Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,
Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?
Tóth Árpád
Baktat, ballag, de néha nagyon is vágtat az a szekér, roskadozva az évek terhe alatt, mely egyet ellop, a maradék pedig fogy, fogyogat.Néha megpihenhetne az a bandukoló szekér, kicsit szusszanni, nyújtózkodni egy jó nagyot, de az csak megy, mendegél , nincs tekintettel senkire, semmire.
vadvirág
Sz. Mihály hava, 4. napja