2010 február 13. | Szerző: kisiren |

 

Nézi a régi fényképeket, olvasgatja a beírásokat.Nem szokott erre járni, most is keresett valamit, úgy tévedt ide.Aztán megérintette egy-két bejegyzés, amit nemrégiben egy film kapcsán is érezett.Eszébe jutott egy régi történet.

Nyolcadikosok voltak, a közeli kisvárosba ment az osztály tablóképet csináltatni. /A fényképész házaspárt mindenki ismerte különleges szépségükről, jól ápoltságukról, kedvességükről. Ma is sokszor eszébe jut a történet, ha a főutcán a volt lakásuk előtt elmegy. Ilyenkor megelevenedik alakjuk, ahogy karonfogva, csinosan kiöltözve sétálnak a városban, és mindenki utánuk fordul, megcsodálja őket./

Névsor szerint készültek róluk a fotók.Mikor rákerült a sor, a fényképész és felesége faggatni kezdték, hogy hívják a szüleit, hol laktak a faluban, apai nagymamájának mi volt a neve,stb.

 A teendők elvégzése után elmesélték nekik, hogy  származásuk miatt a háború idején bujkálniuk kellett, hogy megmeneküljenek a deportálástól, és  az ő apai nagymamája mentette meg őket, mert különben  elvitték volna a többiekkel.

Sose hallotta e történetet, ilyenekről gyerekek előtt szó sem esett soha. Nagymamája egy végtelen egyszerű, de nagyon talpra esett,okos asszony volt. Hogy tudta-e, mire vállalkozott? Ez már örök rejtély marad számára.Hiszen csak tette a dolgát, amit embernek tennie kellett. Segített másokon. Mert a szívében szeretet és emberség lakozott.   Örök álma legyen nyugodt, békés.