Szeretem a könyvet, mert holt betűiben benne van minden, ami elmúlt, és minden, ami lesz.
—-
Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt
vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére
vagy fájdalmára.
—-
Amikor felébredtem, már reggel járt a kertben. Leseperte az éjszakát a
völgyekbe, és megintette az órát, hogy jó lesz csendesebben
viselkedni… A szívem is elhalkult már, mint a többi órák, melyek csak
akkor járnak kemény léptekkel az idő útján, ha egyedül van az ember.
—-
Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az
idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a
vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét – mert hiányzik az
emberekből s a világból a béke.
—-
Máshol mindig jobb, de ezt a másholt soha elérni nem lehet, mint a
Jövőt se, mert abban a pillanatban Jelen lesz belőle, valóság,
kézzelfogható szürkeség, mert az a Máshol és az a Jövő mindig máshol van
és máskor.
—-
A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan
tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és
egyetlen rossz felelet az élet bukását jelenti.
—-
Odakint éjszaka van már: hallgatnak a fák, elült a szél a sötétség dús
párnáján, elpihentek a száraz levelek; halkan becsukta öreg naptárját az
emlékezet is, és csak az idő ballag a végtelenség néma országútján.
Fekete István
vadvirág