A havas táj óriási irka, varjakkal és fákkal teleírva. A betűk a fák fekete rajza, s a varjak, mint pontok, ülnek rajta. Minden napnak más a kézvonása, a betűket szélvihar cibálja. Felrepülnek a pontok időnként, hol széjjelebb sodródnak, hol összébb. Majd a végén károgva leszállnak, új értelmet adva az írásnak. Sorait a tél eképpen rója, s fütyül rá, hogy van-e olvasója.