2012 január 21. | Szerző: kisiren |

Végre megjött…

…az első igazi hó. Nagy pelyhekben hullott, hirtelen vastag  fehér paplan borított be mindent. Az emberek élvezték, ellepték az utakat, örültek az esti hóesésnek.Szép volt nézni az utcai lámpák fényében, ahogy millió csillogó hópihe vidám táncát járja.Olyan varázsa volt e téli hangulatnak, mint a mesékben.

Még most is fehér a táj, de itt-ott már megmutatja magát a fekete föld is.Nézem a hóvirág hajtásait, velem együtt figyelik a kíváncsi cinkék az orgona ágain, ahogy beröpülnek, felkapják, kiröpülnek, majd kibontják a napraforgó magokat,közben meg-megállnak, figyelnek.

Hagyma anyácskájuk állandóan kérdezi neveltjeit, milyen a világ a föld felett?Ők pedig mesélnek neki a fehér hótündérekről, melyekről a nevüket kapták,akik megmosdatták, puha, meleg takaróval betakarták őket,de nem történt semmi bántódásuk.

Most is állnak, tovább várakoznak, míg takarójuk elolvad, és újra simogatja őket a reggeli napsugár, mint ma reggel, de jöhet bármilyen zimankós idő, ők akkor is hirdetik, hogy a föld alatt már valami készülődés elindult, aminek a szépséges hóvirágok az első üzenethozói.

Honnan jöttél kisvirág?

Mitől van benned ennyi erő,akarat,kitartás,

hogy szembeszállsz hóviharral, zivatarral, széllel, jéggel, faggyal,

és ha néha megdermedsz,

az olvadás után ugyan úgy pompázol,

mint előtte?

Ő csak hallgat.

Titkát nem árulja el a kíváncsiskodóknak.

vadvirág

…és meséje