Nyárutó, őszelő
Lassan ébred. Már nem hajtja a nyári tűz heve. Komótosan kel ,elbúcsúzik az éjjeltől, a csillagoktól, majd óvatosan, finoman nyitogatja szemét.
Álmosan kibújik az égi takaró alól,ráérő léptekkel elindul a patak felé, ott megmosakszik, kicsit frissebb lesz, aztán a réteken átsuhanva reggeli simogatást kapnak tőle a hervadó virágok. Felébreszti az erdő, mező lakóit, mosolyogva integet nekik, aztán helyet foglal a padon. Sütkérezik, nagyokat szippantva az érett gyümölcsök finom illatából.
Még nincs kedvére elmenni. Csodálkoznak is az emberek, amikor a hőmérőre tekintenek. Ilyen meleg kellene még sokáig!- gondolják, és maradásra biztatják.Szeretik őt az emberek, ezért kedveskednek neki, hogy jól érezze magát még köztünk, ne siessen távozni.
Jól megférnek így együtt, egymás mellett a nyárutó és az őszelő.
vadvirág
Sz. Mihály hava, 19. napja