2008 január 31. | Szerző: kisiren |

Elmélkedem…

Valakiről, aki nagyon fontos volt az életemben, aki e napon távozott, indult el e messzi utazásra…Azóta eltelt egy pár év, és én mégis mindennap úgy érzem, hogy itt van velem, fogja a kezem, segít nekem. Felfedezem a gondolataimban, mozdulataimban, mindenben. Hallom szavát, ahogy félt, óv, tanácsot ad. Látom szelíd, jóságos arcát, érzem a békét, nyugalmat, ami árad belőle felém…Ilyenkor mindig hálát adok a Sorsistenemnek, hogy ő az Édesanyám volt, én pedig a gyermeke lehettem…A költő szavait idézve:

“Nem múlnak ők el,kik szívünkben élnek,

  Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

                     /Juhász Gyula /