Tél szele hóval, faggyal jő…

2010 december 11. | Szerző: kisiren |

 Sehol egy teremtett lélek. Békés csönd. Csöndes béke. A nap vakítóan ragyog. A fényben a hó még fehérebbnek , a jég, csillogó üvegnek tűnik. Nincs nagy hó, éppen csak borítja a tájat.

Itt is, ott is csapások. Arra jöttek le rejtekhelyükről az állatok a patakhoz inni.A patak megáradt. Hömpölyögve, rohan, zúg, siet lefelé. Megállíthatatlan, mint az idő múlása.A vízbe esett ágakra megfagyott a felfröccsenő víz. Ahol a patak medre összeszűkül, az ágakat a víz csokorba szedte, vastag jéggel bevonta, most pedig ragyognak.Jégvirágcsokornak hívom. Csodálatos alkotás. Szebbet ember sem tudna készíteni.

Mindenütt sárga mellényes kísérők dalolnak nekem, el nem hagynak egy percre sem.Mátyásmadár is csatlakozik hozzájuk, igaz, ő elbújik, mély hangja nem éppen barátkozó.

Kellemes a táj. A fák is kinyitják alvó szemeiket egy pillanatra, majd nem hagyják magukat zavarni, szunyókálnak tovább.Vivaldi muzsikája csendül a völgyben, de csak halkan, mert alszik az erdő.

A fagy hol csíp, mar, harap, de nagyon kellemes volt e kis túra.

vadvirág