Az élet pirinyó cseppjei
Egy megállót utazom a metróval. Délutáni sokadalom, sok ember együtt szorosan.Van szabad hely ,éppen csak leülök, már készülődés a leszálláshoz, amikor a belső ajtó mellett dulakodásra, hangoskodásra figyelek. Egy egyetemista korú fiatalembernek esett neki két másik emberke. Valamit szeretnének elvenni tőle, de ő nem adja, ezért a kigyúrtabb jó nagyokat behúz neki, majd a kisebbik a padlóra esett fiúba kétszer jókorát belerúg.
Pillanatok alatt történik az eset, már meg is álltunk. A két “nagylegény”, leugrik, a fiú a padlón…Még hallani, ahogy diadallal kiabálják egymásnak:-Jót behúztam neki! -Én meg jó nagyokat rúgtam belé!-, majd nevetve eltűnnek a tömegben.
Vajon ki lesz a következő áldozatuk?!
—-
Ismerőssel találkozom, meséli, hogy festeni fog, mert lementett képeimet az internetről, amiket szeretne megfesteni. Én meg azon tűnődöm, hogy az eszébe sem jut, hogy elsétáljon arra a közeli helyre, és talán azt kellene megörökítenie, amit ő lát, a saját szemével…Nem egyszerűbb a másét felhasználni?
—-
Pályázat gyerekeknek. Mit látok az eredményhirdetéskor?A neten lévő képeim közül nem is egy szerepel a beadott munkákban. Ez bizony elgondolkodtat…Jobb volna innen már elköltözni.
—-
A klub elnöke telefonál, a nevetéstől alig tud szólni. Klubtagokkal találkozott, akik mesélték neki, elnéztek egy esemény időpontját, és egy héttel előbb mentek megnyitóra, mint kellett volna.A faluban meg csak csodálkoztak rajtuk.
Hányszor vagyunk így e zűrös, kapkodó világban, hogy nem arra figyelünk eléggé, amire kellene…
vadvirág