2009 szeptember 24. | Szerző: kisiren

A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót-nagyot mulattassanak. 

/Weöres Sándor /

 

 A titok, mely a könyvekben van…

– Bár olvasni igazán még nem tudok, lehet, a könyvet is fejjel lefelé tartom, de már barátkozom Betűország lakóival, hogy mielőbb megfejtsem titkukat. Akkor aztán igazán olvasni fogok, amit már nagyon várok!De addig is mesélek a képekről kedvenc macimnak…

 

 Mert a mesék birodalmában barangolni nagyon jó…

Elvarázsol bennünket, töprengésre, további gondolkodásra késztet…

Milyen jó nézni ezeket a játszadozó gyerekeket…Így játszottak a gyerekek valamikor, sok-sok okos , ötletes játékot kitalálva…

 

 …és így játszanak napjainkban, a számítógép előtt ülve…

…de a játék az mindig öröm forrása, és nagyon-nagyon jó!

                           —————————

A “nagy” kislány

A szeptemberi első tanítási nap után a gyerekek este boldogan játszanak   tovább a közeli játszótéren.

-Nézd, én már milyen ügyesen tudok hintázni!- mondja boldogan az elsős kislány az óvodás kisfiúnak. – Látod milyen jól tudom hajtani magam, és már nem esek le, mert megtanultam. Mert én már nagy vagyok, első osztályos-dicsekszik tovább a kislány, majd folytatja:-A tanító néni is megdicsért, hogy ügyes vagyok, és sokkal jobb iskolásnak lenni, mint óvodásnak! Mert már nagy vagyok- mondja ismét nyomatékkal, büszkén…

Tényleg ügyes, talpra esett gyerek.

                              —————————

Csönd

-Olyan csendet szeretnék, hogy meg lehessen hallani a légy zümmögését- mondja a tanító néni.

Egy darabig pisszenés sem hallatszik, de aztán az egyik kis elsős nem bírja tovább, megszólal:

-Tanító néni kérem! Mikor jön már a légy?

 

vadvirág