2010 január 29. | Szerző: kisiren |

 Csodálkozom...

                      

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad…
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!

Várnai Zseni : Csodálatos– részlet

Fiókba zárt emlékek

Ma az egyik fiókban kerestem valamit, és amíg megtaláltam, egy csomó dolgot kézbe vettem, beleolvastam.Teljesen belefeledkeztem, mert csak azt éreztem, hogy ezek az emlékek, átélt események száz kézzel kapaszkodnak belém, kérve, hogy idézzem fel őket újra.Szememre vetették, hogy ritkán látogatom meg őket.Ez így van. Csak akkor megyek hozzájuk, ha szükségem van valamelyikükre.

Elmerengtem egy-egy dolognál, hiszen nem is oly rég történtek, mégis milyen távolinak tűnnek! Nagyon tudnak hízelegni, lelket simogatni…

Korai vendégek                                                                                           

A december végi enyhe időjárás felébresztette őket mély álmukból.Elkezdtek sürögni-forogni, készülődni, hiába mondta nekik a több virághagyma, hogy aludjanak még, korai ez a kibújás, de ők nem hallgattak rájuk.

Kidugták fejüket, körbenéztek, tetszett nekik a csalogató napfény, ahogy simogatja őket, és gyorsan nőni kezdtek.Leveleket hajtottak, majd megjelentek bimbócskáik is a szár végeken.

Aztán egy reggelre Télúrfi fújt egy nagyot, dermesztő hideggel elárasztott mindent, ők pedig szinte megfagytak.Azóta lehajtott fejjel, szomorúan lapulnak a bokor tövében, jobb napokra várva.

Ma ismét hótakaró borította be őket, így legalább nem vacognak annyira.

Lenn a mélyben mondogatják hagymatársaik: – Nem jött még el az idő, hogy a tél első virágai kinyíljanak! Várni kell arra még!

vadvirág