2011 július 21. | Szerző: kisiren |

 Nézd, lassan itt az éjszaka,
Vad álmok tágas otthona,
Hazafelé napod elfogy csendesen.
De tiéd ez a pillanat,

Balázs Fecó

S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!

Áprily lajos

Ott
hol
málnaillatú szelek
suttognak az égre,
(áldásként a
messzeségre)
a szivárvánnyal összeérve…

ott,
állítsd meg az időt
egy pillanatra.

Csabai andrea

Megtapintottad-e már az éjszakát,
hallgattad-e már a csendet, a csodát,
fülelted-e már a csillagok neszét,
a szelet, ahogy az avart hordja szét.
Érezted-e már a felhők bánatát,
a villámfényének örök varázsát,
vagy a rejtőzködő élet titkait?
Rózsa Dezső

11-07-21

Szabolcsi Zsóka: És szólt a szó …

És szólt a hegy:
– Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?