2011 július 22. | Szerző: kisiren

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Várnai Zseni

 A tűnő évekre visszatekinteni,

a sok szépet, jót felidézni,

a szálló szélben a madarakkal repülni,

a homokszemek pergését megállítani,

az volna jó!