Csodálatos világ…

2010 május 8. | Szerző: kisiren

Rebusék mindennapjai

Nagy kópé ez a Robi. Nem hiába tartott napokig terepszemlét, hogy a legmegfelelőbb helyet válassza ki a fészekrakáshoz. Sikerült . A rózsafára vadászó macska nem mer felmenni a kutyustól, de a fészekbe még kíváncsi szempárok sem láthatnak be, oly magasra építette lakásukat, kívülről meg a belombosodó ágak takarták el.Itt aztán biztonságban élhetnek.

 Ahogy most kitekintek, látom, hogy Rebus felállt, éppen tollászkodik. Igazgatja frizuráját, tollruháját frissíti, csinosítgatva magát, talán még a száját is kirúzsozza, úgy tesz, mintha egy tükürben illegetné magát, így várva haza munkából a párját.Nekem meg eszembe jutnak azok a hímzett falvédők, melyek a konyhák falát díszítették egykoron, szellemes feliratokkal, hogy a pettyes kendős, kötényes menyecskék hogyan várták haza munkából a férjüket.Mint most Rebi is.Mennyit gyönyörködtem ezekben a kézimunkákban hajdan.

Közeledik már Robi, messziről hallani a fütyülését, ahogy kedvesen szólongatja párját: -Jövök már, jövök! Hozom a finom falatokat!-, majd óvatosan, mindenre figyelve fokozatosan felröppen, és kezdődik a szertetartás.A művelet befejezése után érzelmes búcsút vesznek egymástól, majd integetve tovaröppen.

Persze nincsenek egyedül, hiszen a tujákon is mindenütt fészkelnek rigópárok, mert amíg  feltettem főni a húslevest,almát dugtam a sütni való kacsába, és betettem sülni, majd citromos, tejfölös, vaníliás túrós palacsintát sütöttem,/holnap majd jégkrémmel, gyümölccsel tálalva/, addig egymásután röpködtek a konyhaablak előtt a fekete madarak, hordva a sok kukacot, gilisztát a párjaiknak.Fáradhatatlan szorgalmuk példamutató…

Milyen szép  és ígéretes a május hava!

vadvirág

Ilyen az élet

2010 április 29. | Szerző: kisiren

 

Varázslatos                                                                                                                                                                                                                      

…hangulata van egy igazi kávézónak, különösen akkor, ha az a kávézó egy hatalmas könyvesboltban van, egy még hatalmasabb áruház egyik emeletén.

Mindig is szerettem a könyvek társaságát. Érdekes kisugárzásuk van, már a sok színes borítók látványa is kíváncsivá tesz.

Csábítóak a sokféle,egzotikus kávék, melyeket itt készítenek speciális alapanyagokból, speciális géppel főzve.Az új könyvek szaga keveredik a finom kávék illatával.Iszunk örmény narancsos,  nicaraguai dohányos és rózsakávét. Valamennyit megkóstolva, micsoda aromák, ízek, illatok kavalkádját érzékeljük!Szinte  kedvünk lenne a többi finomságot is megízlelni.

Remek  lehet egy ilyen barátságos, békés hely a költők, írók számára.

A keleties ízekről a török kisfiúk jutnak az eszembe, akik már kora reggel, fejükön a nemez sapkán tálcára tett finom teával, poharakkal rohantak a megrendeléseiket teljesíteni. Mindig elcsodálkoztam azon, hogy , hogy nem esik le a fejükről, vagy borul ki. De ők annál ügyesebbek voltak.És nagyon kedvesek.

vadvirág

2008 szeptember 28. | Szerző: kisiren

Őszelő

Végre ma hosszasan megmutatta igazi , szép arcát is. Vidáman átsuhant a fák lombjai között, aranysárga kendőjét ráterítve a tájra.

Odatelepedett hozzám is, és a fülembe súgta : -Megjöttem, látod itt vagyok. Igaz, kicsit késtem, másfelé jártam, de megérkeztem -, majd pajkosan megsimogatott, és tovaillant a virágokhoz.

Azok az útóbbi időben már nagyon szomorkodtak, de most, hogy a napfény cirógatta őket, kedveskedett nekik, rögtön feléledtek, lelkesen üdvözölték a vendéget.

Ahogy elnézem a fák szoknyáit a ragyogó napsütésben, szebbnél szebbek. Még sok a zöld, de már hódít a sárga minden változata, a vörös, az aranybarna. A legügyesebb festő sem komponálhatná meg jobban a színeket.

Egy-egy éles füttyel köszönti a napsugarakat a rozsdafarkú is. Egyébként mindenütt már csend és béke honol.

A természetnek ezt a csodálatos harmóniáját csak egy-egy lehulló levél nesze zavarja meg…

 

                                               – – – – –

Harmónia

Milyen fontos ez számunkra, hogy a test, a lélek, a szellem egymással összhangban legyen, ezért mindhármat fejlesztenünk kell, hogy ne maradjon le egyik sem, mert , ha valamelyik megbetegszik, vagy nem ápoljuk, gondozzuk, megbomlik az egyensúly.

Pedig szükségünk van a harmóniára, mert nélküle nehezen viseljük el a szürke hétköznapokat, az élet által ránk rakott terheket. 

 

vadvirág

2008 szeptember 10. | Szerző: kisiren

 

 

A diófa

Szomorúan nézem a diófánk haldoklását.Már tavasszal látszott, hogy valami baja van, aztán kihajtott, és egy ideig úgy tűnt, minden rendben lesz. Nem így történt.

Pár hete figyeltünk fel rá, hogy elkezdte hullajtani beteg,sárguló leveleit.Mire hazajöttünk,  mindent beborított rozsdabarna, elhalt leveleivel. Csak a diók maradtak rajta, félig beérett  terméseivel.

Ez a fa egy darabka volt nekem az otthoni kertünkből, mert onnan hoztuk csemeteként, az ottani fa terméséből kelt ki.Papírhajú diónak nevezik, mert a héja nagyon vékony.

Anyai nagyapámnál a kertben és kinn a szőlő előtti kis réten éltek ősei, amit természetesen nagyapám ültetett. Ezért különösen becses fa volt számomra.

Milyen jó volt alatti elüldögélni, olvasgatni. Ilyenkor ősszel szinte játszott velünk: potyogtatta termését, ami ügyesen elbújt a száraz levelek, bokro alá, mi pedig élvezettel keresgéltük, és természetesen ettük is az ízletes gyümölcsöt.

Aztán, mikor a finom sütemények készültek belőle is, hálával gondoltunk a fára, bőséges ajándékáért.

Hányszor vittem be egy-egy diótörés után a gyerekeknek dióhéjat, amiből aztán ügyes kezeikkel készítettek- némi útbaigazítás után – különböző játékokat. Pl. egeret, teknősbékát, vagy éppen babának volt a bőlcsője.

Szóval nagyon sajnálom. Nekem ő volt A diófám…Amire mászni lehetett, hintázni rajta, és alatta a világ dolgairól beszélgetni, mert terebélyes koronája kellemes ernyőként borult ránk…

vadvirág

2008 augusztus 13. | Szerző: kisiren

A zene varázsa

Ülök a templomban, hallgatom a zenét.Gyerekkoromban minden vasárnap délelőtt jártam ide istentiszteletre. Akkor még ez a templom számomra hatalmasnak tűnt…Most pedig szemügyre veszem, és megállapítom, hogy már nem is olyan óriási…

Mi változott ? Akkor egyszerű, de ízlésesebb, szebb volt a díszítése. A vázákban mindig fehér virág volt , most sokszínű, és nincs mellette zöld.

A padok is a régiek. Milyen nagyok voltak számunkra hajdanán, mi pedig milyen kicsik voltunk bennük. Most a karzat is jóval kisebbnek tűnik, pedig valamikor mennyien elfértünk rajta!

A zene hallgatása közben kinézek az ablakokon. Megelevenedik előttem a régi templomkert… Benépesítjük mi, gyerekek, ahogy ott játszadoztunk, hangosan nevetgéltünk a fák alatt. Hiányoznak a régi gyümölcsfák, így jobban láthatóak a házak, melyek a kert körül bekukucskálnak.  Látom az udvarokban az ottlakókat…A Tiszteletest , ahogy érdekesen prédikál nekünk, okít, nevel bennünket…- Hol vannak ma már ?

A kellemes zene elvarázsol a zsúfolt templomban, messzire repít. Balassi megzenésített versei hallatán rögtön beugrik gondolatban az érettségi. Kedves, szép emlék! Mindig jó visszaidézni… Kedvenc marad.

Aztán a kertiparti után legjobb gyermekkori barátnőm elvisz olyan helyekre, amelyek számomra már ismeretlenek. Újra felfedezem a hangulatos, kacskaringós kis utcákat, melyeket valamikor oly jól ismertem.

Közben egymás szavába vágva mesélünk, nagyokat hahotázunk…Előbújnak rég elfeledett titkok, csínytevések. Itt-ott  meg-megállunk,  gyönyörködve az elénk táruló panorámában, mely csábítóan hív új felfedezésekre…

Észre sem vesszük, ahogy ránk terül az este. Még sokáig terferélünk barátnőméknél, majd elköszönünk.

A templomi koncert kellemes emlék marad…Én pedig újra rájövök, hogy igaz barátja nem sok van az embernek, és az igazi barátság gyermekkorban köttetik, minden érdek, hátsó szándék nélkül…

 

vadvirág

2008 augusztus 4. | Szerző: kisiren

Az élet apró morzsái

1.Vasárnap délelőtt van. Nemsokára ebédhez harangoznak. Ebben a rekkenő hőségben a város kihalt. A misék befejeződtek, hallgatói hazatértek, míg mások strandon, vagy éppen hegyek között keresnek enyhülést. Az utcákon néhány turista látható, akik ismerkednek a település messzeföldön is nevezetes értékeivel.

Ilyenkor szeretek kiállítást nézni, mert sokáig elidőzhetek, mindent szemügyre lehet venni, nincs tömeg.

Az újonnan átadott, felújított régi épületben most két kiállítás is látható. Az egyik a kisváros fejlődését szemlélteti. Ez számomra nagyon izgalmas, hiszen az életünk egy jókora darabját öleli fel, mely izgalmas, de nagyon tartalmas, szép volt…

A recepción két fiatal fogad. Megörülünk egymásnak,  tanítványaim voltak. B.-t alsóban, M.-t főiskolán tanítottam.

B.roppant intelligens fiatalember lett, mindjárt körbevisz, mindent kinyit, megmutat, majd otthagy, mondván, kedvünkre nézelődjünk ameddig akarunk…Mi pedig elmerülünk nemis olyan régvolt múltunkban, felidézve a visszahozhatatlant.

Aztán kimegyünk a tetőtér körfolyosójára, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk. Gyönyörű a főiskola tornyocskája, ahová úgy szerettem járni hallgatóként, majd később dolgozni…Ott a vár egyik bástyája látható, arra lakom, amott pedig a hegyek között laktam…valamikor…Az a híres gimnázium teteje, ahol középiskolás éveimet töltöttem…Bármerre nézek, mindenütt emlék, emlék, emlék.

Majd lemegyünk a tavernába is. Itt megcsodáljuk a hatalmas falakat, élvezve a kellemes hűst, és  megszemlélve az értékes borokat.

Érdemes volt eljönni. Viszontláttam múltam egy darabját…Élményekkel lettem újra gazdagabb…

 

2.Egyik nagyváros helyi lapjában olvasom, hogy az ottlakó pedagógusok közül az iskolai évben többen átjárnak Erdélybe hétvégeken, magyarokat tanítani.Én pedig eltűnődöm: Milyen jó nekik! Ha itt laknék, biztosan szívesen csatlakoznék hozzájuk…

 

3.A közelmúltban gyakran foglalkozott a sajtó a pedagógusok nyári munkavállalásával, hiszen sokan közülük táboroztatást, vagy más munkát vállalnak  keresetük  kiegészítéseként.

Ez így volt eddig is,  a pedagógus szívesen táboroztatott akkor is, amikor ezért még semmit nem fizettek/magamról tudom/.Mert: szeret a gyerekek között lenni, élvezi velük együtt a kalandot, és azt a sok-sok élményt, amit a tábori élet nyújt, még akkor is, ha ez neki munkával és nagy felelősséggel jár… 

 

vadvirág

 

2008 július 19. | Szerző: kisiren

Életmorzsák 

1.Egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás, én pedig ezért egyre nagyobb félelemmel megyek el itthonról, bár tudom, hogy sokminden kivédhetetlen…

Csütörtökön is útközben háromszor olyan fehőszakadáson mentünk keresztül, hogy vezetni veszélyes volt, sokan megálltak.

2.Tegnap reggel egy sor szuri, sok kémcső vér- a szokásos évi általános ellenőrzések, így egy jó ideig remélem megint letudtam.

Még szerencse, hogy közeli ismerősöm intézi, így mindezt gyorsan lerendezte, amit itthon sok nap alatt tudtam volna megcsináltatni./ Nem beszélve az asszisztensek kedvességéről./

3.Benéztem kedvenc könyvesboltomba is, ha itt járok, és tehetem, mindig vásárolok benne. Most is találtam pár kedvemre való, szép könyvet.

Jó itt nézelődni, olvasgatni. Szeretem az új könyvek szagát, szinte kínálják magukat, kérve: – Vegyél meg engem is!- én pedig sokszor hagyom magam elcsábítani.

Most is ez történt, majd fizetni mentem a pénztárhoz, ahol találtam egy bőr tárcát, amiben bőven volt euro és külföldi kártya. Odaadtam a pénztárosnak,aki eltette. Remélem a gazdája megtalálta! Tegnap az eset többször is eszembe jutott,nem hagyott nyugodni a dolog. De remélem a legjobbakat…

Hazafelé egy szép kisváros Tiszapartján fagyizás, kellemes séta, kikapcsolódás…

4.Ma főzés, majd baracklekvár befőzése várt rám. Nagyon finom gombásragut készítettem rókagombával, vagy ahogy felénk hívják, csirkegombából.Már csak a többi apróság van hátra…

vadvirág