2010 január 31. | Szerző: kisiren

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.

/Nemes Nagy Ágnes /

 Vastag fehér hósuba terül a tetőkre, a kéményeken, tuskón hatalmas hókucsma pompázik.A fák, bokrok ágait lehúzza a hótömeg súlya, szinte roskadoznak alatta.Minden szenved a hóbunda terhe alatt. De a dölyfös tél csak mosolyog rá, tovább hinti a hópihéket, azok meg élvezik bohókás táncukat, hiszen fütyül már a kósza szél is, röptetve, táncoltatva a millió hópelyheket.

Mi, emberek meg nagyon unjuk már ezt a hirtelen jött mennyiségű havat kanalazgatni. Legszívesebben a hóhegyekbe kunyhót csinálnánk, és a zimankó elől odabújnánk.Csábít ez a sok hó- kristálycukor. Valaki kösse már be azt a felhődunnát!Bosszantó, hogy meghiúsította M.S. városába a színházlátogatást, pedig milyen jó lett volna! Erre mondják, hogy ember tervez,…

Hiába.Nagy úr a természet,van amikor nem tudunk ellene tenni semmit.

                                                        ———————-

Hallgatom a hegedűjátékot. Milyen szimpatikus zenész, a muzsikája gyönyörködtet.Hány pacsirta bújt a hegedűjébe, amelyikkel ilyen zenét tud varázsolni?“Beszél” hozzájuk, azok meg micsoda hangon “válaszolnak” neki. Minket pedig elvarázsol. Ahogy a kisfia is.Hiszen mindig, mindenből a kicsi a legaranyosabb.

vadvirág