1.0vadviraghttps://vadvirag.cafeblog.hukisirenhttps://vadvirag.cafeblog.hu/author/kisiren-2-2/09.09.06. Lassan elbúcsúznak... <DIV style="TEXT-ALIGN: justify; FONT-STYLE: italic"></DIV> Az elmúlt napok estéjén séta közben arra lettem figyelmes, hogy az egyik ház eresze alól , a fecskelakásból, erős sustorgás hallatszik. Megálltam, és csendben hallgatóztam... Egymás szavába vágva , halkan beszélgettek a fecskék nyelvén, egy egész család, lehettek vagy négyen . Elcsodálkoztam, hiszen már késő este volt, de ők csak csiviteltek. Vajon miről folyt a beszélgetés, talán a közeli indulás volt a témájuk? Bizonyára. A hangjuk elárulta, hogy nagy az izgalom náluk. Lázban vannak. Hiába, nagy út áll előttük. A természet pedig sürgeti őket a felkészülésre, a pontos indulásra. Mi pedig izgulunk értük, hogy minden simán menjen, és érjenek célba. Tavasszal pedig újra találkozzunk...De addig még nagyon fognak hiányozni nekünk... <DIV style="TEXT-ALIGN: justify; FONT-STYLE: italic"> <TABLE id=fejsablon class=fejsablon> <TBODY> <TR> <TD class=fejsablon_elozo></TD> <TD class=fejsablon_cim> Ősz elején <A title="Szerző:Petőfi Sándor" href="/wiki/Szerz%C5%91:Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor">Petőfi Sándor</A></TD> <TD class=fejsablon_kovetkezo> </TD></TR></TBODY></TABLE></DIV> <DIV style="TEXT-ALIGN: justify; FONT-STYLE: italic" align=center> <TABLE class=fejsablon_megjegyzes align=center> <TBODY> <TR> <TD>Szatmár, 1847. szeptember 1-7. <DIV style="DISPLAY: none; RIGHT: 10px" id=featured-star class="metadata topicon"> <DIV style="POSITION: relative; WIDTH: 23px; HEIGHT: 23px; OVERFLOW: hidden"> <DIV style="Z-INDEX: 2; POSITION: absolute; TOP: 0px; LEFT: 0px"><A class=image title="A lap feldolgozottságának foka" href="/wiki/F%C3%A1jl:75%25.svg"></A></DIV></DIV></DIV></TD></TR></TBODY></TABLE></DIV> Üres már a fecskefészek Itt az eszterhéj alatt, Üres már a gólyafészek Tetejében a kéménynek... Vándornépe ott halad. Ott a messzeség homályin, Ott az égnek magasán. Látom még, mint kis felhőket, Vagy már nem is látom őket? Csak ugy képzelem talán. Elröpűlnek, elröpűltek, Tavasz s nyár vendégei, És őket már nemsokára A kertek s mezők virága S a fák lombja követi. Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt Majd borul, majd kiderül. Ajka még mosolyg, s szemébe Könny tolul... ennek sincs vége, S ajkán ujra mosoly ül. Bús mosolygás és vidám könny! Csodálatos keverék. Észrevétlen karon fogja És egy más világba vonja A merengés emberét. Órahosszat elmerengek, És ha egy elejtett tárgy Vagy harang, amelly megkondul, Fölriasztott álmaimbul Elmém, nem tudom, hol járt? Közben eszembe jut, hogy lassan nekem is újra pakolnom kell,mert úgy alakult, hogy egyszerre indulok a fecskékkel, igaz, nem olyan messzire, mint ők, de pár napra én is útra kelek... vadvirág <DIV style="TEXT-ALIGN: justify; FONT-STYLE: italic" align=center></DIV> <IMG alt=madar-wide-001.jpg align=left src="http://static.hatterkepek.hu/preview/www/gleam/20080421_115025/madar-wide-001.jpg" width=300 height=240> <DIV style="TEXT-ALIGN: justify; FONT-STYLE: italic" align=center></DIV> <DIV style="TEXT-ALIGN: justify; FONT-STYLE: italic"></DIV> A természet örök naptárlapjain bizonyára fel van jegyezve, mikor kell indulni a fecskének, mikor a gólyának és mikor a többieknek. Eljön az idő: mennek. /Fekete István / rich