2011 november 8. | Szerző: kisiren |

 “Levetette szép ruháit,

csendesen levetkezett,…”

/Petőfi Sándor /

…Ahogy a költő írta, sok-sok fa levette pompás őszi ruhakölteményét, hogy aztán kopáran állva aludhasson egy jót…tavaszig.

A reggeli ébredéskor figyelem, amint gyorsan kúszik föl az ég peremére a  hatalmas narancsgömb, jelezve, hogy ma is bearanyozza napunkat.

Ezernyi csillámló üveggyöngy tündököl ilyenkor a napfényben, mintha az éjszaka manói kiöntötték volna kosárkájukból szanaszét gyöngycseppjeiket, majd a melengető sugarak pillanatok alatt elvarázsolják őket. Volt, nincs.

Nagyokat nyújtóznak a fák is, álmosan ásítanak, majd a csúcsról elenged faanyóka pár sárga levelet, az pedig esésében maga alatt továbbsodor egy csomó levéltestvért.

Van közöttük, melyek zizegve sírnak, siratják biztos helyüket, és vannak olyanok, amelyek közben kacagva dudorásznak, örülnek a repülésnek, és a helyváltozásnak. 

-Menjetek! Ismerkedjetek az új világgal!- szól utánuk az öreg fa.-Tavasszal ne felejtsetek táplálni engem!-kéri őket, és már bóbiskolva lehajtja fejet. Pihenni tér.

Míg a sok színes levél nyüzsög a földön, anyjuk már csak álmában gondol rájuk.

Hosszú folyamat ez, amíg az elbocsájtás megtörténik. Fokozatosan készíti fel őket az elválásra, csökkenti a neki juttatott táplálékot, vizet, míg aztán azok elsárgulnak, olyanok lesznek, mint az aranyló napsugár, végül ágkezei nem fogják többé őket.

Lesz belőlük téli takaró, majd tavasszal táplálva a talajt, segítik a fákat, hogy újra felöltözködhessenek.

Milyen találó nevet adtak a Természetnek az év naptárában: Enyészet hava.

vadvirág

Szent Andás hava, 8. napja