi hangulat. Valahogy úgy tűnt, olyan, mint máskor.Az emberek éppúgy intézik ügyes-bajos dolgaikat, mint egyéb hétköznapokon.Sehol nem láttam tolongást, inkább csak nézelődik mindenki vásárlás helyett. Hiányzik a hó, a tél varázsa is.De abban bízom, hogy az ünnepnapok közeledtével eljön az a felemelő érzés, amire mindannyian várunk, és meghitt, szép lesz az ünnep.
Aztán már az újévre gondolva vettem koncertjegyet,sikerült még az utolsókat megcsípni, hátha el tudunk menni, élvezni egy kicsit a jó zenét.Ennek igazán örülök, mert a zene megnyugtat, felemel, elvarázsol.Szóval nagyon jó minden bajra.
Este volt, mire hazajöttem.Itthon telefonhívás várt: egyik hallgatóm keresett, a szerdai óráról kéredzkedett, no meg érdeklődött, hogy kijavítottam-e a zh-kat, milyenek az eredmények, majd beszélgetés közben egyszer csak elsírta magát. Kiderült, hogy meghalt tegnap a papája, és ezért utazik haza.Nagyon elszomorított ez a hír. Kedves, tettrekész hallgató, jól összefogja a csoprtjukat.A tragédiája nagyon megérintett, mert az én édesapám is közvetlen karácsony előtt halt meg hírtelen, és én is diák voltam még. – Mennyi sorscsapás ér bennünket az életünk során, de szerencsére mindig segít valaki, vagy valami a talpraállásban…Ilyen többek között a zene is…Mert az is gyógyít…
2008 december 20. | Szerző: kisiren
Pepínó
A minap egy Szamártárlatról jutott eszembe ez a háziállat, amin egykoron annyit derűltünk.
A köztudat úgy tartja számon őket, hogy a szamarak lusta, oktondi állatok, ezért a gyerekek sokszor csúfolják egymást “Buta szamár”-nak, jelezvén a tudásbeli különbséget.
De sokszor feltűnik ez az állat képeken, szentek környezetében ábrázolva, ezért is kapta az Úr Lova nevet.
Pepínót teherhordásra használták, hiszen erős, hűséges szolga volt, be lehetett vele vinni a kacsáknak az ennivalót a legeldugottabbb helyre is, ahová szekér, vagy zetor nem tudott eljutni.
Ezért Pepínó nagy elismerést váltott ki Táséknál. Ha megjelent, már messziről üdvözölték Hápiék, rohantak elé, hiszen tudták, hogy finom eleséget hoz nekik.
A gondozók is nagyon kedvelték szelíd, jámbor természetéért, de volt egy tulajdonsága, ami különösen híressé, kedvenccé tette, ez pedig a huncutsága, ravaszsága volt.
Reggel és délután az volt a dolga, hogy kiszállítsa a zegzugos helyre a takarmányt, aztán kedvére legelhetett szabadon.Ő azonban óramű pontossággal tudta, mikor van itt a munka ideje, ezért kitalálta, hogy a gondozókat megtréfálja. Amikor mentek érte, ravaszul elbújt. Csalogatták, hívogatták, becézgették Pepínót, de ő csak lapult mindig a közeli kukoricásban, hegyezve a fülét, a fejét ki-kidugva onnan, mozdulatlanul állva, mint a játékos kisgyerek.
Ha rátaláltak, nem ellenkezett, de a szeméből huncutság áradt, mintha azt kérdezné:- Ugye jól elbújtam?
Sorsa aztán az lett, hogy vettek egy modern kisgépet, amely már mindenüvé be tudott menni, így Pepínót átvitták másik helyre, mindenki bánatára…
Még mondja valaki rájuk, hogy buták….
írta:vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X