Nézd csak a tájat, de szépen õszül.

2011 október 18. | Szerző: kisiren |

 A húsos palacsinta töltése közben vidám fuvolázásra leszek figyelmes. Mintha valaki nézne az ablakon át, figyelné a tekerés fortélyát.

-Szép napot!- köszöntenek az orgonabokorról a lesben álló cinkék.-Hogy vagy? -kérdezik, és már dalolásznak tovább.Jelezve, hogy újra itt az idő, az emberek segítségére, jó indulatára lesz szükségük, itt az ideje a madáretetők kirakásának.

-Hol jártatok a nyáron?-faggatom őket, majd egymás szavába vágva mesélik nyári kalandjaikat.

Jó őket ismét látni, hallgatni, ahogy bájosan zenélnek  tovább.

Nézem a szomorú kertet, ahogy reggelre a mínuszok megtépázták a fák, bokrok ruháit, a megfagyott levelek bánatosan várják Szélúrfi feltámadását, hogy végleg leszaggassa őket szülőanyjukról.

De a megérkezett vendégek azt súgják, lesz minek örülni a természetben ezután is, hiszen máris jóval enyhébb az idő, kellemes ez a langyosodó napsütés.