2009 augusztus 19. | Szerző: kisiren

 Szép nyári napot!

Finom,

frissítő kávéval,

egy jó könyvvel,

és kellemes virágillattal…

 

 ” Szeretném felverni lelkem dalával

A szomorúk szívét, a világot.

Most megbocsátok annak is,

Aki bántott.”

/József Attila /

 

 

               

 

 A csordás másnap és harmadnap is itta a pálinkát. Nem akart kijózanodni. Talán így részegségében történt, hogy meggyújtotta a házát.
    A lángok akkor csaptak föl, mikor én hazafelé mentem az iskolából. A faluban nagy szaladgálás, kiabálás. A harangot félreverték. Az emberek kantákkal, sajtárokkal rohantak a tűzhöz. De a csordás háza egy-láng volt már akkor. Közel se lehetett menni.
    A másik percben már az istálló tetejére is fölfutott a láng. Én mindent láttam. Az udvar sarkán álltam az utcán a jajveszékelő aszszonyok között.
    Az istálló tetején az ajtó az udvar felől nyitva volt. Úgy szokott állni, hogy szabadon rakhassák be a szénát. Azon az ajtón egyszer csak megjelenik a Micó macska. Abban a pillanatban jelent meg, amikor a láng a tetőre futott. A szájában az egyik kölyke lógott.
    Aggodalmas szemmel nézett széjjel. A kis kölyökmacska szétterpesztette a négy lábát, ahogy lógott. És az is lefelé nézett. Micó háttal ereszkedett le a falon. Letette a kölykét elénk a földre.
    Aztán újra felszökött a Micó a falon, és megint megjelent egy kis kölykével. Azzal is lekúszott.
    A láng akkor hirtelen elborította az egész tetőt. Recsegett, ropogott, pattogott a tető. A levegő szinte forrt az udvaron is.
    De Micó mégis csak megint fölfutott a falra. Az ajtó akkor már nem is látszott. Micó keserves nyávogással ugrált ide-oda a lángok közt a fal peremén. Aztán egyszer csak egy nagy szökemléssel beugrott a lepedő nagyságú nagy vörös lángok közé.
    Vártuk, hogy előjön-e?
    De nem jött elő többé.

/Gárdonyi Géza:Micó/

 

A tűz varázsa

Ülök a farakás mellett, nézem, hogy egy gyufaszál szikrájától hogyan lobban be először a papír, majd a gyújtós, végül a száraz fa.

Nagyszerű tábortüzek jutnak eszembe , amit a gyerekekkel körülülve, vidám nótázás, viccelődés, gyerekzsivaj, történetek mesélése tett nagyon hangulatossá, emlékezetessé.A tábori élet vidám velejárója volt.Felejthetetlen élmény.

A tűz mellé leülni mindig kellemes, pihentető. Valami békés nyugalom szállja meg az embert, amikor nehéz batyuját letéve, felszabadul, megkönnyebbül.

Ahogy nézem a szikrából fejlődött lángot,hallgatom pattogó, recsegő zenéjét, elrévedezek…Milyen hevesen ,lobogva ég, újabb és újabb szikrákat szórva, majd a szikrák lehullanak, kihunynak , hamuvá válnak.

Eltűnődöm..Mennyi mindenhez kell életünk során” a szikra”.Egy feladat, probléma megoldása mennyire  függ attól is, hogy idejében érkezett-e az a bizonyos szikra, mely a megoldást lehetővé tette.

Nézem a tűz izzó, vörös szoknyáját, mely tör felfelé, egyre magasabbra, szórva a szikrákat, majd egyre kisebb lesz, erejét veszti, már csak pislákol, de még erőlködik, majd elalszik, hamuvá válva.

A lángoló , vörös jelenséget felváltja ismét a sötétség.Ragyogott,világított,  tündökölt, majd megsemmisült.

Ilyen az élet is…

 

 

Augusztus, nyárutó

Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,

Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, –
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el…
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?

Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák…
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.

/Reményik Sándor /

 

 

A változás jelei…

A teraszon ülve figyelem az augusztusi reggelt.Milyen más, mint egy-két héttel ezelőtt! Nehezebben ébredezik, lassan nyitogatja szemét a  nap is.Ráérnek, nem kell sietniük, hiszen dolguk nagy részét elvégezték: a búzát learatták, begyűjtötték, biztosítva ezáltal az embereknek a kenyeret, a gyümölcsök, zöldségek többsége is megérett.

Jóval csendesebb már ez az ébredés, mint a korábbiak. A madarak sem csevegnek annyit, fiókáikat felnevelték, kitaníttatták őket, a fészekből kirepültek.Pár fecske nézelődik a villanydróton, illedelmesen köszöntenek, kezdenek összejönni, tervezgetni a nagy út előtt. Vajon kinek sikerül majd időben útra kelni, hogy a tél elől megérkezzenek választott hazájukba?

 

 

A virágok próbálkoznak még pompázni, de sok közülük befejezte életét ebben a nagy szárazságban.Szépségük már rövid életű, nem tartós.Talán érzik ezt ők is…

A reggeli harangszó is rekedtebben bimmbammozik, ahogy áhítatra szólítja a hívőket, akik reggeli imájukban hálát adnak az új nap eljöveteléért.

Hiába. Érezni már ezekben az nyárvégi reggelekben az iskola üzenetét, mely készülődésre biztat, hiszen a csengő is ébredezik, reszeli torkát, készül az új feladatára: lassan-lassan becsenget, kezdődik az iskola…/Sok emberke bánatára…/

“Iskola, iskola,

ki a csoda jár oda?”

vadvirág