Öröm már az is, ha a Nap bőkezűbb, mint a tegnapi, egy kis langymeleg, annyi csak, hogy az eresz jégcsapjai fölengedjenek egy kicsit, s meghervadjon a jégvirág, hogy elláthass a sarokig, csak a sarokig legalább, s máris meglegyint a remény, véred is enged, csörgedez, jeget-pengető hangot ad; ennyi kell, egy kis enyhe fény, és amíg csöpög az eresz, indulót vacog a fogad Kányádi Sándor
Embermesék
Robog a vonat Párizs és Róma között. Valamikor a múlt században, a negyvenes év tájékán.A kupéban nagy a jókedv, hiszen egy érettségizett lányosztály kirándul éppen Európa nyugati részén, útban az “örök város” felé.
Van közöttük egy szolid, helyes lány , aki még nem sejti, hogy a sors mit tartogat számára, amikor véletlenül megismerkedik egy fiatalemberrel a vonaton, aki pár évvel idősebb nála, egyébként otthon, a fővárosban ügyvéd, szolgabíró, vagy micsoda, és éppen ő is Rómába tart.
Beszélgetnek, ismerkednek, nagyon élvezik egymás társaságát az első perctől kezdve, így mire beérkeznek a városba, már sok mindent tudnak egymásról.
Tetszik az ügyvédnek a fiatal, okos lány, viszont is így van.Aztán e találkozás otthon hamarosan házassággal folytatódik.
Pár röpke boldog év, ami adatott nekik, mert a háború az ifjú férjet a Don mellé szólította, ahonnan vissza már soha nem tért.A fiatal feleség sokáig reménykedett, várta, de hiába.
Hazaköltözött szüleihez, elment dolgozni, ahol megismerkedett egy jogász végzettségű, művészemberrel.Sokára tudta kimondani neki az igent.Gyereke nem született, férje ügyes festő, műgyűjtő, költő volt. Színes, szép életet éltek.A férj a város díszpolgára lett, megbecsülték, elismerték.
Szerettem őket, élveztem társaságukat, ha ritkán találkoztunk. Két éve elment a férje. Majd száz éves volt. Most elutazott ő is. Pár nap múlva ladikja végleg kiköt a túlsó parton. Vele együtt egy korszak fejeződött be, melynek szereplőit nagyon kedveltem.A sok szép meséért, amit hallottam Tőlük, kedves tulajdonságaikért, melyek már kihalóban vannak. Emlékek maradtak utánuk. De azokat őrzöm magamban, nagyon.
2010 január 28. | Szerző: kisiren
“Nem az agy számít igazán, hanem az, ami irányítja- a jellem, a szív, a nagyvonalúság és a haladó szellem.”
/Dosztojevszkij/
bőkezűbb, mint a tegnapi,
egy kis langymeleg, annyi csak,
hogy az eresz jégcsapjai
fölengedjenek egy kicsit,
s meghervadjon a jégvirág,
hogy elláthass a sarokig,
csak a sarokig legalább,
s máris meglegyint a remény,
véred is enged, csörgedez,
jeget-pengető hangot ad;
ennyi kell, egy kis enyhe fény,
és amíg csöpög az eresz,
indulót vacog a fogad
Kányádi Sándor
Embermesék
Robog a vonat Párizs és Róma között. Valamikor a múlt században, a negyvenes év tájékán.A kupéban nagy a jókedv, hiszen egy érettségizett lányosztály kirándul éppen Európa nyugati részén, útban az “örök város” felé.
Van közöttük egy szolid, helyes lány , aki még nem sejti, hogy a sors mit tartogat számára, amikor véletlenül megismerkedik egy fiatalemberrel a vonaton, aki pár évvel idősebb nála, egyébként otthon, a fővárosban ügyvéd, szolgabíró, vagy micsoda, és éppen ő is Rómába tart.
Beszélgetnek, ismerkednek, nagyon élvezik egymás társaságát az első perctől kezdve, így mire beérkeznek a városba, már sok mindent tudnak egymásról.
Tetszik az ügyvédnek a fiatal, okos lány, viszont is így van.Aztán e találkozás otthon hamarosan házassággal folytatódik.
Pár röpke boldog év, ami adatott nekik, mert a háború az ifjú férjet a Don mellé szólította, ahonnan vissza már soha nem tért.A fiatal feleség sokáig reménykedett, várta, de hiába.
Hazaköltözött szüleihez, elment dolgozni, ahol megismerkedett egy jogász végzettségű, művészemberrel.Sokára tudta kimondani neki az igent.Gyereke nem született, férje ügyes festő, műgyűjtő, költő volt. Színes, szép életet éltek.A férj a város díszpolgára lett, megbecsülték, elismerték.
Szerettem őket, élveztem társaságukat, ha ritkán találkoztunk. Két éve elment a férje. Majd száz éves volt. Most elutazott ő is. Pár nap múlva ladikja végleg kiköt a túlsó parton. Vele együtt egy korszak fejeződött be, melynek szereplőit nagyon kedveltem.A sok szép meséért, amit hallottam Tőlük, kedves tulajdonságaikért, melyek már kihalóban vannak. Emlékek maradtak utánuk. De azokat őrzöm magamban, nagyon.
írta: vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X