” Szeretem a könyvet, mert holt betűiben benne van minden, ami elmúlt, és minden, ami lesz.”
A nagy hó lehajlította gyenge száraikat, fehér , bóbitás fejükkel együtt. Most így meghajolva, hóba fagyva várnak a napsugarak segítségére, hogy kioldják őket.Ők azonban ma sem tudtak rajtuk segíteni, hiába sütöttek , a fagy fogsága nem engedett.
– Meddig kell még mozdulatlanul, befagyva várnunk?- kérdi panaszosan az egyik gyenge virágszál.-Tarts ki!- biztatják a többiek, pedig ők is de szeretnének már tündökölni hófehér ruhácskájukban, de az még kicsit odébb van, és irigykedve nézik a röpködő madárkákat, arra gondolva, de jó nekik, hiszen ők szabadok….
vadvirág