Csügged az ág, ejti leveleit.
2011 október 29. | Szerző: kisiren
Fényt, krizantémet, dalt, harmatot
Lelkemben vígan elringatok,
Megszépül lassan, ami rég volt,
De ez már októberi égbolt!
Juhász Gyula
Öreg fák alatt sétálni,
élvezni, ahogy hatalmas lombkoronája betakar,
szinte simogat, óv,
csodálni szebbnél szebb ruhájukat,
őszi színes pompájukat,
s nézni, ahogy útjára bocsájtják levélkéiket,
melyek egyre ráncosabbak lesznek,
és zizegve sírnak, jajgatnak.
Meg-megállok,
eltűnődöm…
Változnak az évszakok,
változik a táj,
minden.
Múlik az élet.
vadvirág
Nézd csak a tájat, de szépen õszül.
2011 október 18. | Szerző: kisiren
A húsos palacsinta töltése közben vidám fuvolázásra leszek figyelmes. Mintha valaki nézne az ablakon át, figyelné a tekerés fortélyát.
-Szép napot!- köszöntenek az orgonabokorról a lesben álló cinkék.-Hogy vagy? -kérdezik, és már dalolásznak tovább.Jelezve, hogy újra itt az idő, az emberek segítségére, jó indulatára lesz szükségük, itt az ideje a madáretetők kirakásának.
-Hol jártatok a nyáron?-faggatom őket, majd egymás szavába vágva mesélik nyári kalandjaikat.
Jó őket ismét látni, hallgatni, ahogy bájosan zenélnek tovább.
Nézem a szomorú kertet, ahogy reggelre a mínuszok megtépázták a fák, bokrok ruháit, a megfagyott levelek bánatosan várják Szélúrfi feltámadását, hogy végleg leszaggassa őket szülőanyjukról.
De a megérkezett vendégek azt súgják, lesz minek örülni a természetben ezután is, hiszen máris jóval enyhébb az idő, kellemes ez a langyosodó napsütés.
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
/ Petőfi Sándor /
vadvirág
Itt van az ősz, itt van újra…
2011 október 17. | Szerző: kisiren
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Az októberi napsugár még kellemesen simogat, szórja ránk melegét az erdei kiránduláson, de beljebb haladva , a sötét lombok árnyékában , már kicsit hűvösebb az idő. Itt aztán lehet gyönyörködni a fény és árny játékában, ahogy a lombok között besurranó napfény játszik a természettel, a kirándulókkal.Sokáig lehet gyönyörködni benne, majd kifelé indulva, az út vége felé, micsoda fénykapu várja a látogatót, hiszen az összeboruló, még sűrű ágak, szinte alagutat formálnak az arra járók fölött.
Az erdő szélén ezernyi színben pompáznak a levelek. Megunhatatlanok, mind-mind ámulatba ejt szépségével.Amott lángoló, dércsípte csipkebogyó kínálja magát fenséges lekvárnak, teának,emitt Bice-bóca hamvas, kék színű eledele csalogtat.Az erdő asztala még terített. Bőséges lakomát nyújt lakóinak.
Mindenütt éneklő,daloló madarak fogadják, kísérik a természetet kedvelő vendégeket.Nem tágítanak, egymásnak harsogják, hogy idegenek járnak a felségterületükön.
Megzörren a száraz levél, egy fürge gyík megtorpan, mozdulatlanul figyel, testének színe teljesen beleolvad környezetébe, lefényképezném, de tudom, hogy már a mozdulatra is elmenekül, így kihagyom inkább a pillanatot, csak tovább figyelhessem éberségét.
Az erdő szélén élénkebb a légmozgás, egy faanya épp most rázza meg sárga levélruháját, és a milliónyi apró levél keringve röpül szét a füvön.
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Petőfi Sándor
-Menjetek!-biztatja őket famama– Ismerkedjetek a világgal, majd tápláljatok, hogy jövő tavasszal újra színes ruhába öltözhessek!-szól utánuk, majd ismét kiegyenesedik és ásít egy nagyot. De azért félszemmel még lesi, hogyan élnek tovább levélkéi.
Messziről egy kis harang szól, ebédidőt jelez, de ez ilyenkor nem számít. Élvezni kell a kellemes ősz minden pillanatát, ahogy csábít, hív, gyönyörűséges festett arcával…
vadvirág
Elaludni készül a nyár…
2011 október 14. | Szerző: kisiren
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Berzsenyi Dániel
Egyre jobban tűnik a nyár. Léptei messze járnak, csak egy-egy emlékképben tér vissza.Lassan mindent beborít szürkés fátyolával az ősz, de azért a nap még itt-ott átsüt rajta.Igaz, egyre erőtlenebbül. Hiába.Gyengül ő is .
A fák alatt a parkban a padok is elcsendesedtek.Némán várják a telet.Lelkükben őrzik még a gyerekek kacaját, a párok suttogását, anyóka, apóka halk szavú beszélgetéseit, vagy révedező hallgatásukat. Csak a szél muzsikája szórakoztatja őket. Néha dudorásznak vele, gyönyörködve nézik a szélben táncoló színes levelek önfeledt táncát, majd egyet-egyet hellyel kínálnak, örülve a vendégnek, hogy van kivel beszélgetniük.Közben mosolyogva nézik a gesztenyét szedő gyerekeket, akik boldogok minden barna hajú termésnek, mert lesz miből készíteniük varázslatos Makk Marcit és Makk Marcsit, akikkel kedvükre játszhatnak.
Aztán elpihen a park, ők pedig arcukat a gyengülő napfény felé fordítják, hiszen ki tudja , mit hoz a holnap: langy meleget, esőt vagy havat…
vadvirág
Őszbe csavarodott a természet feje…
2011 október 11. | Szerző: kisiren
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.
Ady Endre
A napokban a hegyekben gyönyörködtem a színes levelek hullásában, ahogy fel-felerősödött a levegő mozgása, a levelek annak megfelelően, hol tömegesen, hol kevesebben, röpültek, táncoltak, keringőztek az őszi napsütésben. Ahogy a szél muzsikált nekik, úgy táncoltak.
Ilyenkor nem tudok betelni a látványukkal, ahogy hallgatom jajkiáltásukat, zümmögő, nyöszörgő panaszukat, könyörgésüket, vagy éppen búcsúdalukat, ahogy fa mamácskájuktól elköszönnek dalukkal.
Most a szőlőcsipegetés közben csak egy-kettő táncikál körülöttem, de a többi is hamarosan követi őket.
Különös hangulata van az őszi kertnek. Mindig felidézem azokat a kerteket, ahol hosszú időt töltöttem, emlékük belém ivódott.Még most is bennem él a mindennapi hullott szilva szedése a cefrébe, amit aztán jól megdöngöltünk egy fabunkóval, hogy a levét minél jobban kiadja, annak az édeskés , finom illatát most is érzem itt a levegőben.
Imádom/tam a sokféle gyümölcsöt, egyik finomabb, mint a másik, nem lehet betelni velük.Most a szőlőt ketten esszük, mert besegít a kutyus is, neki is nagy kedvence.
Eszembe jut ilyenkor a földeken dolgozó, magvető ember, aki a jól előkészített talajba már elbújtatja a magvakat, gondosan , meleg takaróval betakarja, hogy kikeljen, majd aludjon télen a hó alatt, hogy a termést jövőre betakaríthassa.
Valahogy ez történik ott is, ahol a nevelő eddig előkészítette a “jó talajt”, majd lassan elveti a magjait a betűknek, számoknak. Apró, pici magok ezek is, de ha gondosan előkészített talajba kerülnek, ápolják, jó gazda módjára nevelgetik, azok is kikelnek, terebélyesednek, nőnek, növögetnek, aztán gyümölcse majd annak is beérik, és leszüretelhető. Mint ez a szőlő a kezemben.
De addig sok-sok munka van vele…
vadvirág
2011., Magvető hava, 11. napja
Elaludni készül a nyár…
2011 október 6. | Szerző: kisiren
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Arany János
Leült a padra, kicsit megpihen. Közben szemlélődik. Mióta megérkezett, ismerkedik a tájjal. Pár napja még e padon Szeptember ücsörgött, elmerengve az elmúlt időkön. Azóta az időszekere már őt is messzire repítette, nem maradt más utána , csak az emléke.
De Október még vár. Hagyja, hogy a nyár utolsó leheletéig élvezze az emberek szeretetét. Közben egyre gyakrabban teregeti ránk szürke fátyolát, melyet már kicsomagolt bőröndjéből.Reggelente fúj egy kis párát a völgyekbe, de egyébként hagyja a napsugár zavartalan játékát élvezni.
Néha egy-egy sárga levél már a fejére esik, jelezve, ha nagyot fújna a levegőbe, bizony beterítene mindent az elszáradt levelekkel. De még vár.Még ő is megcsodálja az itt-ott nyíló virágokat, aztán arra gondol: -Milyen jó, hogy nem ismeritek előre sorsotokat!Élvezzétek még a langyos , simogató napsugarakat!
Akárcsak e pici harsonás, aki talán egy csíz? Nem tudni, mert úgy elbújik a lombok között, csak éles hangján fuvolázza a szépséges dallamokat. Talán ő így búcsúzik a nyártól.
Aztán arra gondol, hogy valamikor e napon mennyi ártatlan hős vére áztatta e földet, kiknek bűne az volt, hogy szerették hazájukat.
vadvirág
Őszhó,6. napja
Őszbe csavarodott a természet feje…
2011 október 1. | Szerző: kisiren
Október
Magvető hava, Őszhó
Radnóti Miklós: Október
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.
Csendesen érkezett, szinte lábujjhegyen lépegetett a harmatos füvön, aztán leült a padra, testvére mellé, hogy kipihenje az utazás fáradalmait.
Hosszasan beszélgettek. Szeptember elmesélte legkedvesebb élményeit, majd lassan elköszöntek, búcsút intve egymásnak.
Körülnézett. Mindenütt szomorú, búslakodó virágokat látott. Sajnálta őket.Aztán felébredt álmából a nap is, nyújtózott egy jó nagyot, majd befűtött a kályhába.- Jól esik még ez a nyárias meleg! – gondolta, majd elsietett a szüretelők után.
Ő pedig kedvesen bekopogtatott a házak ajtaján, ablakán, tudatva, hogy megérkezett az új vendég, Október.
vadvirág
2011., Magvető hava, első napja
Elaludni készül a nyár…
2011 szeptember 4. | Szerző: kisiren
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,
Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?
Tóth Árpád
Baktat, ballag, de néha nagyon is vágtat az a szekér, roskadozva az évek terhe alatt, mely egyet ellop, a maradék pedig fogy, fogyogat.Néha megpihenhetne az a bandukoló szekér, kicsit szusszanni, nyújtózkodni egy jó nagyot, de az csak megy, mendegél , nincs tekintettel senkire, semmire.
vadvirág
Sz. Mihály hava, 4. napja
Készülődik a nyár
2011 augusztus 16. | Szerző: kisiren
kéményre szállva körbetekint,
morcos szél már a földeket rója,
holnaptól újra ősz lesz megint.
Mentovics Éva
Nézem, ahogy elsiklik fölöttem, szárnyait teljesen széttárja, lábai szigorúan egymás mellett párhuzamosan kifeszítve, majd a fészekéhez közeledve fékez, ahogy lábait behajlítja, szárnyaival besegítve, lassan leszáll.
A legtöbb fészek már üresen tátong. Lakói valamelyik szántóföldön, vagy vizes területen keresi a finom csemegéket.Még itt vannak, de már egyre bánatosabban, búsabban tekintgetnek a távoli messzeség felé, kémlelik az utat. Látni rajtuk, hogy nyugtalanok, már nem találják a helyüket.
Az ösztönük súgja, hogy várja őket a melegebb vidék, a téli táplálék.De addig még a napokat nagyon jól ki kell használni, no meg a késői, gyengébb fiókákat ösztönözni, felkészíteni, hogy bírják majd a hosszú, fáradtságos utazást.Ilyenkor már hívja, üzen nekik az a másik, távoli ország, ahol a telet töltik.
Csak ne volna ennyire nehéz nekik az elválás otthonuktól! Hiszen ez a szülőhazájuk. Sokszor gondolnak majd rá szeretettel!A szülőföld is visszavárja őket.
Amíg nézem a repülésük tudományát, eszembe jut a nyelvünk, ahogy játszik a szavakkal. A gyöki beszéd, “köl”, aztán költ, költés, költöző. És a megfejthetetlen titkuk.
A gyerekek milyen szívesen játszanak el a gondolattal, ősz táján, milyen jó volna velük repülni! …Iskola helyett.
vadvirág
2011., Kisasszony hava, 16. napja
2011 október 30. | Szerző: kisiren
Jó lenni nagynak, kicsinek, mindennek és mindenkinek,
Sárgarigónak legkivált, nagy kertben élni nyáron át,
Fenyõre szállni rangosan, fütyölni szépen, hangosan,
Hirdetni vígan szerteszét, hogy élni jó, hogy élni szép,
Ha fogják az ember kezét…
Erdélyi József
Gyerekként mindig azt hallottam, hogy az erdő, a fák gyógyítanak, hatásuk kedvező mindenféle testi, lelki bajokra, ezért amikor csak tehetjük sétáljunk fák alatt, járjuk az erdőt, mert minden percben megajándékoz valami apró kis örömmel.
De ilyenkor ősszel a legcsodálatosabb.Nyugalmat, békét, szépséget áraszt… Közben a cinke dalával kísér utunk során, harsogja:- Élni, élni, élni! – biztat minden kirándulót lelkesen.
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X