Tavaszi szél vizet áraszt…

2010 március 10. | Szerző: kisiren |

 

A tavasz sokáig késett akkor is. Márciusban még a tél bokázott a dombtetőkön, a hajlásokban illattalan csendben álltak a hóvirágok, és az ibolyák csak halk, távoli álmok voltak.

Fekete István

 

“Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.

/Áprily Lajos /

A pataknál                                                                                                    

Micsoda morajlás, zúgás.Olyan ez, mintha a patak most nagyon sietős volna, haragos, mert felkeltették mély álmából. Zúgva, maga előtt mindent sodorva fut, fut lefelé.

Nézem a fodrozó, tajtékzó vizet. Mennyi apró vízcseppből áll össze. Külön-külön minden csepp egyedi, de együtt a folyam már egy nagy közösséget alkot, ahol a vízcsepp beolvad a többivel együtt a sodródó víz tömegébe, szinte eltűnve benne.Nézem a hegyoldalakból előbukkanó forrásokat, melyből a feltört víz utat keresve, szalad lefelé a patakhoz.A pataknál kicsit megpihen, majd beleömölve iramot vált: felgyorsul, hömpölyög vele tovább.

Nagy most a megáradt patak ereje.Viszi magával ami útjába kerül: kő, fadarab, no meg a sok szemét, amit mi, emberek felelőtlenül szétdobálunk.Egy-egy flakon, zacskó, egyéb rondaság megakad az ágban, és csúfítja környezetét, míg nem jönnek, akik össze nem szedik…mások után. És ez így van az utak mentén is. Miért gondoljuk, hogy nekünk lehet gondatlanul szemetelni?! Otthonunkban miért nem lehet? A patak, az út  nem a mi hazánk része? Nem nekünk kellene arra is vigyáznunk?! De sokat kell még tanulnunk…

vadvirág