2008 február 15. | Szerző: kisiren

 “Bármilyen kicsiny legyen a kívánság,

  ha megtagadják, nagyra nő. “

       /  Móra  Ferenc /

A kertben járva, hangokra lettem figyelmes, mintha valaki szólna hozzám. Hát  persze. A lemetszett cseresznye- és barackágak könyörögve kértek: – Vigyél be a meleg szobába, ne hagyjál itt elszáradni bennünket! – síránkoztak. Megsajnáltam őket, egy csokorra valót  vázába tettem, majd az ablakba helyeztem.

Ott a nap sugarai és a meleg simogatta, a víz bíztatta az ágakat: – Hajtsatok ki, viruljatok!- mondták nekik… Szót is fogadtak. Pár nap múlva virágba borultak, és ezt suttogták nekem: – Nézd a kis szoknyácskáinkat, milyen szépek! Gyönyörködjél bennünk! – Én pedig ahányszor arra mentem, a szememmel megsimogattam azokat. -Ugye milyen jó ránk nézni?- kérdezték, és meglibegtették kecsesen virágszoknyáikat, így háláták meg a gondoskodást.

 Valahányszor rájuk nézek,  máris jobb lesz a hangulatom, a kedvem. Eszembe juttatják a virágzó fákat,  a fülemben hallom a sok-sok jókedvű méhecske muzsikáját…

Ezeknek a levágott ágaknak mintha lelkük volna…Kaptak egy kis gondoskodást, ők pedig szépségükkel felvidítanak, elvarázsolnak…Csak észre kell őket venni…

vadvirág