Csipp, csepp, egy csepp,…
2011 február 16. | Szerző: kisiren
Mint aki
…érzi vesztét, az utolsókat rúgja.Meg-megrázza hópaplanját, belőle nagy pelyheket hullajtva ránk, de ez már hamar locspoccsá válik, oda fehér üdesége.
Mintha nagy titkok tudói volnának a fák, madarak, minden rezzenésre figyelnek, jeleket várnak, hogy aztán beindulhasson náluk az élet…Hiszen az ég felé nyújtózkodó fák ágai elgémberedtek, alig várják már, hogy bennük beinduljon az élet bonyolult pezsgése.Sok madár is várja a tavasz első napsugarait, hogy hozzálássanak új életükhöz.
De most még csend honol mindenütt. Szunyókálva vár a tél végi táj egy újabb, boldog ébredésre.Ha picit is kisüt a nap, szemüket lopva kinyitják már a növények, de ha beborul, ismét elszenderednek.A legügyesebbek, a legbátrabbak is alig várják már, hogy fehér ruhácskájukban elkápráztassák az embereket tavaszt köszöntő táncukkal.
No és persze valahol már nagy a készülődés a messzeségben, hiszen itt vár rájuk az igazi otthonuk, ahol majd újra családot nevelnek. De addig még hosszú út áll előttük!Csak épségben hazatérjenek a kis barátaink!
vadvirág
2011. fagyos ,havas február 16. napja
Fagy kinn, fagy…
2011 február 13. | Szerző: kisiren
Vergődik
…február, csíp, harap, mar, de ez a mai nap ajándék volt tőle.Amerre sétáltam a parkban, még mindenütt fagyos, dermedt csend kísért utamon. Befagyott patak, alvó fák, lábam alatt recsegő, ropogó fagyos hó, mind ,mind arra figyelmeztetett, csalóka az idő, mert ugyan sütött a nap, de dermesztő, csípős hideg frissítette arcom.
Csendes volt a táj. A téli természet gyönyörű, halk szonettjét játszotta kísérő zeneként, amit egy-egy harkály kopogása vert föl, ahogy a megbúvó kukacokat szedte ki a beteg fákból vasárnapi ebédre.Itt-ott egy cinke trillázott, majd egy látatlan madárral játszottam, ahogy éles hangján fütyülve köszöntött, én visszafütyültem, ő ismét, és e pajkos, huncut játékot játszottuk hosszú percekig, míg meg nem unta, vagy talán rájött a csalafintaságra, hogy mégsem a párja válaszolgat neki.Mindenesetre nagyon élveztem e tavaszias madár-mókát.
vadvirág
2011. második, fagyos hónapja, 13. napja
Ilyen az élet
2010 december 14. | Szerző: kisiren
Délfelé járt az idő.Vivi lassan készülődött, hiszen kettőre várta “vendégét”. Amióta gazdag palikat fogad, már megengedheti magának, hogy naponta egy kuncsaftja legyen. Csak akkor tesz kivételt, ha a “legfontosabbak” közül jelentkezik váratlanul valaki.
Mint mindig, összeválogatta az aznapi kellékeket: italt, amivel fogadja, ruhákat/már amennyit visel!/, amiket felvesz. Rendet rakott, most kisminkeli magát, majd jöhet a “fogadás”.
Tegnap délelőtt járt kozmetikusnál, fodrásznál az esti színházlátogatás előtt, így tulajdonképpen csak kicsit utána igazít egy kis korrektorral, szemhéját átfesti, szájára tesz még egy pici szájfényt, frizurát igazít. Parfümöt permetez magára, hiszen az érkező úr úgy szereti, ha illatos, mint egy virág.
Eközben rádiót hallgat, ahol éppen híreket mondanak.Nem nagyon érdekli az efféle, igénye sincs rá, de most ki tudja miért, mégis meghallgatja.
Reggelre a hidegben megint megfagyott egy hajléktalan-közli a bemondó.E hír megüti a fülét. Arra a hajléktalanra gondol ,akit tegnap este látott, amikor gazdag vendégét kísérte el színházba.Máskor is elvitte már jómódú, erősen idősödő barátja, mert szereti mutogatni maga mellett a szemre való, modell típusú barátnőt.Élvezi, ha utánuk fordulnak.Ilyenkor, mint egy kitűzőt , elviseli a jóval fiatalabb, helyes szórakoztató társat. Nem mintha az öreg úrnak nem volna felesége, de hát már ő is öregecske, vidéken él, kímélnie kell ,így ritkán kíséri el férjurát távolabbra, no meg unokáira is gyakran felügyelnie kell. Így aztán őt pótolja a barátnő.
Tegnap este is, mint máskor, taxival mentek a színházba. Pár métert gyalogolniuk kellett, élvezte, hogy szépségét, bundáját, melyet persze dúsgazdag barátja vett,és az alóla kikandikáló pompás estélyi ruháját sokan irigykedve megbámulják.
Az ünnep előtti tömeg jött, ment az utcán, sokan siettek a hidegben a színház felé, amikor egy hajléktalan a közelükben megszólította őket, egy kis pénzt kért tőlük.Vivien fülét megütötte egy régen hallott hang.Ránézett, szemük találkozott az esti fényben. Ismerős volt a tekintet. Egy pillanatra megtorpant, majd barátja karon fogta, továbbvitte. -Nem adunk neki egy forintot sem!- mondta határozottan, majd beléptek a színház kapuján.Az előadás alatt többször látta maga előtt azt a lázas tekintetet, de mindig elhessegette magától.
Megszólalt a mobilja. Jelezte, hogy az öreg úr mindjárt megérkezik.Most nem volt semmi kedve hozzá, igaz máskor sem, de a pénz szava legyőz minden utálatot, ellenszenvet.Miért van benne most ilyen nyugtalanság? Már megint az a hang, az a tekintet, amit az este látott, hallott! Miért?!Nem hagyta nyugton a gondolat, pedig már mennie kellett ajtót nyitni.
A tegnap esti hajléktalanon persze megesett mások szíve, adtak neki pénzt. Ő pedig gyorsan, hogy felmelegítse magát, bort vett rajta, majd leült a járdán, hátát az épület falának támasztotta, iszogatott, így fűtötte belső kályháját.Közben arra a hölgyre gondolt, aki olyan utálattal nézte őt.A szemére gondolt, amelyik úgy hasonlított az ő kislányának csillogó tekintetére! Azok a karácsonyestek jutottak eszébe, amikor még élt a felesége, neki is volt rendes munkája , családja.Arra a szentestére gondolt, amikor munkából ment haza, és kislánya rohant elé, ahogy meglátta, kiabálva:- Apuka!Megjött Jézuska!-Felkapta az ölébe, kacagva forogtak, nevettek, hogy még a könnyük is kicsordult.
Aztán a következő tavasz elvitte feleségét gyógyíthatatlan betegségben a túlpartra.Ketten maradtak. Bánatában egyre többet nyúlt a borospohárhoz, egyre több időt töltött a kocsmában. Lassan mindenüket, ami értékes volt, eladogatott, míg nem egy napon kislányát is elvitték a nevelőotthonba.
Hogy felejtsen , még többet ivott. Néha a gyereket meglátogatta, olyankor a szíve szakadt meg, mert a kis Vivi mindig könyörgött neki, hogy vigye haza, vigye el innen! Ilyenkor fogadkozott, de nem volt benne erő, hogy kiszabaduljon a pokolból.
Aztán Viviből szemrevaló, nagy lány lett. Egyik alkalommal az utcán megállt mellette egy sötétablakos, fekete autó, ajánlatot kapott. Ő pedig elfogadta.
Tulajdonképpen utálja magát, meg a gazdag öreg urakat is, de jól tudja, nincs más választása, míg tanulmányait be nem fejezi, saját lábra nem áll.
Belül egyre jobban erősödik egy hang, ami egyre ismerősebb neki.Aztán már olyan, mintha ott benn harangoznának, zúg, kong egyre hangosabban a harang.Mintha egy üzenetet hozna távolról….Most már alig várja, hogy látogatója távozzon, hiszen e délután mindig elsiet egy klubba, ahol hozzá hasonló emberekkel vitatják meg a jelen és jövő állapotait, múlatják idejüket.Közben elhatározta, hogy távozása után nyomban megtudakolja az elhunyt nevét, kilétét, mert most már biztos benne, hogy nem volt véletlen a találkozásuk.
Éjszaka elaludt a hajléktalan az utcán. Jöttek a szociális munkások, kérték, menjen velük az éjszakai melegedőre, de ő inkább a csillagos ég takaróját választotta. Rossz tapasztalatai voltak .Újra elaludt.Álmában az a csillogó szemű kislány nevetve futott felé. Ő pedig szorosan magához ölelte, had melegítse hideg testét.Reggel a takarító munkások találtak rá .Megfagyva.Azt mondják, keze görcsbe volt, mint aki nagyon szorosan kapaszkodott volna valamibe…
vadvirág
Tél szele hóval, faggyal jő…
2010 december 11. | Szerző: kisiren
Sehol egy teremtett lélek. Békés csönd. Csöndes béke. A nap vakítóan ragyog. A fényben a hó még fehérebbnek , a jég, csillogó üvegnek tűnik. Nincs nagy hó, éppen csak borítja a tájat.
Itt is, ott is csapások. Arra jöttek le rejtekhelyükről az állatok a patakhoz inni.A patak megáradt. Hömpölyögve, rohan, zúg, siet lefelé. Megállíthatatlan, mint az idő múlása.A vízbe esett ágakra megfagyott a felfröccsenő víz. Ahol a patak medre összeszűkül, az ágakat a víz csokorba szedte, vastag jéggel bevonta, most pedig ragyognak.Jégvirágcsokornak hívom. Csodálatos alkotás. Szebbet ember sem tudna készíteni.
Mindenütt sárga mellényes kísérők dalolnak nekem, el nem hagynak egy percre sem.Mátyásmadár is csatlakozik hozzájuk, igaz, ő elbújik, mély hangja nem éppen barátkozó.
Kellemes a táj. A fák is kinyitják alvó szemeiket egy pillanatra, majd nem hagyják magukat zavarni, szunyókálnak tovább.Vivaldi muzsikája csendül a völgyben, de csak halkan, mert alszik az erdő.
A fagy hol csíp, mar, harap, de nagyon kellemes volt e kis túra.
vadvirág
Tél szele hóval, faggyal jő…
2010 december 10. | Szerző: kisiren
Szép
…ez a téli, havas ragyogás ott künn, főleg, ha a szobából gyönyörködünk tündöklésében.
Az éjszaka fehér bajuszt, szakállt növesztett a fáknak.Ragyognak a reggeli napsütésben, ahogy kitekintek az ablakon. A decemberi szél meg-megrángatja a rózsafát, mintha haragudna rá. Árva riogófészkét, melyet puha hótakarólepel borít, jobbra, balra cibálja.
Milyen sok szép ellesett pillanat helye volt nyáron ez a kis rigófészek, ahol nevelkedtek, ámde el is pusztultak fiatal lakói. Vajon a túlélők most merre járnak,mit csinálnak?
És az örökké csivitelő, ficserékelő fecskék? Célba értek-e szerencsésen? Ki tudja.
vadvirág
2010. Álom hava, 10. napja
Tél szele hóval, faggyal jő…
2010 december 5. | Szerző: kisiren
Ma ismét sikerült Decembernek szétszaggatni a tél ködfátyolát,
és egész nap fülig érő szájjal nevetett ránk.
Igaz,
hogy azért már jókat belecsíp,
beleharap az arcunkba,
de megbocsájtható neki,
mert jókedvében teszi mindezt.
De most búcsút intett,
elbújt a hegyek mögé.
Reméljük holnap is meglátogatsz bennünket!
vadvirág
Tél szele hóval, faggyal jő…
2010 december 3. | Szerző: kisiren
Álmosan köszöntött rá a reggel. Sűrű ködfátyol alól ki-kikandikált, de nem volt még kedve neki sem az ébredéshez.Az utcai lámpák is hunyorogva pislákoltak, próbálták szemükből kidörzsölni az álom maradék cseppjeit, de nem sok sikerrel.
Ezeken a sötét téli reggeleken nehezen indul az élet. A gyertya fénye, illata, a gőzölgő meleg kávé látványa megteszi hatását. – Jó reggelt!- köszön csilingelve a kis ezüstkanál, és míg a gyertyafénynél eltáncolja keringőjét a habos kávéban, egycsapásra kimegy az álom a szeméből.
Kitekintve az ablakon, látja, hogy a gomolygó, gubancos, kócos ködfelhőkből itt is, ott is előbújik egy hegycsúcs, és megcsillan a ködfátyol alól egy-egy csillogó hócsomó.Ébred a téli táj, vele együtt az ember.
vadvirág
Ilyen az élet
2010 november 27. | Szerző: kisiren
“Valaki elment. Cserjés sűrűjében
nem jár zörögve csorbult lomb alatt.
Sóhaj szakad fel, útrakél az éjben,
s egy borzas bagoly csőrén fennakad.”
Így hát reggelre szedte a batyuját, útnak indult.Pedig, de sok szép nappal örvendeztetett meg bennünket! Csodás színeit még sokáig magunkban hordjuk.Ügyes festő volt. A leghíresebb piktor sem ér fel vele.További jó utat, Őszanyó!
vadvirág
Ilyen az élet
2010 november 26. | Szerző: kisiren
A “takarító” brigád
Napközben többnyire csendben végzik dolgukat, takarítanak. Olyankor egész közel merészkednek az emberekhez, különösen , ha finom falat van kilátásban.
Most azonban már esteledik ahogy a sorompónál várva figyelem őket.Novemberben rövidek a nappalok, így ők is hamar pihenni térnek. Csapatostól jönnek, nagy károgással közelítik meg a nyárfákat. Ilyenkor mesélik egymásnak az aznapi élményeiket. Aztán nagyokat köröznek a nyárfák körül, szemügyre veszik megszokott otthonukat, nem foglalta-e el más betolakodó a helyüket, majd leszállnak, lehetőleg egy-egy ághegyére.Érdekes látvány, ahogy a kis ágacskák hegyében ülnek halomban, ez a sok fekete madár.
Van ám veszekedés, kergetőzés is ilyenkor náluk, mondja is az öreg varjúanyóka varjúapónak :- Nézd a fiatalokat! Nem bírnak az erejükkel.-Aztán csak lenyugszanak, találnak maguknak megfelelő tanyát a fán.
A nyárfák már levetkőztek, aludni tértek. Csupasz ágaikat az ég felé tartják, mintha könyörögnének egy békés, nyugodt, szép álomért.Furcsák ilyenkor, levetve a szép, őszi ruhájukat. Persze kapnak majd helyette szebbet, újabbat, ha majd tavasszal felébrednek. De az még odébb van egy kicsit…
vadvirág
Csipp, csepp, egy csepp,…
2011 február 19. | Szerző: kisiren
Öreg fák között
Fák,fák
öreg fák.
Ti annyi mindent hallotok, láttok,
mégis csendben álltok.
Fák, fák,
titkokat tudó fák.
Nézem ezeket az éltes fákat, ahogy sétálok alattuk, közben azon tűnődöm, milyen békésen, nyugodtan alszanak, illetve most már inkább csak szunyókálnak, hiszen érzik a levegőből, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor megindul bennük az “élet”, a nedvkeringés, és beköszönt hozzájuk ismét a tavasz, melynek hatására a természet új ruhába öltözteti őket.
Nincs annál gyönyörűbb érzés, mint amikor megérkezik a kikelet. Minden varázsával, szépségével együtt. Ezért várjuk már türelmetlenül mindannyian, hogy gyönyörködhessünk a természet újjászületésében, hiszen minden születés maga a csoda.
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X