Csodálatos világ…

2010 május 13. | Szerző: kisiren |

 Azóta hányszor éltem át...

E templom s iskola között

Futkostam én is egykoron,

S hűtöttem a templom falán

Kigyulladt gyermek-homlokom.

Azóta hányszor éltem át ott

Lelkem zsenge tavasz-korát!

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba

Most minden erők tömörülnek.

Kicsi fehér templom-padokba

A holtak is mellétek ülnek.

A nagyapáink, nagyanyáink,

Szemükbe biztatás vagy vád:

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

Reményik Sándor

Nézzük, – és egybeölelünk vele

Távol hegyet, szelet, napot, Dunát, –

Nézzük, és e látástól elfelejtjük

Életünket, a tört rom-koronát.

Lehet rom, és lehet reménytelen:

Virág nő rajta mégis: friss virág!

Reményik Sándor

Michelangelo mottója:

“Még mindig tanulok.”

Mióta világ a világ, mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik egész életüket tanulással töltötték. No nem szó szerinti értve, de minden újra fogékonyak voltak, érdeklődőek, a gyermeki kíváncsiság elkísérte őket életútjukon.

Ma sincs ez másként. A társadalomban egyre több az éltesebb egyén, de tudásvágyuk továbbra is él, csak nem biztos, hogy azok a dolgok érdeklik olyan intenzíven, mint amelyekkel foglalkoztak több évtizeden át.Látókörük kitágul, sok új, addig nem ismert dolgot fedeznek fel, kalandoznak be más területeket, találnak bennük örömöt, kedvtelést. És ez a jó! Amíg az emberek örülnek dolgoknak, nem kötelességből teszik, maguk örömére fedezik fel. És örökké tanulnak valami újat. Ahogy a nagy zseni is tette.

vadvirág