2008 április 27. | Szerző: kisiren

 Zenészek

Az öreg fáradhatatlanul hegedült.Néha kisidőre megpihent, ilyenkor egy-egy üdítőt elfogyasztott, amit a hallgatóság közül valaki vett neki, majd újra folytatta a zenélést.

 A tér padjai megteltek, akiknek nem jutott ülőhely, azok sétálgattak körbe-körbe, de hallgatva a muzsikát. Ő pedig játszotta a régi szép slágereket, magyarnótákat.A hallgatóság hálából a kinyitott hegedűtokba tette honoráriumát. Ilyenkor fejét meghajtva köszönte azt meg.

De volt kísérője is, a kis unokája, aki dobbal kísérte. Ám ez a dob nem akármilyen volt: kutyabőrből készült. A kisfiú, aki olyan másodikos forma volt, nagy alázattal, lelkesen kísérte tanítómesterét, a nagyapját. Bár zenét soha nem tanultak, játékuk nagyon élvezetes volt. ..Kellemes élménnyel gazdagították a fürdőhely vendégeit, zenéjükre sokáig fogunk még szeretettel visszagondolni…

 

 

Figyelem az emberek arcát, ahogy bejönnek a szálloda éttermébe.Van, akinek természetes, hogy köszön az idegeneknek, míg más csenben teszi be maga mögött az ajtót.

A szomszédos asztalnál egy párra lesz Juli figyelmes.Ők nem köszönnek előre senkinek, még jó, hogy mások köszöntését fogadják, az asztalnál is csendben ülnek, nem szólnak másokhoz, de egymáshoz sem. Míg mások csevegnek, ismerkednek, addig ők falakat húznak maguk köré, jelezve: mi nem mosolygunk, nem ismerkedünk, mert mi sznobok vagyunk…

vadvirág

2008 február 4. | Szerző: kisiren

Tavaszi varázslat

Jó pár nappal ezelőtt, még a zimankós időben behoztam egy pár ágat a bokrokról, cserjékről, hogy a kellemes meleg szobában virágot bontsanak.

Vázába raktam őket, majd az ablakba tettem, közel a meleghez, és a fényhez. Napról napra figyelemmel kísértem, ahogy az ágakon megduzzadtak a rügyek,fejlődésnek indultak, nőttek, mígnem az egyik napon kipattantak. Lett belőlük virág, és levél. A legszebben az aranyeső pompázik, de szép a japánbirs, és az orgona is. Ezek a szép kis virágok tavaszt varázsoltak a lakásba.

Eltűnődtem. Vajon merre járhatnak most a fecskéink? Gondolnak-e szülőhazájukra? “Éneklem a tavaszt, a fényt,

     Bimbozó ifjú  zöld reményt. “   

 / József Attila /

2008 január 8. | Szerző: kisiren

 “Csikorog a csizma sarka,

szikrát szór a jég alatta.

Cinegemadár,

hova lett a nyár? “

 

Téli séta az erdőben

Tél úr mindent beborított csillogó, fehér, puha hóval.Kell a meleg takaró a vetésnek, jól betakaróznak, meg ne fagyjanak a hidegben.

Szép ez a havas táj a szobából kitekintve, de még kellemesebb ilyenkor az erdőben sétálni, figyelni a téli természetet.

Békés, nyugodt a táj,sehol senki.Csend van. Valami mégis zenél. Ahogy a milliómnyi hópihe hull, nagyon kellemes, halk zenét játszik. Nézem ezeket a táncoló pelyheket. Mind más és más,valamennyi csodálatos, művészi, ugyanakkor egyben egyedi is. A formatervező sem alkothatna szebbet.Elvarázsolnak szépségükkel.

Figyelve ezt az alvó, mozdulatlan tájat, egyszer csak ropogás veri fel a csendet. Nem messze letörött egy faág a hó súlya alatt, az csinálta ezt a robajt.Majd újra a csend zenél.

Valami neszre leszek figyelmes.Rókamama kullog hazafelé, az orrát lógatva, látszik rajta, hogy éhes.Egy százéves varjúasszonyság szólal meg a fa tetején:

-Kár, kár! Hoppon maradtál! –  Ravaszdi mérgesen ránéz, és sziszegve szól vissza: -Károgó vénasszony!- és tovább sompolyog korgó gyomorral. Csak a lába nyoma marad utána.

Nézem a fehér havat, olyan , mint a füzet lapja. Tiszta, fehér. Aztán más nyomokat is felfedezek.Olvasok belőlük : vaddisznó, őz, szarvas, nyúl, madár lábnyomai.Üzenetet hagytak maguk után: itt jártam…

Eltűnődöm…Mennyi arca van a természetnek, és az egyik szebb, mint a másik…

        

Elmesélte : Vadvirág

 

Mikulás

2007 december 5. | Szerző: kisiren

 

“Fehér varázs:hóhullás,

havat hoz a Mikulás,

havat hoz,vagy sarat hoz,

fő, hogy ajándékot hoz.

A gyerekek körülállják,

szót se szólnak, úgy csodálják…” 

                                                             /Bornemisza Endre/

A következő eset még akkor rörtént, amikor télen általában nagy hó esett, és a gyerekek vidáman élvezhették annak örömeit….

Juliék már lázban égtek, hiszen ma jön a gyerekek kedvence, a Mikulás.Egész délelőtt izgatottan súgtak-búgtak,már nem lehetett velük bírni.Az izgalomban egyszer csak azt látják, hogy nagy pelyhekben hull a hó.Egyre csak szaporázza, olyan, mintha kiszakadt volna az ég dunnája.Pillanatok alatt vakító fehér takaró borult házra, fára, kertre, mindenre…Csak esett.esett,a hó vastagsága pedig egyre gyarapodott.

Ebben a csodálatos téli hangulatban érkezett meg hozzájuk a jó öreg Mikulás, akit dallal, verssel köszöntöttek,ő pedig ajádékkal kedveskedett a nekik.

A vendégség után Juliék esze már a szánkózáson járt.Iskola után a domboldalra vették az irányt.Kicsik és nagyok mind ott voltak,csakúgy zengett nevetésüktől a domboldal.Egyszerre öten, hatan is felültek a szánkóra, és mire az leért az aljba, már csak a kormányos volt rajta, a többi útközben lerepült,nagyokat sikongatva.Ezt a játékot roppant élvezték Juliék.Ilyenkor általában a fiúk kormányoztak, ebben ők nagyon ügyesek voltak, és jó volt a lábtechnikájuk is.Lesiklás közben keresték a jó nagy buckákat, mert arról lehetett jó nagyokat röpülni, és pottyanni a hóba.

Nagyon élvezték a szánkózást. A téli táj gyönyörű volt, a hangulat remek.Zengett a domboldal a gyerekkacajtól, ricsajtól.Mondták  is: “De szép ajándékot hozott a Mikulás nekünk!”

Az esti harangszó vacsorára hívta őket.Sajnos abba kellett hagyni a kellemes szórakozást,játszást.Otthon még a csizmát kikészítették az ablakba, majd nyugovóra tértek.A friss levegőtől,a sok mozgástól hamar álomföldre utaztak.

Reggel  örömmel tapasztalták, hogy ittjárt a Mikulás.Juli kinézett az ablakból, látja az udvaron álló szánkót,az huncutul rákacsint, mintha azt mondaná: “Siess haza az iskolából! Vár bennünket ma is a szánkózás,a röpülés, a domboldal, a nevetés.” Ettől Julinak máris jókedve kerekedik, és alig várja, hogy délután legyen…

vadvirág

2007 november 29. | Szerző: kisiren

Gergő

Három hajléktalan álldogál az egyik borozó környékén,alkalomra várnak,hátha megsajnálja őket valaki,és kapnak pár forintot.Egy idősebb úr,két fiatal.Külsejük ápolatlan,elhanyagolt,piszkos.Az idősödő úr valamikor hivatalnok volt,majd elvált,és azóta a lejtőn csak lefelé csúszott.A fiatalok szakmunkások voltak,már régen munkanélküliek.Házaspár,egy gyermekük van,Gergő.

Gergővel úgy ismerkedtem meg,hogy két évvel ezelőtt megkért az egyik kolléganőm,helyettesítsem már lyukasóráimban,mert elutazik.Az új osztályban hamar felfigyeltem az órákon egy nagyon jó logikájú,gyors észjárású kisfiúra.Ő volt Gergő.Minden szünetben odajött hozzám,lekísért a saját osztályomba,közben csicsergett ,mindenről szót ejtettünk.Így sok dolgot megtudtam róla.Mesélte, hogy egyedüli gyermek,a nagymama neveli-de a szüleieről nem beszélt.

Később aztán többször is összefutottunk iskolába menet,így látásból megismertem a szülőket is.A papa egy átlagos fiatalember,de a mama nagyon helyes lány lehetett-elárulta különleges frizurája,ruházata,tartása.Mindez már a múltté.Szinte mindig ittasan kísérték az iskolába a gyereket.

Már régen nem találkoztunk,most láttam őket a kocsiból,ahogy órára mentem,és a kereszteződésben megkellett állnom.Megdöbbentett a látványuk.Nagyon mélyre csúsztak.

Aztán mit tesz a véletlen!Délután ahogy megyek a parkolóba,Gergő jön velem szembe.Már messziről mosolyog,csicseregve mesél,mi minden történt vele.Már ötödikes,továbbra is sok barátja van,minden érdekli,és persze alig várja a Mikulást,a Karácsonyt…a szeretet ünnepét.

Ahogy nézem ezt a kultúrált,nagyon intelligens,okos gyereket,a szülők jutnak eszembe…Micsoda ellentéteik egymásnak!

Remélem,hogy nagymamája sokáig fog élni,fel tudja majd nevelni,a tanárai között pedig mindig lesznek olyanok,akik szorosan fogják majd a kezét,nem engedik,hogy lesüllyedjen abba az ingoványos mocsárba,ahová szülei kerültek…Így legyen…