Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Várnai Zseni
A tűnő évekre visszatekinteni,
a sok szépet, jót felidézni,
a szálló szélben a madarakkal repülni,
a homokszemek pergését megállítani,
az volna jó!