Ebben a fázós,
…didergő időben jólesik a reggeli kávézás közben rápillantani az asztalon lévő virágokra. A tálkában kedd óta pompázó piros tripla virágú muskátlikra, melyek ma is éppúgy pompáznak, mint az első napon, a most is friss, üde hófehér gyöngyvirágokra.
Mindkettő könnyed eleganciával , szépséges kisugárzásával, illatával kedveskedik az asztal mellett ülőnek.
Míg a finom kávé illatával, ízével, zamatával ébreszt, élénkít, frissít, addig a virágok békés kisugárzásukkal nyugtatnak.Így lesz belőlük kellemes, reggeli hangulat,nyugtató energia, mely asztalnál marasztaló…
Közben kitekintve, látom, hogy a hatalmas orgonafürtöket az éjjeli eső cseppjei lehajtották, bánatosan tekintenek lefelé, olykor megrázza a szél, és hullajtják hideg könnyeiket.
Mögöttük a szembeni hegyek rendületlenül “pipálnak”, fújják hideg füstjüket.
Nekem meg eszembe juttatják M. bácsit, akit gyerekkoromban oly sokszor elnéztem, ahogy a kispadon ülve pipázott, gyönyörű faragott pipáiból eregette a dohány füstjét.De gyönyörűen megmunkált pipák voltak! Azóta is kedvelem a pipakiállításokat…
De erről eszembe jut a hajdani, otthoni pipadohányvágás szertartása is, amikor édesapám körül sertepertélve figyeltem a mozdulatokat, ahogy a gondosan felcsavart dohányból elveszi a kellő mennyiséget, majd az előkészített speciális, csak erre használt szerszámokkal felaprítja, finom apró dohánnyá vágva zacskóba rakja, majd sodorja belőle az illatos cigarettát, közben dalolgatott, tanultam tőle a dalokat, vagy éppen mesélt valamit, amire megkértem. De szerettem ezeket a ceremóniákat… Meg a finom dohány illatát.
Most is hallom a dalt, bár rég elszállt, hol van már!
“Csere bogár, sárga cserebogár”
vadvirág