Hallgass, fiam, atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását!…
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,] akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Mese egy búzaszemről
A búzaszem nagyapóék kamrájában, egy hombárban lakott testvéreivel együtt. A hosszú télen sokat játszottak , meséltek egymásnak, hogy jobban teljen az idő.
Amikor beköszöntött a tavasz, nagyapó gondosan előkészítette a talajt, bement a kamrába, belemarkolt a búzaszemekbe, megsimogatta, becézgette őket, majd útjukra bocsájtotta, ekként:
-Mostantól az áldott anyaföld lesz az otthonotok! Érezzétek ott is jól magatokat,nőjetek nagyra , szaporodjatok gazdagon!
Telt, múlt az idő. A mag a földben kicsirázott, majd két szép zöld levelet hajtott,kibújt a földből.Körülnézett, nagyon elcsodálkozott, ahogy a szeme káprázott a napsütésben, majd ujjongva így kiáltott:
-De gyönyörű helyre születtem!
Jöttek az esőcseppek, megöntözték, megitatták, felfrissítették. A nap melegével simogatta, növesztgette, a szellő szárítgatta, a föld gazdagon táplálta, és hipp-hopp!-szárba szökkent.
Nagyapó elégedetten látta, hogy a búzaszem szót fogadott neki, ezért megsimogatta, biztatta.
-Nőj nagyra, még nagyobbra! Legyél erős, teremj gazdagon szemeket kalászodban!
A búzaszem bólogatott: -Így lesz!
És valóban. Nagy kalászt növesztett, tele szemekkel, melyet az ég felé fordított. Kecses, szép volt, jól mutatott barátai, a szépséges vadvirágok , a búzavirágok és pipacsok között, akikkel együtt sokat táncoltak , mikor a nyári szél furulyázott nekik, de sokat nevettek, játszottak is együtt , mint a jó barátok.
Egyik reggel a kalász a szemek súlyától lehajlott, alázatosan a föld felé fordult, jelezve, hogy szemei megértek.Így várta nagyapót, aki ismét meglátogatta, gyönyörködött csodálatos aranysárga színében, boldog volt a bő termés láttán.
Kezébe vette a kalászt, megdörzsölte, majd a kipergett magot unokáinak is megmutatta.
-Nézzétek gyerekek! Milyen egészséges búzaszem!Ha jól megfigyelitek, láthatjátok rajta Jézus képmását. Tiszteljétek e búzaszemeket, mert bennük ÉLET van! – A gyerekek csak ámultak, bámultak, keresték a CSODÁT. Nagyapó szavait egy életre megtanulták.
Reggel nótaszóval jöttek az aratók, learatták a búzát, majd a kicsépelt szemeket malomba vitték, ott megőrölték, nagyanyó pedig az új lisztből már kora reggel tekenőben tésztát dagasztott. A tésztából cipókat szakított, fehér konyharuhával kibélelt szakajtóba rakta, kelesztette, hatalmas karalábélevéllel borított lapátra tette,vizes kefével megcirógatta, majd kemencébe rakta.Ott a parázs melegétől jó ropogósra sült.
Amikor kihűlt, az új kenyér hátoldalára nagyanyó a késsel pici keresztet rajzolt, áldást és hálát mondott érte, végül megszelte.
De finom volt annak a kenyérnek az íze, illata! Még ma is érzem őket…
2009 augusztus 20. | Szerző: kisiren
SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ
Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!…
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Mese egy búzaszemről
A búzaszem nagyapóék kamrájában, egy hombárban lakott testvéreivel együtt. A hosszú télen sokat játszottak , meséltek egymásnak, hogy jobban teljen az idő.
Amikor beköszöntött a tavasz, nagyapó gondosan előkészítette a talajt, bement a kamrába, belemarkolt a búzaszemekbe, megsimogatta, becézgette őket, majd útjukra bocsájtotta, ekként:
-Mostantól az áldott anyaföld lesz az otthonotok! Érezzétek ott is jól magatokat,nőjetek nagyra , szaporodjatok gazdagon!
Telt, múlt az idő. A mag a földben kicsirázott, majd két szép zöld levelet hajtott,kibújt a földből.Körülnézett, nagyon elcsodálkozott, ahogy a szeme káprázott a napsütésben, majd ujjongva így kiáltott:
-De gyönyörű helyre születtem!
Jöttek az esőcseppek, megöntözték, megitatták, felfrissítették. A nap melegével simogatta, növesztgette, a szellő szárítgatta, a föld gazdagon táplálta, és hipp-hopp!-szárba szökkent.
Nagyapó elégedetten látta, hogy a búzaszem szót fogadott neki, ezért megsimogatta, biztatta.
-Nőj nagyra, még nagyobbra! Legyél erős, teremj gazdagon szemeket kalászodban!
A búzaszem bólogatott: -Így lesz!
És valóban. Nagy kalászt növesztett, tele szemekkel, melyet az ég felé fordított. Kecses, szép volt, jól mutatott barátai, a szépséges vadvirágok , a búzavirágok és pipacsok között, akikkel együtt sokat táncoltak , mikor a nyári szél furulyázott nekik, de sokat nevettek, játszottak is együtt , mint a jó barátok.
Egyik reggel a kalász a szemek súlyától lehajlott, alázatosan a föld felé fordult, jelezve, hogy szemei megértek.Így várta nagyapót, aki ismét meglátogatta, gyönyörködött csodálatos aranysárga színében, boldog volt a bő termés láttán.
Kezébe vette a kalászt, megdörzsölte, majd a kipergett magot unokáinak is megmutatta.
-Nézzétek gyerekek! Milyen egészséges búzaszem!Ha jól megfigyelitek, láthatjátok rajta Jézus képmását. Tiszteljétek e búzaszemeket, mert bennük ÉLET van! – A gyerekek csak ámultak, bámultak, keresték a CSODÁT. Nagyapó szavait egy életre megtanulták.
Reggel nótaszóval jöttek az aratók, learatták a búzát, majd a kicsépelt szemeket malomba vitték, ott megőrölték, nagyanyó pedig az új lisztből már kora reggel tekenőben tésztát dagasztott. A tésztából cipókat szakított, fehér konyharuhával kibélelt szakajtóba rakta, kelesztette, hatalmas karalábélevéllel borított lapátra tette,vizes kefével megcirógatta, majd kemencébe rakta.Ott a parázs melegétől jó ropogósra sült.
Amikor kihűlt, az új kenyér hátoldalára nagyanyó a késsel pici keresztet rajzolt, áldást és hálát mondott érte, végül megszelte.
De finom volt annak a kenyérnek az íze, illata! Még ma is érzem őket…
írta:vadvirág
Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér
Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.
Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.
Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.
Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.
Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér.
Oldal ajánlása emailben
X