Azóta hányszor éltem át...
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Reményik Sándor
Ha minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.
Reményik Sándor
Nézzük, – és egybeölelünk vele
Távol hegyet, szelet, napot, Dunát, –
Nézzük, és e látástól elfelejtjük
Életünket, a tört rom-koronát.
Lehet rom, és lehet reménytelen:
Virág nő rajta mégis: friss virág!
Reményik Sándor
Michelangelo mottója:
“Még mindig tanulok.”
Mióta világ a világ, mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik egész életüket tanulással töltötték. No nem szó szerinti értve, de minden újra fogékonyak voltak, érdeklődőek, a gyermeki kíváncsiság elkísérte őket életútjukon.
Ma sincs ez másként. A társadalomban egyre több az éltesebb egyén, de tudásvágyuk továbbra is él, csak nem biztos, hogy azok a dolgok érdeklik olyan intenzíven, mint amelyekkel foglalkoztak több évtizeden át.Látókörük kitágul, sok új, addig nem ismert dolgot fedeznek fel, kalandoznak be más területeket, találnak bennük örömöt, kedvtelést. És ez a jó! Amíg az emberek örülnek dolgoknak, nem kötelességből teszik, maguk örömére fedezik fel. És örökké tanulnak valami újat. Ahogy a nagy zseni is tette.
vadvirág