Ilyen az élet

2011 április 9. | Szerző: kisiren |

 Az élet pirinyó cseppjei

Egy megállót utazom a metróval. Délutáni sokadalom, sok ember együtt szorosan.Van szabad hely ,éppen csak  leülök, már készülődés a leszálláshoz, amikor a belső ajtó mellett dulakodásra, hangoskodásra figyelek. Egy egyetemista  korú fiatalembernek esett neki két másik emberke. Valamit szeretnének  elvenni tőle, de ő nem adja, ezért a kigyúrtabb jó nagyokat behúz neki, majd a kisebbik a padlóra esett fiúba kétszer jókorát belerúg.

Pillanatok alatt történik az eset, már meg is álltunk. A két “nagylegény”, leugrik, a fiú a padlón…Még hallani, ahogy diadallal kiabálják egymásnak:-Jót behúztam neki! -Én meg jó nagyokat rúgtam belé!-, majd nevetve eltűnnek a tömegben.

Vajon ki lesz a következő áldozatuk?!

—-

Ismerőssel találkozom, meséli, hogy festeni fog, mert lementett képeimet az internetről, amiket  szeretne megfesteni. Én meg azon tűnődöm, hogy az eszébe sem jut, hogy elsétáljon  arra a közeli helyre, és talán azt kellene megörökítenie, amit ő lát, a saját szemével…Nem egyszerűbb a másét felhasználni?

—-

Pályázat gyerekeknek. Mit látok  az eredményhirdetéskor?A neten lévő képeim közül nem is egy szerepel a beadott munkákban. Ez bizony  elgondolkodtat…Jobb volna innen már elköltözni.

 —-

A klub elnöke telefonál, a nevetéstől alig tud szólni. Klubtagokkal találkozott, akik mesélték neki,  elnéztek egy esemény időpontját, és egy héttel előbb mentek megnyitóra, mint kellett volna.A faluban meg csak csodálkoztak rajtuk.

Hányszor vagyunk így e zűrös, kapkodó világban, hogy nem arra figyelünk eléggé, amire kellene…

vadvirág