2009 március 5. | Szerző: kisiren

 Találkozás

 Ahogy megyek az utcán, mindenütt szembe jön velem, rám mosolyog, megsimogat, kérdi, hogy vagyok, és már tovasiet.Ha rövid ideig is, de jó vele találkozni, hiszen kedves ismerősöm… Ő volt a MÚLT…

Szülőföld

Gyakran eltűnődöm ezen a szón. Mit is jelent számomra?

Mindenek előtt, egy hegyekkel körül vett, szép kis helyet, mely olyan, mintha a természet a tenyerébe vette volna,megsimogatta, majd egy teknőbe helyezte , mert óvni, védeni akarta. Mint a mesében, amelyiknek szereplője is lehetek, hiszen nem véletlenül nevelgettek engem a szebbnél szebb mesék világában…És ugye a mesében minden lehet, csak fantázia kell hozzá…

Aztán utcákat,házakat, melyek előtt idős nénik, bácsik sütkéreztek a napon, tereferéltek, és hozzánk nagyon kedvesek voltak. A házat/kat, ahol éltem, a szülőket, akik csiszolgattak, dédelgettek, felneveltek. Az otthoni illatokat, amely a konyha felől csábított bennünket messziről, a dalokat, amelyeket énekeltek nekem, míg a bölcsőben ringattak. De szerettem… A ringató mozdulat elkísér egy életen át, talán a hinta szeretete is idevezethető vissza.

Kicsi fehér templomot, melyben vasárnaponként hallgattuk az intelmeket. Iskolát, ahová szívesen jártunk, mert ott voltak a barátok, akikkel jó volt együtt lenni…A tanítóinkat, akik jóra neveltek bennünket,okítottak minket, színessé tették gyermeki életünket…

A mesélő hegyeket, patakokat, a rét  szebbnél szebb virágait. A víz csobogását, a szél muzsikáját, a kis harang zenéjét… A temetőt, a halottakkal,…és még millió emléket,… nekem ez mind,mind az a hely, ahol születtem…édes szülőhelyem, ahol bölcsőmet ringatták…

írta:vadvirág

2009 február 17. | Szerző: kisiren

                                                                              

Jó éjszakát,szép álmokat!

 

 

Téli este

Szeretem a téli estéket.Vacsora után a villanyt lekapcsolva, egy mesés táj terül a szemem elé. Nincs rá más szó, mint az, hogy  GYÖNYÖRŰ!

És valóban. A hó betakar, fehérsége megvilágít mindent. Csábít a fehér táj, ezért kimegyek , sétálok kicsit az udvaron. Élvezem, ahogy a hó rám esik, és pillanatok alatt elolvad az arcomon. De legalább így élvezi a kutyus is, mert örömében nagyokat hempereg a hóban, szinte kedvet ébreszt bennem is, hogy utánozzam.Kellemes az esti csendben a zizegő hópihék hangját hallgatni, melyet csak a vonat füttye szakít meg.

Nézem a fehér hótakarót.Mennyi hópihéből áll össze, és minden pihe egy-egy külön világ, amely az ártatlanság, a makulátlan tisztaság jelképe.

Mi is mindannyian ilyen fehér lappal, tiszta, ártatlan lélekkel születünk, aztán mennyi minden íródik erre a lapra! Mint ahogy a fehér hóból is fekete locspocs lesz…talán már holnap.

De most még fehéren pompázik.Nekem pedig gyermekkori téli esték jutnak eszembe, amikor későig ereszkedtünk, ugrattunk le a nagy dombról, néha megfürödve a hóban, és a téli este boldog gyerekzsivajtól volt hangos…

írta: vadvirág