Ilyen az élet
Üzenet
Délfelé járt az idő.Vivi lassan készülődött, hiszen kettőre várta “vendégét”. Amióta gazdag palikat fogad, már megengedheti magának, hogy naponta egy kuncsaftja legyen. Csak akkor tesz kivételt, ha a “legfontosabbak” közül jelentkezik váratlanul valaki.
Mint mindig, összeválogatta az aznapi kellékeket: italt, amivel fogadja, ruhákat/már amennyit visel!/, amiket felvesz. Rendet rakott, most kisminkeli magát, majd jöhet a “fogadás”.
Tegnap délelőtt járt kozmetikusnál, fodrásznál az esti színházlátogatás előtt, így tulajdonképpen csak kicsit utána igazít egy kis korrektorral, szemhéját átfesti, szájára tesz még egy pici szájfényt, frizurát igazít. Parfümöt permetez magára, hiszen az érkező úr úgy szereti, ha illatos, mint egy virág.
Eközben rádiót hallgat, ahol éppen híreket mondanak.Nem nagyon érdekli az efféle, igénye sincs rá, de most ki tudja miért, mégis meghallgatja.
Reggelre a hidegben megint megfagyott egy hajléktalan-közli a bemondó.E hír megüti a fülét. Arra a hajléktalanra gondol ,akit tegnap este látott, amikor gazdag vendégét kísérte el színházba.Máskor is elvitte már jómódú, erősen idősödő barátja, mert szereti mutogatni maga mellett a szemre való, modell típusú barátnőt.Élvezi, ha utánuk fordulnak.Ilyenkor, mint egy kitűzőt , elviseli a jóval fiatalabb, helyes szórakoztató társat. Nem mintha az öreg úrnak nem volna felesége, de hát már ő is öregecske, vidéken él, kímélnie kell ,így ritkán kíséri el férjurát távolabbra, no meg unokáira is gyakran felügyelnie kell. Így aztán őt pótolja a barátnő.
Tegnap este is, mint máskor, taxival mentek a színházba. Pár métert gyalogolniuk kellett, élvezte, hogy szépségét, bundáját, melyet persze dúsgazdag barátja vett,és az alóla kikandikáló pompás estélyi ruháját sokan irigykedve megbámulják.
Az ünnep előtti tömeg jött, ment az utcán, sokan siettek a hidegben a színház felé, amikor egy hajléktalan a közelükben megszólította őket, egy kis pénzt kért tőlük.Vivien fülét megütötte egy régen hallott hang.Ránézett, szemük találkozott az esti fényben. Ismerős volt a tekintet. Egy pillanatra megtorpant, majd barátja karon fogta, továbbvitte. -Nem adunk neki egy forintot sem!- mondta határozottan, majd beléptek a színház kapuján.Az előadás alatt többször látta maga előtt azt a lázas tekintetet, de mindig elhessegette magától.
Megszólalt a mobilja. Jelezte, hogy az öreg úr mindjárt megérkezik.Most nem volt semmi kedve hozzá, igaz máskor sem, de a pénz szava legyőz minden utálatot, ellenszenvet.Miért van benne most ilyen nyugtalanság? Már megint az a hang, az a tekintet, amit az este látott, hallott! Miért?!Nem hagyta nyugton a gondolat, pedig már mennie kellett ajtót nyitni.
A tegnap esti hajléktalanon persze megesett mások szíve, adtak neki pénzt. Ő pedig gyorsan, hogy felmelegítse magát, bort vett rajta, majd leült a járdán, hátát az épület falának támasztotta, iszogatott, így fűtötte belső kályháját.Közben arra a hölgyre gondolt, aki olyan utálattal nézte őt.A szemére gondolt, amelyik úgy hasonlított az ő kislányának csillogó tekintetére! Azok a karácsonyestek jutottak eszébe, amikor még élt a felesége, neki is volt rendes munkája , családja.Arra a szentestére gondolt, amikor munkából ment haza, és kislánya rohant elé, ahogy meglátta, kiabálva:- Apuka!Megjött Jézuska!-Felkapta az ölébe, kacagva forogtak, nevettek, hogy még a könnyük is kicsordult.
Aztán a következő tavasz elvitte feleségét gyógyíthatatlan betegségben a túlpartra.Ketten maradtak. Bánatában egyre többet nyúlt a borospohárhoz, egyre több időt töltött a kocsmában. Lassan mindenüket, ami értékes volt, eladogatott, míg nem egy napon kislányát is elvitték a nevelőotthonba.
Hogy felejtsen , még többet ivott. Néha a gyereket meglátogatta, olyankor a szíve szakadt meg, mert a kis Vivi mindig könyörgött neki, hogy vigye haza, vigye el innen! Ilyenkor fogadkozott, de nem volt benne erő, hogy kiszabaduljon a pokolból.
Aztán Viviből szemrevaló, nagy lány lett. Egyik alkalommal az utcán megállt mellette egy sötétablakos, fekete autó, ajánlatot kapott. Ő pedig elfogadta.
Tulajdonképpen utálja magát, meg a gazdag öreg urakat is, de jól tudja, nincs más választása, míg tanulmányait be nem fejezi, saját lábra nem áll.
Belül egyre jobban erősödik egy hang, ami egyre ismerősebb neki.Aztán már olyan, mintha ott benn harangoznának, zúg, kong egyre hangosabban a harang.Mintha egy üzenetet hozna távolról….Most már alig várja, hogy látogatója távozzon, hiszen e délután mindig elsiet egy klubba, ahol hozzá hasonló emberekkel vitatják meg a jelen és jövő állapotait, múlatják idejüket.Közben elhatározta, hogy távozása után nyomban megtudakolja az elhunyt nevét, kilétét, mert most már biztos benne, hogy nem volt véletlen a találkozásuk.
Éjszaka elaludt a hajléktalan az utcán. Jöttek a szociális munkások, kérték, menjen velük az éjszakai melegedőre, de ő inkább a csillagos ég takaróját választotta. Rossz tapasztalatai voltak .Újra elaludt.Álmában az a csillogó szemű kislány nevetve futott felé. Ő pedig szorosan magához ölelte, had melegítse hideg testét.Reggel a takarító munkások találtak rá .Megfagyva.Azt mondják, keze görcsbe volt, mint aki nagyon szorosan kapaszkodott volna valamibe…
vadvirág