Ilyen az élet

2010 május 26. | Szerző: kisiren |

Elrepültek,… elrepültek …

Milyen szép is volt még a tegnap délelőtt, amikor a rigócsalád kellemesen zajos élete  történt a rózsafán…Aztán egyszer csak honnan, honnan nem , hirtelen haragos szél támadt, megrázta, tépázta a rózsafát, majd egy goromba mozdulattal a szülők nélkül hintázó rigógyerekeket szinte kidobta a kedves kis kuckójukból.Volt nagy sírás, rívás, csipogás, volt amelyiket a falnak csapta, vagy a földre pottyantotta, mintha a szél meg kajánul, irigykedve nevetett  volna rajtuk, ők pedig ijedten jajgattak, sipítoztak, anyjukért kiabáltak. Meghallották síró hangjukat a szülők, eszeveszetten csapkodva, kiabálva megérkeztek, röpdöstek össze-vissza, próbálták terelgetni őket a fészek felé, de hiába. Egyrészt ilyen magasra úgy sem tudtak volna még repülni az erősebbek, a bátrabbak sem, másrészt minden ismeretlen volt még számukra, bambán figyeltek az új világra, azt sem tudva, mi történt velük, hova cseppentek.

Egy , a  legkisebb a fészekben lapult, kettőt sikerült  visszacsempészni, de már nem érezték magukat biztonságban, újra kirepültek. Így a  kicsi is utánuk merészkedett, kicsit kacskaringós úton, de ő is földet ért. Mentek minden irányba, talán délutánra, az eső előtt eljutottak a védettebb kertbe. Este már nem láttam őket a bokrok alatt bujkálni, csak bízom benne, hogy valamennyien túlélik e traumát, megtalálják helyüket a rigóéletben.

Azóta, ha látom a fészküket, a szívem mindig összeszorul, mert nagyon hozzám nőttek. Reggel első utam az volt, hogy kinézzek rájuk, mit csinál a család, este a sötétedéskor ismét elbúcsúztam tőlük, látva védettségüket, családi boldogságukat. Tudtam, hogy hamarosan útra kelnek,kirepülnek, élik majd az életüket, de ilyen hirtelen nem számítottam rá.

Nagyon árva és magányos a fészek.Tegnap délután még egyszer-kétszer eljöttek közelébe a szülők, szólongatták őket, mint máskor, de ma már hírüket sem láttam. Kíváncsi vagyok, hogy a kertben látom-e még őket, vagy már a nyüzsgő csapatban nem fogom felismerni egyiket sem…. Lehet, hogy Rebeka és Robi így köszönték meg a helyet, és elnézést kértek a lábatlankodásért? Igen, valószínű.

Mindenesetre üres a fészek…sajnos…Lakói örökre elhagyták, kirepültek belőle…A kis családtagok új életet kezdtek.Vajon sikeres lesz-e az a másik élet számukra?Nagyon, nagyon hiányolom lármás életüket….és kívánom, hogy boldog, dalos rigókká cseperedjenek, olyanok legyenek, mint Rebusék!

Elrepültek,…elrepültek…Csak a csodálatos emlékük maradt…és a hiányuk…

vadvirág

2010. Ígéret hava, 26. napja