Csodálatos világ…

2010 július 13. | Szerző: kisiren

A rózsafa árnyékában                                                                                          

…is nagy a hőség.  Lihegnek, pihegnek a kikelt fiókák. Már egyre többet hagyják őket egyedül a rigószülők, mert az eleség beszerzése hosszabb időt vesz igénybe.

Reggel csetepatéra lettem figyelmes. Rigómami a reggeli beszerző körútján volt, rigópapi éppen etetett, amikor megjelent egy csinos, bájos , fiatal hölgy a korláton, és nézett fölfelé, a fészek felé. Nem örült ennek a látogatónak Robi , bár valószínű, hogy egyik felnőtt gyermekük volt az előző fészekaljból csak hazalátogatott, mérgesen lerepült hozzá, és igencsak erőteljesen tudtára adta, hogy neki itt nincs semmi keresnivalója.Sikerült elzavarnia először a szemközti fenyőre, majd átszálltak a tujára, ott rikácsolt tovább Robi papi.

Ahogy most kinézek, éppen Rebeka eteti őket, dehogy valójában hányan vannak, most nem sikerült meglesni.Egy kis csőrike igen tátog friss levegő után, látszik, hogy nehezen viseli a hőséget, még kettőt etet, dehogy van-e több is, nem látni. Rigómami csak a fészek szélén egyensúlyoz, már nem fér közéjük, no meg melegíteni sem akarja őket tollruhájában.

Hiába! nehezen viseli el ezt a hőséget minden élőlény…

vadvirág                                                                                                   

2009 december 23. | Szerző: kisiren

 

Valaki elment

Az ablaknál áll. Nézi a havas tájat.Arra a napra gondol. -Hány éve is?-teszi fel  magában a kérdést Juli, és megdöbben a számon.Neki olyan, mintha tegnap történt volna, úgy emlékszik minden pillanatára…Lehet azt elfelejteni, amikor valaki először találkozik “vele”, a  legyőzhetetlennel?

Akkor is ilyen hideg tél volt. A hó derékig ért.Ketten voltak otthon, beszélgettek. Juli szerette ezeket a beszélgetéseket, sokat tanult belőle.

Jókedvű, vidám teremtés volt.Aztán egyszer csak történt valami. Még most is látja a szemét.Azt a tekintetet soha nem fogja elfelejteni. Aztán ahogy befejeződik egy élet.Nincs tovább.Pár pillanat csupán, mégis milyen távolság választja el a perceket egymástól. Micsoda súlya van a volt és a van szó értelmének ilyenkor…

Akkor is dél volt, harangoztak, mint most.De azt a harangszót még most is a fülében hallja.Pedig hányszor fordult az év azóta….De vannak dolgok, amikért sose kárpótolhat bennünket a Sorsistenünk.Valamit elvett, melyet nem pótolhat semmi.

írta: vadvirág

2009. Álom hava, 23. napja