2010 november 12. | Szerző: kisiren

Egy szonáta dallamára..                                                                                          

 Nézem a szürke ködfátyolt, ahogy beborította az eget. Megelégelte, hogy minden reggel a napsugarak köszöntötték az ébredőket, úgy érzi, most már az ő ideje jött el.

Hátulról persze csiklandozzák a nap sugarai, de ő szigorúan ellenáll nekik, míg nem egy bátor fénysugár kihasználta a kínálkozó lehetőséget, kibújt a résen, rámosolygott az ébredező világra.Észrevette ezt a mord ködasszonyság, ás gyorsan összehúzta takaróját, nem engedve utat a fénynek.

Még a néma fák is csöndesen hullajtják könnyeiket, siratják a játékos sugarakat…

Ahogy kinézek a kertbe, látom, hogy már csak itt-ott himbálózik egy-egy aranysárga levél a fákon, Őszapó igencsak megtépázta őket.Ezek  a levelek még jelzik, hogy nem is olyan rég,, az aranyszínű napfény festette őket is hasonló, meleg színekre.

Azóta a levek zöme már zokogva elbúcsúzott a tehetetlen faanyótól. Sokan közülük még a fák alatt, vagy egy-egy levélkupacban várnak, jobb sorsban reménykednek.Itt-ott felsír még egy-egy levél, megsiratva famamáját, de hiába.Az idő könyörtelen.

Hová bújt el vajon, hiszen az előbb még itt csillogott, ragyogott az a gyöngyszem?! Keresem mindenütt, ágy alatt, fiókban, de hiába. Nyoma veszett, mintha  sose  lett volna.Pedig az előbb még megvolt.

Robog, csobog a  kispatak vize, ahogy száguld lefelé. Cseppjei  játékosan pattognak, táncot járva a hegyi patak szonátájának dallamára.Egyszer csak egy vidáman táncoló cseppecske kipattan a mederben lévő kőről, ki egyenesen a part menti avarra, majd eltűnik végleg.Ő már sosem látja meg a nagytestvért, a minden cseppet befogadó tenger habjait.

vadvirág

Őszutó,12. napja

Csodálatos világ…

2010 október 15. | Szerző: kisiren

 

Csábító az őszi erdő, nem lehet betelni vele. Lépten-nyomon megállok, , gyönyörködöm hol egy haldokló, de még így is szép virágban,hol egy pompás ritkaságban, mely most virít, vagy a bőséges pirosló termésekben, melyek szinte kínálják magukat, hogy szedjek belőlük.

Így voltam a csipkével is, melynek bogyói  szinte kértek, vigyem őket haza, hiszen nagyon finom a belőlük készült csipketea, bár itt-ott fájdalmasan tud szúrni is, azért megérte leszedni őket, mert amikor iszogatom majd a finom teát, kellemes zamata, íze, gazdag vitamintartalma miatt nem adnám semmiért oda.

Ahogy szedegettem e szép bogyókat, mindenütt körülöttem árulkodó nyomok, melyek jelzik, hogy a szarvasok, muflonok, őzek kedvenc helyein járok.És amerre csak szememmel elláttam, mindenütt színesre festett fák integettek pompás ruháikban, én pedig nem győztem csodálni őket külön-külön is, és együtt az egész erdőt. Micsoda kellemes, meleg színek együttese!

Ez a kedves kisvirág nyílt sokfelé az árokparton, jelezve, hogy a nagy Mester, a természet tartogat még meglepetéseket számunkra ilyenkor ősszel      is, dacolva az elmúlással.

vadvirág